Új magyar letelepedési programot hirdet az üzletember, aki benne volt a kötvényprogramban is

A Fidesz választási győzelme után alig két héttel, a Széchenyi-fürdő és Mátyás-templom fotóival illusztrálva jelent meg egy hirdetés az egyik legnagyobb kínai közösségi oldalon: új bevándorlási program indul Magyarországon.

A letelepedésikötvény-program lezárása óta ez „a legjobb ár-érték arányú” program, írja a konstrukciót hirdető hongkongi cég. A társaság tulajdonosa Lian Wang kínai üzletember, aki részt vett a tavaly felfüggesztett kötvényprogramban is. Az új programot ingatlanbefektetési bevándorlásnak hívják, és 25 millió forintnyi ingatlanbefektetés és 50 ezer eurós (15,7 millió forintos) ügyintézési díj ellenében kínál magyarországi tartózkodási engedélyt.

Bár a magyar kormány eddig semmit nem közölt egy új bevándorlási program indulásáról, a hongkongi cég szerint a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatallal folytatott tárgyalások garantálják a projekt működését. A Bevándorlási Hivatal azonban azt írta a Direkt36-nak, hogy nem áll kapcsolatban a programot reklámozó céggel, nem kötött megállapodást és nem vállalt garanciát. Lian Wang nem válaszolt a kérdéseinkre.

Az új programról már hónapok óta beszélnek a piacon, mondták a Direkt36-nak olyan ügyvédek, akik külföldiek magyarországi letelepedésével foglalkoznak. A konstrukció ugyanazt a törvényi lehetőséget használja ki, amelyre korábban a letelepedésikötvény-program is épült.

A Rogán Antal által kezdeményezett, 2013 és 2017 között működő kötvényprogram az elmúlt évek egyik legellentmondásosabb kormányzati projektje volt. Míg a kormány évek óta harcias migránsellenes kommunikációt folytat, tehetős külföldiek a kötvényprogramon keresztül 250-300 ezer euróért (78-94 millió forintért) vásárolhattak magyar papírokat, többnyire offshore-cégeken keresztül. A programban közel húszezer EU-n kívüli állampolgár kapott magyar letelepedési engedélyt, köztük olyanok is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek az ország és az EU számára.

Az elmúlt években számos cikk mutatta be, hogy kötvényprogramban óriási bevételt szerző vállalkozók kapcsolatban állnak vezető politikai szereplőkkel, többek között Orbán Viktor kabinetjét vezető miniszterrel, Rogán Antallal és a miniszterelnök informális tanácsadójával, Habony Árpáddal.

Bár a kötvények árusítását tavaly március 31-én felfüggesztették, pár hónappal később már rebesgették, hogy csak átmenetileg állt le a program. „Meg tudja azt ígérni, hogy a letelepedési kötvényeket nem vezetik vissza a választás után?” – kérdezte tavaly júniusban a HírTV Orbán Viktort, de a miniszterelnök nem adott erre egyértelmű választ.

Ismét nemzetgazdasági érdek

Az új lehetőségről szóló hirdetés a WeChat elnevezésű, főként kínaiak által használt közösségi felületen jelent meg. Három olyan cikk is elérhető, amelyben az LSP International Limited nevű hongkongi cég reklámoz egy új bevándorlási programot. A cég a befektetési bevándorlásprogram „hivatalos indulását” április 21-énjelentette be, és a letelepedésikötvény-programhoz hasonló, külföldi befektetőknek szóló, nagyon kedvező bevándorlási lehetőségként reklámozza.

Míg a kötvényprogramban részt vevőknek 250-300 ezer euróért (78-94 millió forintért) államkötvényt kellett jegyezniük (amelynek az árát 5 év elteltével visszakapják), az új programban ennél alacsonyabb, 25 milliós ingatlanbefektetést várnak el a jelentkezőktől (házastársak jelentkezése esetén ez az összeg duplázódik). A közvetítő cégek mindkét programban jelentős bevételhez jutnak: a kötvényprogramban befektetőként 40-60 ezer, az ingatlanprogramban pedig 50 ezer euró ügyintézési díjat számolnak fel, többek között a „jogi- és projektmenedzsment költségek” fedezésére.

A cikk szerint az új konstrukció előnye, hogy mindössze 2-3 hónapot vesz igénybe a jelentkezési folyamat. (A kötvényprogramban ennél is gyorsabb, akár pár hetes ügyintézést ígértek a hirdetések.) A vásárlók maximum 5 éves, gyermekeik pedig 3 éves magyar tartózkodási engedélyt kaphatnak. Ehhez nincs szükség nyelvtudásra, nem kell interjún részt venni, és nem ellenőrzik a befektetők vagyonának az eredetét sem. A magyar tartózkodási engedéllyel szabadon utazhatnak a Schengen-zóna országaiban, és három év elteltével letelepedési engedély is igényelhetnek. Ezután a befektetők, ha akarják, el is adhatják a magyar ingatlanjukat.

