
Egy különösen érzékeny témában tartottak megbeszélést 2023 kora őszén Orbán Viktor akkori kormányfő hivatalában, a Karmelita kolostorban.
Az összejövetelen az ország védelmi képességeit érintő kérdésekkel foglalkoztak. A miniszterelnök mellett ott volt a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérkari főnök és Magyar Levente külügyi miniszterhelyettes is.
Az ülésre meghívták Ferencz Orsolyát, a külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosát is. A fideszes politikus ekkor vázolta azt a műholdépítési projektet, amelyet az előző években több állami szerv és minisztérium együtt dolgozott ki.
Ferencz a prezentációjában arról beszélt, hogy a távközlési és tömegkommunikációs technológia rohamos fejlődése miatt a jövőben meghatározó jelentősége lesz annak, hogy mely országnak van saját eszköze az űrben. A politikus amellett érvelt, hogy Magyarországnak is szüksége lenne olyan műholdrendszerre, amely kommunikációs mellett katonai feladatokat is ellát.
Ferencz kifejtette, hogy ezt a műholdprogramot nemzetbiztonsági okok miatt a magyar államnak kellene lebonyolítania, a költsége pedig körülbelül 250 milliárd forint lenne. Azt is hozzátette: a szükséges űreszközöket külföldi, globális nagyvállalatok gyártanák le, a folyamatból azonban kisebb magyar űripari cégek és a magyar tudományos élet szereplői profitálhatnának.
A megbeszélés részleteit ismerő források szerint Orbán ekkor szembesült először azzal, hogy mekkora stratégiai jelentőséggel bírna egy magyar műholdrendszer, amellyel a 2015-ös migránsválsághoz hasonló eseményeket vagy az orosz–ukrán háború harctéri történéseit is nyomon lehetne követni. Orbán meg is köszönte az előadást tartó Ferencznek, hogy minderre felhívta a figyelmét. A többi résztvevő közül Rogán szólt hozzá érdemben az elhangzottakhoz, ő azt részletezte, hogyan lehetne a kiépülő műholdrendszer költségein spórolni.
Bár úgy tűnt, Ferencz előadása elnyerte Orbán tetszését, a következő hetekben egy váratlan fordulat történt. A miniszterelnök – a történteket ismerő források szerint – úgy döntött, hogy az állam helyett egy papíron magántulajdonú, de valójában számos szálon a Fidesz-kormányhoz kötődő vállalatra, a 4iG-re bízza a nemzetbiztonsági szempontból kiemelt fontosságú műholdrendszer kiépítését. Bár a fejlesztési költségek egy része így a 4iG-t terhelte volna, a cég valójában mégsem vállalt túlzott kockázatot ezzel az üzlettel. A kormány ugyanis előre elkötelezte magát a későbbi, drága műholdszolgáltatások megvásárlása mellett.
Ezzel a döntéssel a 4iG sokkal nagyobb szerephez jutott, mint ahogy azt a koncepción dolgozó Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM), illetve a védelmi szempontok miatt szintén érintett Honvédelmi Minisztérium (HM) elképzelte. A két tárca képviselői nehezményezték, hogy a kormány a kulcsfontosságú infrastruktúra kiépítését egy olyan cégre bízza, amelynek nincs ehhez szükséges nemzetbiztonsági minősítése, ráadásul a tulajdonosi háttere a magántőkealapok hálózata miatt átláthatatlan. Úgy vélték, e problémák megnehezítenék, hogy a magyar műhold bekapcsolódjon a NATO védelmi rendszerébe.
A miniszterelnök azonban ezeket a kritikákat félresöpörte. Nem sokkal a Karmelitában lezajlott megbeszélés után, 2024 januárjától az űripari fejlesztések felügyelete a KKM-től átkerült a 4iG-hez már készségesebben viszonyuló Nagy Márton által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM). Ezt követően a 4iG egyebek között ezzel a minisztériummal kezdte el letárgyalni, hogy az állam különböző műholdas szolgáltatásokért cserébe mennyit fizet majd a 4iG-nek.
