Pintér régi autószerelője tanácsadóként dolgozik a Belügyminisztériumnak

Forrás: Direkt36 gyűjtés

A budapesti autótulajdonosok egyik legkedveltebb szervize a 70-es, 80-as években a zuglói III-as számú Autófenntartó Ipari Tröszt volt. A mindenki által csak AFIT-ként emlegetett műhely egyik visszatérő kuncsaftja egy sovány és szerényen viselkedő fiatal rendőr volt, aki akkori dolgozók emlékei szerint sokszor elegánsan felöltözve, öltönyben hajtott be autójával a hatalmas udvarra, ahonnan az olajszagú szerelőcsarnokok nyíltak.

A rendőr Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter volt, aki a ma már nem működő AFIT több egykori munkatársa szerint gyakran beszédbe elegyedett az autószerelőkkel, és így többüket közelebbről is megismerte. Köztük volt Pittlik Béla, egy kerekarcú, Pintérnél hét évvel fiatalabb szerelő is, aki idővel egyre magasabb pozíciókba került a műhelyben.

Kettejük életútja később is több ponton találkozott. A 90-es évek elején Pittlik és Pintér felesége közösen alapítottak egy ma is működő autókereskedést Vácon. Pittlik emellett három éve tanácsadóként dolgozik a Pintér Sándor által vezetett Belügyminisztériumnak, amely ez idő alatt bruttó 11,2 millió forintot fizetett ki neki.

A minisztérium nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hogy miért épp Pittlik Bélát választották ki erre a munkára. A kiválasztás folyamatáról is csak annyit írtak, hogy “szakmai szempontok alapján történt”. Hozzátették, hogy Pintér Sándor nem vett részt a “szakmai kiválasztásban”.

AFIT-reklám

AFIT-reklám – Forrás: Direkt36 gyűjtés

Pittlik szerződése a “közfoglalkoztatással kapcsolatos műszaki, logisztikai problémákra vonatkozó szakértői tanácsadói tevékenység” ellátásáról szól. Ez a tanácsadói tevékenység a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egykori autószerelő dolga a közmunka programok ellenőrzése, különös tekintettel a programok keretében beszerzett “nagyértékű tárgyi eszközökre”, például traktorokra, betonkeverőkre vagy stílfűrészekre.

A Belügyminisztérium szerint a Pittlik által végzett munkához olyan speciális szaktudás szükséges, amellyel a minisztérium dolgozói nem rendelkeznek. Ezért alkalmazzák külső szakértőként Pittliket annak ellenére is, hogy a közmunka programokat több más állami szerv is rendszeresen ellenőrzi.

A Direkt36 által megismert, a Belügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott dokumentumokból és az ellenőrzéseket ismerő források elmondásából azonban úgy tűnik, hogy Pittlik munkája viszonylag egyszerű feladatokból áll. A helyszíni vizsgálatai során rendszerint annyi szokott történni, hogy megtekinti a gépeket és azok dokumentációját, majd lefényképezi őket. Ez általában nem vesz igénybe többet egy-két óránál.

Bár a BM szerint Pittliket szakmai múltja teszi alkalmassá a feladatra, tanácsadói tevékenységének része volt olyan munka is, ami távol áll a képesítéseitől. Életrajza szerint Pittlik egy közlekedésgépészeti szakközépiskolában érettségizett, majd autószerelői mestervizsgát tett, felnőttként pedig elvégzett egy “vezetési technikák” kurzust, és levelező hallgatóként szerzett egy műszaki szakoktatói főiskolai oklevelet a Szent István Egyetemen.

Ehhez képest voltak olyan hónapok, amikor az volt a dolga, hogy közmunkások munkaszerződéseit tanulmányozza, valamint általában a közmunka program körülményeiről érdeklődjön.

Forrás: Direkt36, Németh Gyula

Így keresztezte egymást Pittlik Béla és Pintér Sándor belügyminiszter élete az elmúlt négy évtizedben. A kapcsolódási pontokat sárgával emeltük ki – Forrás: Direkt36, Németh Gyula

Pintérné, a régi üzlettárs

A BM nem válaszolt azokra a kérdésekre, amelyek Pintér és Pittlik kapcsolatáról szóltak. Pittlik a Direkt36 megkeresésére mindössze annyit közölt Pintérről, hogy “ismerem, hogyne ismerném”. Hozzátette azonban, hogy semmilyen kérdésre nem akar válaszolni sem a belügyminiszterről, sem a Belügyminisztériumnak végzett munkájáról.