Gumiszabály

Az ingatlanbefektetési bevándorlás ugyanarra a jogalapra épül, mint korábban a kötvényprogram. A 2007-es, külföldiek tartózkodását és beutazását szabályozó törvény teszi lehetővé, hogy magyar papírokat kapjanak azok a külföldiek, akiknek „beutazásához és tartózkodásához magyarországi befektetéseire tekintettel nemzetgazdasági érdek fűződik”. A kötvényprogram indulásakor egy törvénymódosítás ezt azzal egészítette ki, hogy nemzetgazdasági érdeknek kell tekinteni különösen azt, ha valaki államkötvényt vásárol.

Az azonban nincs pontosan szabályozva, hogy – a kötvényvásárláson kívül – milyen típusú és mekkora értékű befektetés számít nemzetgazdasági érdeknek, mondta a Direkt36-nak három névtelenséget kérő ügyvéd is, akik évtizedek óta foglalkoznak külföldi állampolgárok magyarországi letelepedésével. A beadott kérelmekről a Bevándorlási Hivatal egyedi mérlegelés alapján dönti el, hogy nemzetgazdasági érdek fűződik-e a külföldi állampolgár magyarországi tartózkodásához.

„Ez mindig is egy gumiszabály volt, nem elég konkrétak a feltételek. A [Bevándorlási] Hivatalnak komoly mozgástere van” – mondta az egyik ügyvéd, aki több mint húsz éve segíti külföldiek magyarországi letelepedését. Az ügyvédnek már a kötvényprogram előtt is volt néhány ügyfele, akik például a magyar üzleti tevékenységükre tekintettel kaptak magyar papírokat. „A kötvényprogrammal visszavágták a korábbi lehetőségeket, a program éveiben nem nagyon lehetett normál úton [államkötvény vásárlása nélkül] nemzetgazdasági érdekre hivatkozni” – mondta az ügyvéd.

Miután az államkötvények árusítását felfüggesztették, a nemzetgazdasági érdekre való hivatkozás törvényi lehetősége megmaradt – ezt használja most ki a hongkongi LSP International. A magáncég kiemeli, hogy az ingatlanbefektetési bevándorlás nem egy állami program, viszont a hirdetésük arra utal, hogy már egyeztettek róla állami szervvel: „A bevándorlási ügyvéd és a Bevándorlási Hivatal között, a jelentkezés pontos részleteiről szóló egyeztetések eredményei alapján a program működése garantált.” – írja a cég. A Direkt36-nak nyilatkozó ügyvédek szerint szokatlan, hogy egy magáncég a hirdetésében garanciát vállalhat a Bevándorlási Hivatal jövőbeli, egyedi döntéseire. „Nagyon jó információkkal kell rendelkezni ahhoz, hogy előre lehessen ismerni és garantálni a hivatal joggyakorlatát” – mondta egyikük.

A Bevándorlási Hivatal a Direkt36 kérdésére azt írta, hogy sem az LSP Internationallel, sem más céggel nem kötött megállapodást: „Garanciát senki részére nem adott [a hivatal] és a későbbiekben sem fog adni. Erre törvényi felhatalmazása sincs.”A Bevándorlási Hivatal a cikk megjelenése után közölte, hogy egyeztetést sem folytattak a céggel.

Szintén a cikk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt írta: A “program egyszerűen hazugság, a szóban forgó cég ellen a Külügyminisztérium megteszi a szükséges lépéseket. Aki ingatlanvásárlásra hivatkozva ad be kérelmet, nem kap automatikusan sem tartózkodási, sem letelepedési engedélyt Magyarországon.”

A három megkérdezett ügyvédből kettő már korábban is hallott arról, hogy ingatlanbefektetésekkel kapcsolatos bevándorlási lehetőség fog indulni. „Ezt már mindenki úgy kezeli a piacon, mintha külön program lenne. Körülbelül fél éve lehet erről hallani, hogy 80-100 ezer eurót kell ingatlanba fektetni, a közvetítőknek pedig egész magas, több tízezer eurós munkadíjat fizetni” – mondta egyikük.

Az LSP-n kívül más cég is reklámoz hasonló, ingatlanbefektetéssel kapcsolatos lehetőségeket. A budapesti székhelyű Helpers Hungary Kft., amely korábban a kötvényprogrammal kapcsolatos szolgáltatásokat is kínált, most arra buzdítja a külföldieket, hogy legalább két ingatlant vegyenek, összesen körülbelül 200 ezer euró (63 millió forint). A Helpers a vásárlási ár tíz százalékáért cserébe alapít a befektető számára egy ingatlankezeléssel foglalkozó céget, amely a frissen megvásárolt ingatlanok bérbeadásával foglalkozik. Erre az üzleti tevékenységre tekintettel igényel a Helpers a külföldi befektető számára magyar papírokat. A hirdetés nem részletezi, hogy milyen típusú tartózkodási vagy letelepedési engedélyt kaphatnak a jelentkezők, a cég egyztetett-e a programról a Bevándorlási Hivatallal és vállal-e garanciát arra, hogy a befektetők megkapják a magyar papírokat. Ezekről megkérdeztük a Helpers Hungary Kft-t, de a cég azt válaszolta, hogy „ezek bizalmas üzleti információk, amik sem nem közérdekűek, sem nem adhatók ki a sajtó számára”.

