Kiderült, melyik zürichi és milánói luxushotelekben szállt meg Lázár

Forrás: www.edenaulac.ch

Egy nappal a Kúria ítélete után a Miniszterelnökség teljesítette is a bírósági döntést, és nyilvánosságra hozta, hogy hol szállt meg Lázár János a 2013-as svájci és olaszországi útján. Mindkét helyen patinás luxusszállodákban aludt: a Miniszterelnökség közlése szerint Milánóban a Four Seasons hotelben, Zürichben pedig az Eden au Lac nevű szállodában.

Mindkét hotel az adott város legjobb szállodái közé tartozik. A Four Seasons egy világszerte jelenlévő luxushotellánc (Budapesten is a legdrágábbak közé tartozik a hoteljük), és milánói hoteljüket azzal hirdetik, hogy az “Olaszország egyik legcsillogóbb és legdivatosabb bevásárlónegyedében” található. Az ötcsillagos zürichi Eden au Lac pedig a honlapján úgy hirdeti magát, mint Zürich egyik “régi luxushotelje”, amely több mint száz éve lát vendégül üzletembereket, gasztronómiai ínyenceket és hírességeket.

Lázár mindkét városban egy éjszakát töltött, és Milánóban a hotelszoba 298 ezer forintba, a zürichi szoba pedig 103 ezer forintba került. Ezek a részletek mind annak az adatkérésnek az eredményeként derültek ki, amelyet a Direkt36 újságírója indított még 2014 elején (akkor még az Origo munkatársaként). Az utazások azért keltettek feltűnést, mert más miniszterelnökségi kiküldetésekhez képest jóval nagyobb volt a szállásköltségük (a zürichi szállás esetében eredetileg közel félmilliós hotelköltséget adott meg a Miniszterelnökség, de aztán később ezt alacsonyabbra módosították).

Forrás: www.edenaulac.ch

A zürichi Eden Au Lac hotel

A Miniszterelnökség és Lázár János kezdetben semmilyen részletet nem akart elárulni az útról, de a bírósági eljárásként zajló adatkérés során apránként közöltek információkat. A hotelek nevét azonban egészen mostanáig nem akarták elárulni, Lázár szerint ugyanis ezek közzétételével kiderülhetne az is, hogy kikkel találkozott. Lázár szerint ezek a találkozókat az ország érdekében, a miniszterelnök megbízásából folytatta, de bizalmas jellegűek voltak, ezért azok tartalmáról nem akar beszélni. Egy másik – még folyamatban lévő – perben a bíróság elsőfokon kimondta, hogy Lázárnak a tartalmi részletekről is be kell számolnia, de a Miniszterelnökség megfellebbezte azt a döntést.

Lázár az utazás költségeit befizette az államnak, hogy ezzel is megakadályozza a további kérdezősködést. Emellett azt is megpendítette, hogy akár a bírósági ítélet ellenére sem hozza nyilvánosságra a kért információkat. „A bíróság nem tudja leellenőrizni a szavaim valóságtartalmát, hiszen mondhatom azt, hogy nem emlékszem, de  mondhatok olyat is, ami nem igaz arról, hogy kivel voltam a hotelben” – mondta az Index szerint egy sajtótájékoztatón, amikor az ítéletről kérdezték.

Forrás: http://www.fourseasons.com/milan

Egy szoba a milánói Four Seasonsben

A hotelnevek kiadásáról szóló pert szerdán végleg elbukta a Miniszterelnökség. A Kúria ugyanis szerdán kihirdetett ítéletében fenntartotta az ügyben született, a Miniszterelnökség számára kedvezőtlen korábbi jogerős ítéletet.

A Fővárosi Ítélőtábla márciusban hozta azt a döntést, hogy a Miniszterelnökségnek ki kell adnia a hivatalt vezető Lázár János két utazásának részleteit. Az ítélet szerint a hivatalnak meg kell mondania, hogy Lázár János – még 2013-ban államtitkári rangban – egy svájci és egy olaszországi útján pontosan mely szállodákban szállt meg, és hogy azok egyenként mennyibe kerültek.

