A Direkt36 birtokába került dokumentumok szerint rejtett módon kerültek állami források a 4iG nevű céghez. Ez épp abban az időben történt, amikor a kormány úgy döntött, hogy ennek a vállalatnak adnak el állami védelmi cégeket.

Orbán Viktor titokban tárgyalt a 4iG nevű cég egyik privát üzletében, és a hivatalosan magántulajdonban lévő vállalat rejtett módon hozzájutott több mint 70 milliárd forintnyi állami befektetéshez is. A Direkt36 kiszivárgott dokumentumok segítségével, több hónapos nyomozás során tárta fel, miért olyan fontos ez a cég a miniszterelnöknek.
Az év elején a Direkt36 még több tucat magántőkealap valós tulajdonosát ki tudta deríteni egy NAV által kezelt adatbázisból, de ezeket mostanra az utolsó szálig törölték. Az adatok eltűnéséért senki nem vállal felelősséget.
Dokumentumok bizonyítják, hogy kormányközeli üzletemberek tulajdonába tartozik számos olyan magántőkealap, amelyek tulajdonosai eddig titokban maradtak – derítette ki a Direkt36 egy állami nyilvántartásból nyert adatokkal.