Letelepedési kötvényesek az ingatlanpiacon

A kínaiak már a letelepedési kötvényekre is nagyon rákaptak: a program négy éve alatt több mint 15 ezren igényeltek magyar letelepedési engedélyt. Csak az ügyintézési díjakból több mint 244 millió euró (77 milliárd forint) bevétele származott a kínai kötvényárusítással foglalkozó cégnek.

Ugyanez az üzleti kör profitálhat az új ingatlanbefektetési bevándorlásból is. Az új programot reklámozó cég, az LSP International egyetlen részvényese és egyik igazgatója ugyanis Lian Wang. Ő ugyanaz a kínai üzletember, akit a kínai kötvényárusítással megbízott Hungary State Special Debt Management Fund (HSSDF) egyik részvényeseként is megneveztek. Az LSP International már a letelepedésikötvény-program idején is működött, Magyarországra költöző kínaiaknak ajánlottak különböző szolgáltatásokat.

A hongkongi cégen keresztül Lian Wang a tulajdonosa és egyik ügyvezetője a magyarországi Landing Service Provider Kft.-nek is, amely többek közt ingatlanügynöki tevékenységet folytat. A magyar cég egyes jogi ügyeiben a korábban Rogánt és Habonyt is képviselő, és a kötvényprogramban is részt vevő Kosik Kristóf ügyvédi irodája járt el, egy másik cégben pedig Kosik Lian Wang kézbesítési megbízottja.

A Landing Service Provider Kft. a Szent István Bazilika közvetlen szomszédságában havi 7000 euróért (2,2 millió forintért) bérel egy elegáns, 270 négyzetméteres irodát. Ott jártunkkor csak két dolgozót láttunk az irodában, akik azt mondták, hogy egyelőre nem hallottak az anyavállalatuk által reklámozott új ingatlanbefektetési programról, de ha hallottak volna, akkor sem nyilatkozhatnának róla.

Olcsó luxussal csábítanak

Bár az új programban a befektető szabad kezet kap az ingatlan kiválasztására, az LSP International segít a keresésben: a kínai WeChaten jelenleg több mint harminc budapesti lakást hirdetnek eladásra. A legolcsóbb, 8. kerületi ingatlant 24,5 millió forintért hirdetik, de a Hősök tere közelében kínálnak egy 380 négyzetméteres, „neo-reneszánsz, palotaszerű” ingatlant is, 1,7 millió euróért (538 millió forintért). Az ingatlanok pontos címét nem tüntetik fel a hirdetésekben, így azt sem lehet tudni, hogy ezeknek kik a tulajdonosaik.

Az viszont tudható, hogy Lian Wang és a HSSDF más részvényesei három olyan hongkongi cégben is érdekeltek, amelyek budapesti ingatlanokkal foglalkoznak. Ezeken keresztül például 2014-ben az Andrássy úti Avenue Gardens épületegyüttesben vásároltak luxuslakásokat, és a Keleti pályaudvar közelében is kínáltak prémium lakásokat. Az ingatlanos cégek közül kettő ugyanarra a címre van bejegyezve, mint Habony Árpád hongkongi cége, de Habony ügyvédje szerint a vállalkozások között nincs kapcsolat.

A kínaiak már az ingatlanbefektetési program indulása előtt is előszeretettel vásároltak Magyarországon lakásokat. Ingatlanpiaci felmérések szerint 2017-ben 40 százalékkal több kínai érdeklődött magyar ingatlanok iránt, mint egy évvel korábban.

Az LSP International Magyarország relatív olcsóságával igyekszik meggyőzni további befektetőket: „Budapesten felannyiba kerülnek az ingatlanok, mint más európai fővárosban. (…) Más országok luxuspiacához hasonlítva, közel ugyanannyi pénzből Magyarországon akár egy kastélyt lehet venni.”

Az LSP szerint már az első hirdetésük után sokan érdeklődtek az új program iránt. Figyelmeztetnek azonban arra is, hogy a Bevándorlási Hivatalnak megvannak a „keretszámai”, és nem lehet tudni, pontosan mennyi ideig fog tartani az ingatlanbefektetési program: ha túl sokáig gondolkozik a befektető, „lehet, hogy elszalasztja a lehetőséget – ugyanúgy, mint a letelepedésikötvény-program esetében”.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után törölték az új programról szóló hirdetéseket. Alább továbbra is elérthetők a május 3-án lementett cikkek.



A cikk elkészítésében közreműködött Pethő András.

A magyar cégadatokhoz az Opten szolgáltatását használtuk.