Mióta a Direkt36 kiszivárgott dokumentumok alapján megírta, hogy Budapestre és Záhonyba kínai vegyianyag-elosztóközpont települne, a kormány tagadja a tervet. Azonban Rogán Antal erről szóló levelét azért nem akarja nyilvánosságra hozni, mert az „döntés megalapozását szolgáló adat”. A Direkt36 pert indít az iratokért.
TovábbMarton Kamilla cikkei
Orbán szerint nem épül kínai vegyianyag-elosztó. Közben a beruházás iratait azért titkolja a kormány, mert döntést készítenek elő
Kínai vegyi anyagok elosztóközpontjává válna Magyarország, Rogán és köre tűnik fel a projekt mögött
A Direkt36 által megismert tervek szerint az Orbán-kormány közel van ahhoz, hogy megállapodjon a kínaiakkal arról, hogy Magyarországon keresztül érkezzenek Európába olyan kínai vegyianyagok, amelyeket többek között akkumulátor gyáraknak szánnak. Az egyik lehetséges elosztó központ Budapest határában van. A projektben feltűnő egyik cég kötődik Rogán Antal környezetéhez.
TovábbOrosz letelepedési kötvényesek szerint nem kapták vissza a pénzüket a Rogán Antal jóbarátjához kötődő cégtől
A kötvényesek ügyvédjei a Direkt36-nak azt mondták, hogy több százezer euró ragadt benn a VolDan nevű közvetítő cégnél. A társaság magyar képviselete közben elérhetetlenné vált, és megindult a cégbírósági törlése is.
TovábbA magyarokra „nyomást kell gyakorolnunk” – kiszivárgott iratok tárják fel az orosz vezetésű budapesti bank megroppanását
A Direkt36 birtokába került belső iratokból kiderül, hogy a magyar kormány vált az egyik legerősebb támaszává az orosz dominanciájú Nemzetközi Beruházási Banknak, amelyet az összeomlás szélére sodort az Ukrajna elleni háború.
TovábbMagyarország gyanús hátterű diplomatái is fennakadtak egy nemzetközi újságírócsapat nyomozásán
Magyarországot több, mint 270 tiszteletbeli konzul képviseli külföldön, köztük van hamis tanúzással, pénzmosással, terrorizmus támogatásával összefüggésbe hozott ember is. 46 ország 160 újságírója kutatta a világ tiszteletbeli konzuljainak múltját, Magyarországról a Direkt36 vett részt a nemzetközi együttműködésben.
Tovább