Az oroszok után a nyugati cégek is kiestek, újraindul a verseny a paksi gigatenderért

Érvénytelen lett a Paks 2 biztonságos működését felügyelő, az úgynevezett irányítástechnikáról szóló tender – derül ki abból a dokumentumból, amely az elmúlt napokban jelent meg a beruházást lebonyolító orosz Roszatom honlapján.

A Direkt36 múlt héten azt írta, hogy a több mint 100 milliárd forintba kerülő tenderről, hogy az a projekt kezdete óta éles konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között. Az utóbbiak ugyanis maguknak szerették volna ezt a munkát. A magyar kormány viszont azért akart nyugati beszállítót, mert velük a jelenleg működő paksi atomerőmű felújítása során is jól tudtak együttműködni. Ráadásul a kormány szerint az idegen informatikai behatolások elleni védelmet is jobban tudná garantálni egy nyugati beszállító.

A Roszatom oldalán most megjelent dokumentum szerint a még versenyben lévő német-francia csoportot és a dél-koreai konzorciumot is kizárták. Ennek oka az volt, hogy a két konzorcium nem nyújtott be olyan referenciáról szóló igazolást, amelyet a pályázatot kiíró és lebonyolító Roszatom elvárt. Korábban már kizárták a harmadik jelentkezőt, a brit Rolls-Royce és orosz tulajdonú Skoda JS konzorciumát is. Mivel egyetlen jelentkező sem maradt versenyben, ezért érvénytelen lett a beszerzés.

Az irányítástechnika egy kulcsfontosságú berendezés, amely gyakorlatilag az atomerőmű idegrendszereként funkcionál. A mostani tender ennek főbb elemeiről szólt. A beszállítót így valószínűleg egy megismételt eljárásban választják majd ki.

A tender hátteréről, a rendszer fontosságáról és beszerzés körüli magyar-orosz vitákról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

  • Szabó András

    András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, és több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. A Direkt36-nál az orosz-magyar kapcsolatokkal, a Fidesz-közeli üzleti körök tevékenységével, és az Orbán-kormány döntéshozatalának folyamataival foglalkozik. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert, mindkettőt azért a cikksorozatáért, amely a Gyurcsány-kormány egyik korrupciógyanús ingatlaneladását mutatta be.