Tao-milliók

Itt az első repedés a tao-rendszeren, de a lényeget még titkolja a kormány

A jogerős bírósági ítélet ellenére is vonakodik a kormány annak közlésétől, hogy a cégek mennyit adtak az adójukból különböző sportegyesületeknek. Most kikerült az adatok egy része, amelyekben feltűnnek többek között Simicskáék.

Tovább

Építettek egy kollégiumot tehetséges gyerekeknek tao-pénzből, de aztán valahogy wellness hotel lett belőle

Százmilliókat kapott Balatonfüred egy kézilabda akadémiára, de a kollégium helyén csak egy hotelt találtunk. Két éjszaka két embernek 80 ezer forint, szerintük ezt tesztüzemnek hívják.

Tovább

Félmilliárdos adósság maradt az úszó vb-hez is használt uszodát építő cég után

A Balatonon rendezik az úszó vb nyílt vízi számait, a versenyzők a balatonfüredi uszodában melegítenek majd. Az uszoda megépülését évekig várták a helyiek, mert az építtető cég lassan dolgozott. Az uszoda átadása után kiderült, hogy egy sor alvállalkozójukat nem fizették ki, akik így milliókat buktak.

Tovább

Itt egy remek példa arra, hogyan térítenek el több százmillió forintot a programból, amire olyan büszke Orbán Viktor