Ez egy újabb példája volt annak, hogy az Orbán-kormány különböző kormányzati eszközökkel hogyan segítette újabb lehetőséghez az egyik legnagyobb magyar vállalattá váló 4iG-t. A cég ezzel a projekttel vetette meg a lábát az űr- és védelmi szektorban, amely a következő időszakban egyre hangsúlyosabb lett a 4iG életében.
A műholdépítési terveknek azonban keresztbe tehet, hogy a Fidesz az áprilisi választáson történelmi vereséget szenvedett, így Orbán 16 év után kiszorult a hatalomból. A Tisza-kormány megkezdte az előző politikai vezetés tevékenységének, a többi között a 4iG-vel kötött állami megállapodásoknak az átvilágítását. Csak ezután derülhet ki, hogyan alakul majd a 4iG és az új kormány viszonya, illetve mi lesz a műholdprojekt sorsa. Kormányzati források a Direkt36-nak azt mondták: már az eddigi vizsgálatok is arra utalnak, hogy Orbánék a magyar állam számára kedvezőtlen üzletet kötöttek a műholdas projektben a 4iG-vel.
A 4iG a kritikákra reagálva a Direkt36-tal azt közölte: a magyar államnak nincs beruházási költsége azzal, hogy egy magáncégre bízta a műholdrendszer kiépítését. Így a teljes infrastruktúra üzembe állítása után csak a műholdrendszer által nyújtott szolgáltatásokért kell fizetnie az államnak. Hozzátették: ha pedig a 4iG nem teljesítene, akkor a bankgaranciát nyújtó nemzetközi pénzintézet a magyar állam pénzét a kamatokkal együtt visszafizeti.
Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke a kérdéseinkre válaszolva azt írta: az Orbán-kormány döntései „ebben az ügyben is dokumentáltak és visszakereshetők”, ezért azt javasolta, forduljunk a jelenlegi kormányhoz. A Havasi által említett dokumentumokat a Tisza-kormány jelenleg is vizsgálja, ez a folyamat még hetekig eltarthat.
Ferencz a Direkt36-nak azt írta: fontos lenne, hogy Magyarország „rendelkezzen szuverén, szigorú állami kontroll alatt tartott műholdas képességekkel”. Hozzátette: ennek megvalósítása során „tekintettel kell lenni hazánk szövetségi rendszereire”, és törekedni arra, hogy a magyar űrszektor szereplői be tudjanak kapcsolódni „az ipari és üzemeltetési feladatokba”.

Ferencz Orsolya a korábbi miniszterelnök mellett – Fotó: Fidesz / Facebook
„Nagyon szeretném, hogy minél hamarabb” – válaszolta Ferencz Orsolya 2019 márciusában a Hír TV stúdiójában arra a kérdésre, hogy Magyarországnak mikor lehet saját műholdja. Ferencz kijelentése mögött az állt, hogy ekkorra a kormányzat a szakmai műhelyekkel közösen már javában dolgozott a műholdprogramon.
A fideszes politikust – aki villamosmérnök és űrkutató egyben – Szijjártó Péter külügyminiszter még 2018 októberében nevezte ki űrkutatásért felelős miniszteri biztosnak. Ferencz ezután a Külgazdasági és Külügyminisztériumban létrejövő stábjával kezdte meg a hazai űrstratégia kidolgozását. A stratégia kulcsfontosságú része volt egy újabb magyar űrhajós felküldése a világűrbe – ami 2025 nyarán Kapu Tiborral meg is valósult –, valamint az önálló műholdprogram elindítása.
Nem sokkal azután, hogy megindult a gondolkodás a várhatóan milliárdos költségvetésű állami műholdfejlesztésről, több kormányközeli üzleti kör is megjelent a projekt körül.
Közéjük tartozott Sárhegyi István, akinek a családja jó fideszes kapcsolatokkal rendelkezett. Édesapja, Sárhegyi Zoltán jogász a Fidesz delegáltja volt a Nemzeti Választási Bizottságban. Édesanyja, Bártfai Beatrix ügyvédként részt vett Habony Árpád médiacégeinek megalapításában. A család ügyvédi irodája – a Sárhegyi és Társai Ügyvédi Iroda – százmilliós megbízásokat kapott az Orbán-kormány idején különböző állami szervektől, minisztériumoktól.