Pittlik egyik korábbi munkatársa beszélt a Direkt36-nak arról, hogy tudomása szerint Pittlik és Pintér a Miskolci úti AFIT szervizben ismerkedtek meg egymással. “Akkor Pintér még rendőr volt, Pittlik meg fiatal autószerelő” – mondta a férfi, aki csak azzal a feltétellel volt hajlandó beszélni egykori kollégája és a belügyminiszter kapcsolatáról, ha nem írjuk le a nevét. Az AFIT több egykori dolgozója megerősítette, hogy Pintér valóban járt a szervizbe, és ismerte Pittliket.

Pittlik Béla a Pest megyei Őrbottyánban él, ahol a megkérdezett helyiek közül többen is hallottak arról, hogy jó viszonyt ápol a belügyminiszterrel. Az autókereskedő 2006 és 2010 között képviselőként valamint alpolgármesterként tagja volt az önkormányzatnak, és egy képviselőtársa szerint maga Pittlik ugyan nem szokott beszélni a Pintérhez fűződő kapcsolatáról, de „a baráti köréből jöttek ilyen információk”. Egy Pittlik házának környékén lévő bolt eladója pedig azt mondta, a városban “nyílt titok, hogy nagy cimbik Pintérrel.”

A legközvetlenebb kapcsolati pont Pintér és Pittlik között a Perpetuum Mobile Kft. nevű cég, amely egy Peugeot-kereskedést üzemeltet Vácon. Ebben a cégben Pittlik és Pintér felesége, Pintérné Eötvös Ildikó az 1992-es alapítás óta tulajdonostársak. A cég tavaly ősszel egy új fióktelepet nyitott Budapesten, az Angol utca 34. szám alatt, ahol két olyan vállalkozás is működik, amelyeket Pintér lányai közösen tulajdonolnak.

Pintér Sándor és felesége a korábbi amerikai nagykövettel és férjével egy követségi rendezvényen - Forrás: Amerikai Nagykövetség Facebook

Pintér Sándor és felesége a korábbi amerikai nagykövettel és férjével egy követségi rendezvényen – Forrás: Amerikai Nagykövetség Facebook

A Peugeot-kereskedés 2009 óta csaknem megháromszorozta a nettó árbevételét (2013-ra közel 622 millió forintot ért el), bár csak szerény (2013-ban 7 millió forintos) nyereséget tudott termelni. Pittlik ügyvezetőként dolgozik a vállalatnál, de a cégbeszámolók szerint a vezető tisztségviselő tevékenységéért nem jár neki járandóság, és tulajdonosként sem vett ki pénzt az elmúlt évek nyereségéből. 2012. január elsejével viszont megnyílt számára egy új jövedelmi forrás. Ekkor kötötte vele az első tanácsadói szerződést a Belügyminisztérium.

Kormányzati autóval érkezik

A minisztérium közfoglalkoztatási helyettes államtitkára határozza meg, hogy egy adott hónapban Pittlik melyik közfoglalkoztatókat látogassa meg ellenőrzés céljából. Ezek lehetnek önkormányzatok, de például közmunkásokat dolgoztató erdészetek és úgynevezett vízgazdálkodási társulatok is. Az ellenőrzési dokumentumok szerint Pittlik Béla sokszor a kormány által biztosított autóval utazott a helyszínre.

A szerződése szerint Pittlik bruttó havi 350 ezer forintot kap abban az esetben, ha teljesítési igazolásokkal bizonyítja, hogy elvégezett minden kiadott feladatot.

Tavaly novemberben például négy Baranya megyei település ellenőrzéséért kapta meg a díjazást Pittlik. Az egyik települést, Pécsvárad önkormányzatát november 10-én kereste fel. Előre telefonált, majd megnézte az önkormányzat épülete mögött, a város fenntartó üzemének tárolójában a négy darab eszközt. Pittlik ellenőrizte, hogy mindegyiken rajta van-e a leltári szám, a gyártási szám és az eszköz szám, illetve ezek benne vannak-e a nyilvántartásban is. Észrevette, hogy a gépek leltári száma hiányzik. Erről jelentést készített, majd minden gépet egyenként lefényképezett.

2014 novemberében Pittlik még három alkalommal végzett hasonló ellenőrzést Baranyában: Mecseknádasdon, Aranyosgadányban és Magyarmecskén. Bár a települések közel vannak egymáshoz (Mecseknádasd és Pécsvárad között 12 km, Aranyosgadány és Magyarmecske között 27 km a távolság), Pittlik minden héten egyszer (hétfőnként) elutazott Pest megyéből Baranyába, hogy egyenként látogassa meg a településeket. A négy ellenőrzésért megkapta a szerződésében szereplő bruttó 350 ezer forintot, derül ki a BM irataiból.

