Az egyik Orbán-testvér ismerősének cége nyert a NAV pályázatán, méghozzá a legdrágább ajánlattal

Van egy jó sztorid? Írj nekünk!
Partnerünk a

A legdrágább ajánlattal nyerte meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik nagyértékű közbeszerzését egy cégcsoport, benne egy olyan vállalkozással, amelynek tulajdonosa régóta kötődik ifjabb Orbán Győzőhöz, a miniszterelnök testvéréhez – derül ki a Direkt36 birtokába jutott dokumentumokból és piaci szereplőktől szerzett információkból.

A nyertes cégcsoport közel 1 milliárd forintos ajánlattal lett a nyomtatók szállítására kiírt pályázat győztese, miközben az összes többi pályázó ennél alacsonyabb árat ajánlott. A hat pályázó között volt olyan, amely 314 millió forintért vállalta volna a megbízást. Végül azonban öt versenyzőt kizártak a pályázatból, így a 999,3 millió forintos ajánlatot tevő cégcsoport nyert, amelynek az IMG Solution Kft., a Dokucentrum Kft., a CSP Service Kft. és a Delta Systems Kft. a tagja.

Piaci szereplők már a pályázat lezárása előtt megjósolták a Direkt36-nak, hogy ez a csoport fog nyerni. Szerintük ugyanis a feltételek eleve úgy voltak kiírva, hogy annak csak ez a konzorcium tudott megfelelni. Bár már kihirdették a győztest, az eljárásnak ezzel még nem feltétlenül van vége, a többi szereplőnek ugyanis van lehetősége arra, hogy kifogást emeljen a pályázattal szemben.

A Direkt36 nonprofit szervezet. Ilyen ügyeket csak akkor tudunk feltárni, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is!

A Tállai András államtitkár által irányított NAV annyit közölt, hogy “folyamatban lévő eljárással kapcsolatos értesüléseket” nem kommentálnak. A nyertes cégcsoport nem reagált a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.

A birkózó kapcsolat

A pályázaton győztesnek kihirdetett csoport egyik résztvevőjéről, az IMG Solution Kft-ről a közelmúltban írta meg a Direkt36, hogy a cég piaci szereplők információi szerint kötődik a kormányfő egyik testvéréhez, ifj. Orbán Győzőhöz. Mint cikkünkből kiderült, Orbán és az IMG Solution vezetője és társtulajdonosa, Szentgyörgyi Gábor évek óta ismerik egymást. A birkózás köti össze őket: ifj. Orbán Győző tiszteletbeli elnöke lett például egy olyan sportegyesületnek, amelynek munkájában Szentgyörgyi Gábor is részt vett a Direkt36 által megismert iratok szerint. Az egyesületi tevékenység keretében Orbán és Szentgyörgyi legalább egy közös utazáson is részt vett.

A jelenleg működő honlappal sem rendelkező IMG Solution Kft. az elmúlt néhány évben látványos fellendülést produkált. A 2012-ben még csak 46 millió forintot termelő vállalkozás 2015-re már 4,7 milliárdos bevételre tett szert, vagyis több mint százszorosára növelte a forgalmát. Ezt az után sikerült elérnie, hogy elkezdett sikerrel szerepelni a nagyértékű állami közbeszerzéseken.

Általában többkörös pályázatokon dől el, hogy mely cégek szállíthatnak informatikai termékeket az állami szerveknek. Először a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság nevű intézmény ír ki pályázatot, amelynek nyerteseivel úgynevezett keretmegállapodást kötnek.

Az egyes állami szervek – mint például a NAV – ezekben a keretmegállapodásokban szereplő cégektől rendelhetnek aztán konkrét termékeket. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a KEF köt egy többmilliárdos értékű, több évre szóló keretszerződést több tucat céggel mondjuk nyomtatók vagy számítógépek szállítására. Aztán ha valamelyik állami szervnek ilyen eszközökre van szüksége, akkor ezektől a cégektől kérhet ajánlatot, majd az ezek alapján kiválasztott vállalkozás leszállítja azokat.

Csak egy maradhatott

Ez történt a NAV nyomtatós pályázatával is. Az adóhivatal egy 2016-ban aláírt keretmegállapodás terhére írta ki a pályázatot 2500 nyomtató beszerzésére tavaly, amelyre november végéig várta az ajánlatokat. A pályázat részleteit ismerő piaci szereplők szerint a kiírás feltételei olyanok voltak, hogy annak gyakorlatilag csak olyan jelentkező felelhet meg, amely Xerox gépeket tud szállítani, pedig szerintük más márkájú nyomtatók is alkalmasak lehettek volna.

Az indulók közül több piaci forrás szerint is csak az IMG Solution részvételével felálló csapatnak volt meg a szerződéses háttere a Xerox termékek szállítására (a piac úgy működik, hogy mindegyik ismertebb márkának vannak helyi partnerei), ezért többen már a pályázat lezárása előtt megjósolták, hogy ez a csoport fog nyerni. Megkerestük az IMG Solutiont és a konzorcium többi tagját, de egyikük sem reagált az emailben feltett kérdésekre.

A Direkt36 birtokába került ajánlati felhívásban külön nevesítették is a Xerox nyomtatóit, mint amelyek megfelelnek a meghatározott technikai feltételeknek, bár hozzátették, hogy “azzal egyenértékű” gépeket is elfogadnak. A pályázati iratokból ugyanakkor kiderül, hogy a jelentkezők többségét végül arra hivatkozva utasították el, hogy az általuk ajánlott eszközök nem feleltek meg a kiírásban szabott technikai feltételeknek.

Az egyik végül kizárt pályázó cég munkatársa a Direkt36-nak elmondta, hogy ők is érzékelték, hogy a pályázat a Xerox termékeinek kedvez, ezért sok kérdést feltettek a pályázat kiírójának azzal kapcsolatban, hogy biztosan komolyan gondolják-e a feltételeket. A kiíró azonban közölte, hogy nem akarnak a feltételeken változtatni – közölte a névtelenséget kérő forrás. Megkerestük a NAV-ot és a közbeszerzést bonyolító ÉSZ-KER Zrt.-t is, de egyikük sem reagált a pályázattal kapcsolatban feltett kérdésekre.

Nemrég az Index is beszámolt egy hasonló NAV-os közbeszerzésről. Annak a pályázatnak a során is nyomtatókat akar beszerezni a adóhivatal, és az Index azt írta, hogy a birtokába került iratok alapján úgy tűnik, ott is a Xerox lehet a befutó.

A cégnyilvántartási adatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.

Partnerünk a