Becsó Zsolt képviselő cége tízmilliókat nyert az államtól, de a vagyonbevallásában nincs se cég, se pénz

Forrás: fidesz.hu

Van egy jó sztorid? Írj nekünk: info@direkt36.hu
Partnerünk a

Aligha van parlamenti képviselő, aki lelkiismeretesebben dokumentálja a választókörzetében tett igen gyakori kalandozásait, mint Becsó Zsolt. A Fidesz kelet-nógrádi képviselője szinte naponta számol be Facebook-oldalán a körzetéhez tartozó településeknek kilobbizott támogatásokról, nógrádi fejlesztésekről vagy éppen a Böllér Bajnokok Ligája szervezéséről.

Becsó rendszeresen megfordul Észak-Magyarország egyik legfelkapottabb turisztikai célpontjánál, a választókörzetéhez tartozó Hollókőn is. Ennek egyik oka, hogy több szálon is kapcsolódik a település egyik újonnan épített házához, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik. A gyönyörű panorámával rendelkező kétszintes épületben „szálláshely kialakítására” 34 millió forint állami és uniós támogatást kapott egy, Becsó Zsolt érdekeltségébe tartozó cég.

Becsó vagyonnyilatkozataiban sem a céget, sem a cég számára utalt állami támogatásokat nem tüntette fel, ráadásul annak sincs látható nyoma, hogy a hollókői ház szálláshelyként üzemelne. A cég nemcsak a hollókői házra, hanem egy pásztói teniszcentrumra is húszmillió forintos állami és uniós támogatást kapott, azonban ezeknek sincs semmi nyoma Becsó vagyonnyilatkozataiban. Becsó ezt azzal magyarázta, hogy nem magánszemélyként – hanem egy másik vállalkozáson keresztül – van érdekeltsége a cégben, ezért sem a céget, sem az általa kapott támogatásokat nem kellett feltüntetnie a vagyonnyilatkozatában.

Forrás: Direkt36

A hollókői vendégház

Becsó Zsolt esete is mutatja, hogy a képviselői vagyonnyilatkozatok jelenlegi formájukban csak korlátozottan alkalmasak arra, hogy átláthatóbbá tegyék a képviselők személyes gazdagodását. A képviselői vagyonnyilatkozatokban található ellentmondásokról cikksorozatot is indított a Direkt36, ahol bemutattuk, hogyan hagyott ki nyilatkozataiból földeket és több millió forintnyi támogatást Tasó László közlekedésért felelős államtitkár, és hogy milyen hibák vannak Orbán Viktor vagyonnyilatkozataiban (az összes cikket itt olvashatja el).

A laza rendszer a titkolózóknak kedvez

Becsó Zsolt a Fidesz egyik legmeghatározóbb politikusa Nógrád megyében: 1998 óta parlamenti képviselő, és összesen 12 éven keresztül volt a Nógrád megyei Közgyűlés elnöke. Testvére, Becsó Károly szintén a Fideszben politizál, volt Pásztó alpolgármestere, jelenleg önkormányzati képviselő a településen.

Csak akkor tudjuk a hatalmat ellenőrizni, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is a Direkt36 támogatói köréhez!

 

A két Becsó testvér 2003-ban alapította meg az Ara-Coeli Kft. nevű céget, amelyet 50-50 százalékban tulajdonolnak. Becsóék cége 2013-ban megvásárolta a Vertical Art nevű kft. teljes 100 százalékos tulajdonrészét, így Becsó Zsolt és testvére lett a cég közvetett tulajdonosa. Mivel a Vertical Artnak a Becsó testvérek cégén kívül nincs más tulajdonosa, így lényegében minden, a működését érintő ügyben ők dönthetnek. A cégek napi irányításába sem szól bele senki más, az Ara-Coeli és a Vertical Art ügyvezetője is Becsó Károly.

Becsó Zsolt közölte, hogy azért hagyta ki a Vertical Artot a vagyonnyilatkozatából, mert magánszemélyként nincs benne érdekeltsége, csak testvérével közös cégén keresztül. A vagyonnyilatkozatokról szóló törvény nem részletezi a képviselők cégekre vonatkozó bevallási kötelezettségét és a törvényhez csatolt melléklet sem teljesen egyértelmű. Ez alapján a képviselőknek a gazdasági társaságokban fennálló érdekeltséget fel kell tüntetniük a nyilatkozatban, de nincs részletezve, hogy a törvény mit ért „gazdasági érdekeltség” alatt.

Nem Becsó Zsolt az egyetlen, aki a közvetett cégtulajdont elhallgatja vagyonnyilatkozatában. A Vagyonkereső adatai alapján több képviselő is hasonlóan járt el. Van viszont ellenpélda is. A fideszes Hirt Ferenc céges érdekeltségei több szempontból is hasonlítanak a Becsó testvérekéire. Hirt a testvérével közösen 50-50 százalékos tulajdonosa a Hirt Autó Kft-nek, amely egy másik cégnek, a Hirt Autó Kanizsa Kft-nek a tulajdonosa. Hirt mégis feltüntette a vagyonnyilatkozatában ezt a céget is, annak ellenére, hogy közvetlen tulajdona nincs benne.