Pittlik Béla havonta készített jelentéseket a munkájáról, amelyekben nemcsak az eszközökről készített képeit és a leltári ellenőrzések eredményeit (néhány esetben apróbb hiányosságait) tüntette fel, hanem személyes tapasztalatait is lejegyezte. Például 2012 decemberében – miután az egész éves munka során ellenőrzött 56 települést – arra jutott, hogy az új eszközök használata pozitívan hat az önkormányzatok életére. „Egyre több munkanélküli lakost képesek foglalkoztatni, és ezáltal egyre több ember kerülhet vissza a munka világába; a beszerzett eszközökkel a falvakat, városokat könnyebben szépítik, gondozzák (például az árkokat, járdákat, parkokat tisztán tartják), fenntartható fejlődésüket elősegítik” – írta a jelentésében.

Nem nézett át mindent

A gépek ellenőrzésével eltöltött két év után, 2014-ben kapott megbízást Pittlik arra, hogy emberekkel is foglalkozzon. Ekkor kérte fel a minisztérium a karitatív szervezeteknél zajló közmunka programok ellenőrzésére. Tartott ilyen ellenőrzést például a Baptista Szeretetszolgálatnál, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél, a Magyar Református Szeretetszolgálatnál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnál. Ezeknek a szervezeteknek tevékenységükből kifolyólag nem volt szükségük nagy gépekre. Pittlik ezért itt azt a feladatot kapta, hogy megvizsgálja a közmunkások munkaszerződéseit.

A Pittlik Béla és Pintér felesége által tulajdonolt autókereskedés - Forrás: Pethő András

A Pittlik Béla és Pintér felesége által tulajdonolt autókereskedés – Forrás: Pethő András

„Az ellenőrzés előtt nem sokkal szólt személyesen Pittlik, hogy jönni fog. 460 közfoglalkoztatottunk van országosan, az összes munkaszerződést, munkaköri leírást előkészítettük” – mondta Lutár Balázs, a Református Szeretetszolgálat szociális programjainak vezetője. Pittlik egy óráig volt a budapesti központban, és szúrópróbaszerűen nézett bele a dokumentumokba. „Rákérdezett, hogy milyen munkakörben dolgoznak az emberek, van-e hiány. Nem nézte át mindegyik munkaszerződést egyesével, az lényegesen tovább tartott volna” – mondta Lutár, hozzátéve, hogy Pittlik látogatása nélkül sem maradtak volna ellenőrzés nélkül, a programot ugyanis kötelezően ellenőrzi a Fővárosi Munkaügyi Központ is.

Hasonlóról számoltak be a Máltai Szeretetszolgálatnál is, amelyet szintén felkeresett Pittlik. Morvai Emília, a Szeretetszolgálat munkatársa szerint „nagyon erős az adminisztrációs kötelezettségük a munkaügyi központ felé, ha valami nem szabályos, az ott úgyis kibukik”. A Máltai Szeretetszolgálatnál másfél óráig tartott Pittlik ellenőrzése. „Átnézte a dokumentumokat, a közfoglalkoztatottak munkaszerződéseit, közben beszélgettünk a tapasztalatokról. Ez csak egy adminisztratív ellenőrzés volt, ha mélyebb beszélgetést lehetne kezdeményezni a programjainkról, az lenne az érdekes ” – mondta Morvai.

Nemcsak ezeknél a karitatív szervezeteknél fordult elő, hogy a közmunka programokat Pittlik mellett mások is ellenőrizték. A programok monitoring rendszerének ugyanis számos szereplője van: ellenőrzéseket tartanak a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjai és a járási hivatalok munkaügyi kirendeltségei, de vizsgálódhat az alapvető jogok biztosa, az Állami Számvevőszék és a Magyar Államkincstár is. A Belügyminisztériumnak is van egy külön csapata, amely a közfoglalkoztatási programok monitorozásáért felel.

A minisztérium szerint Pittlik munkája ezen ellenőrzéseket „szorosan kiegészíti”. “A Belügyminisztérium részéről Pittlik Bélával kapcsolatban sem szakmai, sem emberi szempontból nem merült fel probléma, feladatai teljesítésével elégedett a minisztérium” – közölte a BM, amely a legfrissebb, év elején kötött megbízási szerződés szerint 2015. június 30-ig továbbra is igényt tart Pittlik Béla szakértelmére.

A cégekről szóló információkhoz az Opten és a Céginfo szolgáltatását használtuk.

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.

  • Zöldi Blanka