Több kormányközeli ember – köztük egy fideszes politikus – is bejutott a felszámolói piacra, amely várhatóan sokat nyer majd a járvány okozta gazdasági válságon, derítette ki a Direkt36.
TovábbSzabó András cikkei
Miközben dúl a járvány, kormányközeli figuráknak osztottak ígéretes üzleteket
Orbánt megriasztotta egy váratlan adat, ezért is lett teljesen más az őszi járványkezelés
Matolcsy György elhitette a fideszesekkel, hogy nincs bajban a gazdaság, de aztán jött a kijózanodás és a választási bukástól való félelem.
TovábbAz EU szerint szabálytalanul jutott pénz olyan projektekre, amikben egy MSZP-s politikus kormányközeli figurákkal együtt vett részt
A Direkt36 tárta fel, hogy az MSZP-s Czeglédy Gergő cégei kormányközeli partnerekkel együtt nyert el több nagy állami megrendelést. Az EU csalás elleni hivatala, az OLAF több ilyen megbízásnál szabálytalanságokat talált.
TovábbKarácsony ütközetei – Ilyen volt belülről az ellenzéki uralom első éve
Milyen ügyekben ugrott össze Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc? Mit üzent Rogán Antal a főpolgármesternek? Kik a legbefolyásosabb emberek a Városházán? A Direkt36 bemutatja a főváros ellenzéki irányításának színfalak mögötti történetét.
TovábbKaribi offshore cég, eltűnő négyzetméterek – egy belső irat szerint aggályos ingatlanüzletre adott pénzt az állami bank
A Direkt36 által megszerzett dokumentum szerint az Eximbank több kockázatot is feltárt egy budapesti ingatlanprojekttel kapcsolatban. Aztán mégis adtak rá több milliárd forintnyi hitelt.
Tovább„Mr. Oroszország” a paksi bővítés után most Orbán német kapcsolatait egyengeti pár százmillióért
Az európai és orosz gazdasági elitben otthonosan mozgó Klaus Mangold évek óta segíti az Orbán-kormányt. A Direkt36 birtokába került szerződésekből az derült ki, hogy mostanában az a feladata, hogy segítsen elmélyíteni a német ipari kapcsolatokat.
TovábbAddig nyomultak az oroszok, hogy nekik kedvezően ütemezték át Paks 2-t
Két évig tartó huzavona után, a járvány alatt fogadott el a kormány egy fontos változtatást a paksi bővítésnél. Mostantól az oroszoknak egyszerűbb lesz a dolguk, a magyar állam pedig nagyobb kockázatot vállal.
TovábbHabony köre is benyomult az egyiptomi gigaprojektbe, amiből egy magyar céget fúrtak ki
Felgyorsulni látszik az az évek óta húzódó projekt, amelynek keretében egy orosz-magyar cég 1300 vasúti kocsit szállítana Egyiptomnak. A beruházást lebonyolító cég egyik tulajdonosánál most megjelentek a Habony Árpádhoz és Hernádi Zsolt Mol-vezérhez kötődő emberek.
TovábbÍgy akasztotta meg a járvány Orbán olajozottan működő gépezetét
Több ügyben is hátraarcot hajtott végre a kormány, és ezek során a színfalak mögött kialakultak feszültségek. A KDNP-sek még az iskolabezárás körül türelmetlenkedtek, Gulyás Gergelynek pedig később a polgármesterek jogainak korlátozása nem tetszett. Orbán Viktor viszont újra elemében van.
TovábbGyurcsány és Orbán is felforgatta a járványügyet, így meggyengült állapotban találta telibe a koronavírus
A szocialista kormányok a laborhálózatot csonkították meg, a Fidesz a jól működő szakmai műhelyeket vágta szét, majd hirtelen megpróbálta visszacsinálni. Tizenöt évig cibálta a politika a járványügyi hatóságot, így kéne most felvenni a harcot a koronavírussal.