Sárhegyi István maga is épített ki ilyen kapcsolatokat, például a korábbi miniszterelnök fiával, Orbán Gáspárral. Mindketten meghatározó tagjai voltak a Joghallgatók Önképző Szervezete (JÖSZ) nevű diákszervezetnek, amely 2019-ben szakkollégiumi minősítést is kapott. Az Átlátszó cikke szerint Orbán a JÖSZ egyik alapítója, Sárhegyi pedig az igazgatója volt.
Sárhegyi figyelme az űripar, és a Magyarországon kevésbé ismert űrjog irányába fordult, miután 2017-ben elvégezte az International Space University (Nemzetközi Űregyetem) egyik írországi képzését. „Ott szippantott be a szektor” – mondta a Direkt36-nak Sárhegyi, aki elmondása szerint ekkor ismerte fel, hogy az olcsóbbá váló űrrepülés miatt a profitorientált magáncégek előtt is nagy lehetőségek nyílnak.
Sárhegyire mozgolódására többen felfigyeltek.
„Látszott rajta, hogy akar magának egy játszóteret, ahol el tud lenni. Az űripar pedig ilyennek tűnt”
– mondta róla a hazai űrszektort ismerő egyik forrás.
Ambícióinak és a kapcsolatrendszerének köszönhetően Sárhegyi hamar felbukkant a műholdprojekt környékén. Elmondása szerint 2018-ban jogi tanácsadónak szerződtette a KKM, így került munkakapcsolatba az akkoriban az űrstratégián dolgozó Ferencz Orsolyával. Bár a szülei ügyvédi irodája a KKM-nek is bedolgozott, Sárhegyi azt állította, hogy az űrszektorban való érvényesülését a saját szakmai munkájának köszönhette, annak semmi köze nem volt szülei megbízásához.
A másik üzleti kör a Jászai Gellért vezette 4iG volt, amely ekkoriban rohamtempóban terjeszkedett, és viszonylag rövid idő alatt az ország egyik legnagyobb vállalatává vált. 2018-tól az informatika területén lett meghatározó szereplő, 2020 után pedig a távközlési piacon kezdte meg a terjeszkedést. Ebben a folyamatban állami támogatások, hatósági segítségek mellett Orbán kiemelt figyelme is kulcsszerepet játszott. A Direkt36 korábban feltárta: előfordult, hogy a miniszterelnök személyesen tárgyalt a 4iG egyik távközléssel összefüggő, elvileg privát üzletéről.
Hamarosan összekapcsolódott Jászai és Sárhegyi üzleti köre. 2020 augusztusában megalakult a CarpathiaSat Zrt. azzal a céllal, hogy Föld körüli pályára állítsa és üzemeltesse Magyarország első műholdját. A magyar állam ezt a vállalatot közösen hozta létre a 4iG-vel és Sárhegyi egyik cégével, a New Space Industries Zrt.-vel.

Sárhegyi István (balról második) beszállt az üzletbe – Fotó: 4iG
Feltűntek tehát a műholdprogram körül befolyásos üzleti szereplők, de ekkor még mindig úgy tűnt, hogy alapvetően az állami szervek fogják uralni a projektet. Ők akkoriban a szakmai kérdésekre fókuszáltak, például arra, hogy milyen műszaki képességű műholdra lenne szüksége az országnak.
A projektet a Ferencz Orsolya vezette külügyminisztériumi csapat fogta össze. „Becsatornázták például a Honvédelmi Minisztérium igényeit is” – mondta a projektet ismerő egyik forrás arról, hogy a gondolkodás során katonai szempontokat is figyelembe vettek. A HM-en kívül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH) is bevonták a munkába. Az NMHH-ra többek között azért volt szükség, mert ennek a hatóságnak kellene lebonyolítania a műhold pályapozíciójával kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokat.