A Miniszterelnökség felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az ítélet ellen a Kúriához, a legfelsőbb bírói fórumhoz. A Kúria azonban most elutasította ezt a kérelmet, és kimondta, hogy a hotelek nevét ki kell adni. A bíróság emlékeztetett arra, hogy az információszabadságról szóló törvény egyértelműen meghatározza, hogy közérdekű adatnak minősül minden olyan információ, amely a közfeladat ellátásával kapcsolatos. Kivételt a személyes adatok képeznek, a bíróság szerint azonban kétségtelen, hogy nem tartozik ebbe a körbe az, hogy Lázár János hol szállt meg.

A perben a Direkt36 újságírójának a Transparency International antikorrupciós szervezet nyújtott segítséget, a jogi képviseletet a másodfoktól kezdve pedig a TI által felkért ügyvéd, Karsai Dániel látta el.

A per előzménye az volt, hogy az újságíró kérdéseket tett fel a Miniszterelnökségnek Lázár János három olyan utazásáról, amelyeken a szállásköltség jóval magasabb volt, mint a hivatal vezetőinek más kiküldetésein. Egy 2012 november végi angliai utazáson Lázár és kísérőjének 920 ezer forint volt a szállásköltség két éjszakára, 2013 júliusában egy milánói éjszaka 596 ezer forintba került (szintén Lázárnak és kísérőjének), egy 2013 márciusi zürichi éjszaka pedig 189 ezer forintba került a politikusnak és útitársának. A svájci útra eredetileg ennél jóval nagyobb szállásköltséget adott meg a Miniszterelnökség, de később lefelé módosította, arra hivatkozva, hogy véletlenül más kiadásokat is hozzászámoltak a hotelszámlához.

A Fővárosi Törvényszék tavaly május végén részítéletet hozott a svájci és az olaszországi utazásról. Ebben kimondta, hogy a Miniszterelnökségnek részletesebb tájékoztatást kell adnia arról, hogy Lázár János mit csinált a két kiküldetése során, és válaszolnia kell azokra a kérdésekre is, hogy mely szállodákban szállt meg, illetve hogyan alakult a szállásköltség a hotelek és az utazások bontásában. A Miniszterelnökség fellebbezett az ítélet ellen, ezért került sor a másodfokú eljárásra.

A másodfokú ítélet annyiban változtatott az első döntésen, hogy az ítélőtábla szerint a Miniszterelnökségnek azt nem kell kiadnia, hogy kikkel találkozott Lázár János. Az elsőfokú ítélet sem kötelezte nevek kiadására a Miniszterelnökséget, de annyit előírt, hogy legalább a titulusukat meg kell jelölni.

A Miniszterelnökség kezdetben azzal hárította el a válaszadást, hogy az utazások részleteinek kiadása nemzetbiztonsági érdeket sértenének, mert a kiküldetéseken Lázár mint a külföldi hírszerzésért felelős Információs Hivatal vezetője vett részt. Később a per során azonban mégis közöltek részleteket az az utazásokról. Kiderült például, hogy mindegyik úton csak ketten – Lázár és egy kísérője – vettek részt, tehát a magas hotelszámlákat nem népes delegációk produkálták.

A Miniszterelnökség képviselője azt is közölte az elsőfokú per során, hogy Svájcban “egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”, Olaszországban pedig “a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában”.

A mostani ítélet csak a svájci és az olaszországi útra vonatkozik, mert az angliai kiküldetés esetében külön folytatódott az eljárás. A Miniszterelnökség a per során közölte, hogy arról a kiküldetésről létezik egy titkosított irat. Azóta a bíróság elsőfokon kimondta, hogy a Miniszterelnökségnek ebben az esetben is ki kell adnia a hotel nevét, mert arra nem vonatkozott a titkosítás.

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.