TovábbFöldeket vett, utat épített, nagyon nyomul Pakson az Orbán-rokonok üzlettársa
Lévai Anikó szűkebb rokonságával van kapcsolatban Sebestyén Roland. Bár forgandó a szerencséje, 2,1 milliárdnyi megrendelés már összejött a hozzá kötődő cégeknek Pakson.
TovábbEgymilliárdot pumpáltak át az Orbánék által épített balkáni médiába. Gruevszki ellenfelei vizsgálni kezdték a gyanús pénzmozgást
Habony Árpád korábbi üzlettársa terjeszkedik a Balkánon. A Direkt36 által megismert dokumentumok szerint azonban a cégei közötti nagyértékű reklámszerződés gyanús lett a macedón nyomozóknak. Olyan országokba öntötte a pénzt a kormánypárti média fontos szereplője, ahol Orbán Viktor szövetségesei a hatalomért küzdenek.
TovábbOrbán folytatja a balkáni hódítást. Barátainak kedves cégek viszik tovább a kereskedőházakat
A kormány elkezdte újraépíteni a kereskedőházi rendszert a Balkánon. A helyi partnereknek komoly politikai múltja van, de a magyar nyomulás nem csak az üzletelésről, hanem a magyar külpolitika terjeszkedéséről is szól.
TovábbEgyre kedvezőbb az oroszoknak a kormány által támogatott egyiptomi gigaüzlet, amiből egy magyar céget fúrtak ki
De az oroszok mellett a kormány néhány háttérembere is legyeskedik a projekt körül. A szerződő cégben feltűnt Habony Árpád üzlettársa. A beruházás várhatóan téma lesz az Orbán-Putyin találkozón.
TovábbA DK támadta a kormány kereskedőházait, egy képviselőjük mégis több szálon kötődik az üzlethez
Oláh Lajos nagyon bedolgozta magát a kínai témába. Annyira sikeres, hogy még Szijjártó Péter külügyminiszter is rendszeresen mutatkozik vele együtt. Egyik ismerőse pedig havi 23 millióért üzemeltet kínai kereskedőházakat.
TovábbAz oroszok után a nyugati cégek is kiestek, újraindul a verseny a paksi gigatenderért
A több mint 100 milliárd forintos beszerzés a projekt kezdete óta éles konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között.
TovábbAz oroszok is akarták Paks 2 egyik gigatenderét, de végül kiszorultak belőle
Kiírták a pályázatot az atomerőmű egyik legfontosabb részére, a biztonságos működésért felelős irányítástechnikára. A Direkt36 szerint komoly konfliktus volt a tender miatt a magyar és az orosz fél között.
TovábbVizsgálni kezdte az EU a kormányközeli üzletember és MSZP-s partnerének üzleteit, amikre a Direkt36 irányította rá a figyelmet
Az óbudai MSZP-t vezető Czeglédy Gergő cége is érintett azokban a projektekben, amelyeket most az OLAF vizsgál.
TovábbMéregdrágán bérelhető luxusautókat használtak Rogánék és más kormányközeli emberek
Az autók tartós bérlete nagyon drága megoldás, de előnye, hogy alkalmas annak eltitkolására, hogy ki is használja a járművet. Ezzel a konstrukcióval élt éveken át Rogán Antal, a felesége, valamint az V. kerület korábbi alpolgármestere és Habony Árpád volt felesége is. A bérbeadó cég az elmúlt években elnyert számos nagyértékű állami megbízást.
TovábbGyorsan aktivizálódik az orosz vezetésű bank Budapesten, hiába van miatta nemzetközi idegeskedés
Már júniusban érkezhet Budapestre az IIB nevű bank, amelynek vezetésébe bekerült az a Boros Imre, akinek titkosszolgálati vádak miatt tört meg politikai pályája évekkel ezelőtt. Közben az Orbán-kormány már tárgyal arról, hogy Magyarország csatlakozzon egy másik orosz vezetésű bankhoz.
Tovább