Így állt össze az az elképzelés, hogy a magyar műholdrendszer kettős felhasználású legyen. Ez azt jelentette, hogy az űreszközt polgári mellett – például műsorszórás, kommunikáció – katonai célokra is fel akarták használni. Ennek során Magyarország együttműködött volna a NATO-partnereivel, vagyis a műhold hozzájárult volna a NATO-n belüli védelmi képességek fejlesztéséhez.
E célok megfogalmazásában fontos szerepe volt a NATO-s tapasztalatokkal rendelkező Porkoláb Imre dandártábornoknak. Ő volt az első magyar katona, aki elvégezte a Brit Királyi Katonai Akadémia képzését, később Orbán Gáspár is itt tanult. Katonai pályafutása során szolgált Irakban, Afganisztánban, később pedig a NATO képviselőjeként az amerikai védelmi minisztériumban, a Pentagonban is dolgozott. Porkoláb 2022-től a HM-en belül a védelmi innovációért felelt miniszteri biztosként. (Porkoláb a Direkt36-nak megerősítette, hogy a HM részéről valóban részt vett a műholdprogram szakmai koordinációjában.)
Az állami apparátus nem egyetlen, hanem egy több műholdból álló rendszert képzelt el. A tervek szerint a rendszer magját egy nagyobb műhold adná, amely az úgynevezett geostacionárius pályán keringene. Ezen a speciális pályán csak korlátozott számú eszköz fér el. A jelentőségét az adja, hogy itt a műhold a Földdel szinkronban kering, így a földfelszínről nézve mindig ugyanazon a ponton látszik az égen, vagyis folyamatosan egy fix területet fed le. Ezt a nagy műholdat segítenék a vele kapcsolatban álló, alacsonyabb pályára állított, a Földhöz képest gyorsabban keringő kisebb műholdak.
Mivel a magyar államnak műholdak építésével, üzemeltetésével kapcsolatban semmilyen tapasztalata nem volt, a koncepció kidolgozói azon is gondolkodtak, hogy kire bízzák a projekt lebonyolítását. Így merült fel, hogy vásárolják fel a SpaceCom nevű izraeli műhold üzemeltető céget. A 4iG 2021 júniusában be is jelentette, hogy a részben állami tulajdonú CarpathiaSattal együtt többségi tulajdont szereznek az izraeli cégben.
Ez logikusnak tűnt, mert a magyar államnak már volt kapcsolata a SpaceCommal. Az ENSZ távközlési szervezete még az 1980-as években osztotta ki Magyarországnak a világűrben azt a pályaszakaszt, amelyen akár saját műholdat is működtethetne. Miután az országnak sem pénze, sem technológiája nem volt akkor ehhez, a magyar kormány 2004-ben a pályaszakaszt bérbe adta a SpaceComnak. A cég ezt követően kezdte el ezen a sávon működtetni az AMOS 3 nevű műholdját.
„Így a szükséges tudás és képesség is meglett volna” – mondta a koncepciót ismerő forrás arról, hogy mi állt a felvásárlási kísérlet mögött. A SpaceComot azonban végül nem sikerült megszerezni. Az izraeli kormány nemzetbiztonsági okokból nem járult hozzá ahhoz, hogy egy külföldi befektető irányító többséget szerezzen az izraeli hadsereget is kiszolgáló műholdas cégben.
„Végül a SpaceComnak csak a 20 százalékát sikerült megvenni, ami semmire se jó, viszont az isten pénzét elköltöttük rá”
– mondta a forrás a sikertelen próbálkozásról.
Ezzel párhuzamosan a koncepción dolgozó állami szervek azon is gondolkodtak, hogy ki gyártsa le a szükséges műholdakat. A történteket ismerő források szerint ennek során olyan vezető globális szereplők nevei merültek fel, mint például az európai Airbus vagy a Thales. A gyártási folyamatot pedig úgy képzelték el, hogy abból a magyar tudományos élet és a hazai vállalatok egyaránt profitáljanak. „Ahhoz hasonlóan, ahogy az itteni autógyáraknak is vannak magyar beszállítói” – mondta az egyik forrás arról, miként kapcsolódhatnának be a munkába a kisebb hazai cégek.