Egy vendégházra több mint 30 milliót kapott a cég

A Vertical Art 2015-ben – két évvel azután, hogy a Becsó testvérek cégéhez került – 34 millió forint támogatást kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól (MVH) turisztikai tevékenység ösztönzésére. Becsóék pályázata „Görbeország Vendégház” szálláshely kialakítása projektcímen futott az MVH-nál, megvalósítási helynek pedig a hollókői Sport út 8. címet jelölték meg. A 778 négyzetméteres telekre felhúzott kétszintes ház alapterülete Becsó Károly tájékoztatása alapján 147 négyzetméteres a terasszal együtt. A telek nem a Vertical Art, hanem egy másik cég, a Palóc Hotel Kft. tulajdona, amelyben Becsó Zsolt felesége és Becsó Károly a tulajdonos. Becsó Károly a Direkt36-nak ezt azzal magyarázta, hogy mindkét cég „üzletrészei családunk tulajdonában vannak, így nincs jelentősége, hogy az altalaj, illetve a felépítmény elkülönül egymástól”.

Forrás: Direkt36

A hollókői vendégház hátulról

A háznál semmilyen arra utaló feliratot nem lehet látni, hogy vendégházként üzemelne, még egy névtábla sincs kirakva. Az interneten se a nevére, se a címére keresve nem találtunk hollókői vendégházat, egyedül Hollókő honlapján lévő táblázatban van felsorolva az épület, mint engedéllyel rendelkező vendégház.

Több helyi egymástól függetlenül azt állította, hogy már több mint egy éve elkészült a ház (és a hollókői önkormányzat honlapja szerint 2015 szeptemberében megkapta az engedélyt a szálláshelyként való működésre is), de eddig csak Becsó Zsoltot és hozzátartozóit látták a ház környékén. Becsó Károly mindössze annyit reagált erre, hogy “a használatra illetve a kihasználásra vonatkozóan informátora téves tájékoztatást nyújtott”. Újbóli kérdésünkre, hogy mennyi fizető vendég szállt meg a vendégházban, és mi támasztja alá, hogy vendégházként használták a házat, már nem válaszolt. Becsó Zsolt sem reagált érdemben a hollókői házzal kapcsolatos kérdéseinkre, mindössze annyit írt, hogy testvére, az ügyvezető válaszolt már rájuk.

Teniszcentrum fejlesztésére is leesett 20 millió

A Vertical Art részt vett egy másik közpénzből összehozott beruházásban is. A Facebook oldala alapján Becsó Zsolt a természetjárás és a gasztrofesztiválok látogatásán kívül szívesen teniszezik. A pásztói strand mellett található, két teniszpályából és egy kiszolgáló épületből álló Öregbánya Sportcentrumot 2015 júliusában adták át, erre két Facebook-posztban is felhívta a figyelmet Becsó. Legutóbb májusban posztolt képeket magáról, miközben a sportcentrumban ütögette a labdát.

A sportcentrumnak helyet adó, 3800 négyzetméteres telek 2011 óta a Vertical Art tulajdona, tehát még azelőtt szerezte meg az ingatlant, hogy Becsóék érdekeltséget szereztek volna a cégben. Viszont már a Becsó testvérek felbukkanása után kapott 20 millió forintot a Vertical Art az MVH-tól a sportcentrum fejlesztésére.

A sportcentrumról Becsó Zsolt testvére, Károly annyit írt a Direkt36-nak, hogy korábban a helyén egy illegális szemétlerakó volt, ők pedig lehetőségeikhez mérten próbáltak normális környezetet kialakítani. Azt írta, hogy az MVH támogatása mellett saját érőből illetve banki hitelből valósult meg a beruházás, de nem árulta el az összköltségét.

Forrás: Direkt36

A pásztói teniszcentrum

Nem a Vertical Art az egyetlen cég, amelyben közvetett érdekeltsége van, mégsem tüntette fel vagyonnyilatkozatában Becsó Zsolt. Az Ara-Coelin keresztül ugyanis a Becsó testvéreknek 2007 márciusában 10 százalékos részesedést szereztek a Mátring Fa- és Építőipari Kft.-ben is, amelyben Károly nevű testvérének további 40 százalékos tulajdonrésze van. A cég 2014-ben egy közbeszerzésen elnyert egy 7,85 millió forintos megbízást a pásztói Margit Kórház egyik épületének részleges tetőszigetelés-felújítására.

Becsó trafikok és egzotikus utak miatt is magyarázkodott már

A közgazdász végzettségű Becsó az Állami Nyomdánál dolgozott középvezetőként politikusi karrierje előtt. Vagyonnyilatkozata alapján egy 29 négyzetméteres pásztói lakás mellett 50 százalékos tulajdona van egy 95 négyzetméteres salgótarjáni lakásban és egy 159 négyzetméteres révfülöpi nyaralóban. Korábban több pásztói szőlőben is volt tulajdona, de legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint jelenleg két szőlője van. Az ingóságok között egy 2014-es Volvo XC60-at tüntetett fel. Közel 40 millió forintnyi megtakarítása van, és 17,5 millió forint tartozása.

Becsó Zsolt elsősorban Nógrád megyében aktív, de volt néhány olyan hozzá kötődő ügy is, amelyek miatt szerepelt már az országos médiában is. Az Átlátszó számolt be arról, hogy Becsó több szálon is köthető egy családhoz, amely a 19 kiosztható salgótarjáni trafikkoncesszióból 12-t nyert el.

Becsó neve akkor szerepelt még többet a médiában, amikor 2011-ben a Blikk megírta, hogy Becsó volt az egyike annak 12 fideszes megyei közgyűlési elnöknek, akik az Azori-szigetekre utaztak, ami miatt Lázár János is számon kérte a politikusokat.

Csak akkor tudjuk a hatalmat ellenőrizni, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is a Direkt36 támogatói köréhez!

A cégadatokat a Céginfo és az Opten szolgáltatta.

Partnerünk a