Csapat

A Direkt36 tényfeltáró újságírók műhelye. Az a küldetésünk, hogy ellenőrizzük a politikai és gazdasági hatalom gyakorlóit és bemutassuk a hatalmon lévők által eltitkolt közügyeket. Módszerünk lényege a kitartó kérdezés és a szisztematikus nyomozó munka. Amit pedig így megtudunk, azt tárgyilagosan, a szilárd tényekre alapozva osztjuk meg a nyilvánossággal.

Mi egy különleges szerkesztőség vagyunk. Nem foglalkozunk napi hírekkel, hanem Magyarországon egyedülálló módon minden erőforrásunkat azoknak az érzékeny és fontos történeteknek a kinyomozására fordítjuk, amelyeket a hatalom el akar rejteni az emberek elől. Az elmúlt évek során így tártuk fel többek között az Orbán-kormány orosz kapcsolatainak részleteit, a Pegasus-megfigyeléseket és a kórházi fertőzések egyre súlyosbodó helyzetét.

A Direkt36 kiadója egy nonprofit társaság, amit 2014-ben alapított három újságíró: Pethő András, Sáling Gergő és Weyer Balázs.

Függetlenek vagyunk minden politikai és gazdasági érdekcsoporttól, a szakmai döntéseket bármilyen külső befolyástól mentesen hozzuk meg. A legfontosabb bevételi forrásunk a közönségünk: működésünk során már több ezer ember csatlakozott a támogatói körünkhöz. Ha fontosnak tartod a küldetésünket, akkor csatlakozz te is, és betekintést is kapsz ebbe az izgalmas munkába. Az alapelveinkről itt olvashatsz bővebben.

A közönség mellett kaptunk és kapunk támogatást nemzetközi szakmai szervezetektől is, ennek részleteit itt találod meg.

Munkatársak

Galavits Patrik – újságíró

Az NKE-n szerzett igazgatásszervező és nemzetközi igazgatási diplomával előbb multiknál dolgozott, innen váltott az újságírásra. Volt riporter és műsorvezető a Klubrádiónál, podcastot készített és cikkeket írt az Azonnali.hu-nál, majd a Forbes Magyarország munkatársaként dolgozott. 2019-ben ösztöndíjjal két hónapot a nyugat-németországi közszolgálati médiánál, a WDR-nél töltött, 2022-ben az Egyesült Államok külügyminisztériuma által szervezett program, az IVLP résztvevője volt. Többször jelölték Minőségi Újságírásért-díjra, 2021-ben az egykori balettintézeti visszaéléseket és zaklatásokat feltáró cikksorozatáért Transparency-Soma-díjra.

Marton Kamilla – újságíró

Kamilla a Budapesti Metropolitan Egyetemen diplomázott kommunikáció- és médiatudomány szakon, majd szakmáját a Direkt36-nál kezdte junior újságíróként. Főként az underground szubkultúrák és a társadalmi egyenlőtlenségek kulturális háttere érdeklik. 2023-ban a kórházi fertőzések eltitkolt helyzetét feltáró cikksorozatáért Wirth Zsuzsannával közösen elnyerte a Transparency-Soma díjat. Szereti az extrém sportokat.

Panyi Szabolcs – újságíró

Panyi Szabolcs - Direkt36
Az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott. 2013 és 2018 között az Index.hu politika rovatának volt szerkesztője és újságírója. 2017-18-ban Fulbright-ösztöndíjjal az Arizona State University-n tanult oknyomozó újságírást. 2018 őszén csatlakozott a Direkt36-hoz, ahol főként nemzetbiztonsági és külpolitikai vonatkozású történeteken dolgozik. Mellette a varsói központú VSquare.org visegrádi régiós tényfeltáró újságírói platform egyik alapítója, 2023-tól a közép-európai oknyomozások vezetője. Négyszer nyert Minőségi újságírásért díjat és szintén négyszer Transparency-Soma-díjat, 2018-ban és 2021-ben pedig az Európai Sajtó Díj döntőse volt.

Pethő András – alapító szerkesztő

Pethő András - Direkt36
András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.

Szabó András – újságíró, szerkesztő

Szabó András - Direkt36
András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, és több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. A Direkt36-nál az orosz-magyar kapcsolatokkal, a Fidesz-közeli üzleti körök tevékenységével, és az Orbán-kormány döntéshozatalának folyamataival foglalkozik. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert, mindkettőt azért a cikksorozatáért, amely a Gyurcsány-kormány egyik korrupciógyanús ingatlaneladását mutatta be.

Szőke Dániel – újságíró

Szőke Dániel - Direkt36
Informatikus könyvtáros szakon végzett az ELTE-n 2013-ban. Külsősként több évig dolgozott a 444.hu-val, majd 2020-ban részt vett a Transparency International oknyomozó újságírói mentorprogramjában. 2021 januárjától gyakornokként, 2021 szeptemberétől pedig teljes állásban a Direkt36 újságírója.

Wirth Zsuzsanna – újságíró, szerkesztő

Wirth Zsuzsanna - Direkt36
Az ELTE hallgatójaként kezdett az Origónál dolgozni, ahol tíz évet töltött a politika rovat újságírójaként. Dolgozott a Forbesnak és a Marie Claire-nek, 2016 óta pedig a Direkt36 újságírója, 2022 óta szerkesztője is. 2022-ben az OCCRP ösztöndíjasaként tanult a tényfeltáró újságírásban alkalmazható OSINT és más kutatási technikákról. Háromszor is elnyerte a Minőségi Újságírásért díjat. 2023-ban Szente László-díjat kapott, a kórházi fertőzések eltitkolt helyzetét feltáró cikksorozatáért pedig Marton Kamillával közösen elnyerte a Transparency-Soma díjat. Az ELTE média szakán óraadóként újságírást tanít.

Nádori Péter – operatív igazgató

Nádori Péter - Direkt36
Péter volt az Origo első főszerkesztője (és az Origónál a Direkt36-alapító Pethő András és Sáling Gergő munkatársa), később dolgozott a Lapcom vezérigazgató-helyetteseként, publikált médiatudományi írásokat, tartott órákat több egyetemen, 2020-21-ben pedig a Telex indulásában segítette a távozó indexesek csapatát. A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének egyik alapítója, később elnöke is volt.

Pál Borbála – nonprofit menedzser

Bori társadalomtudományi tanulmányait az ELTE-n és a (még budapesti) CEU-n folytatta, majd egy zsidó családtörténetekkel foglalkozó oktatási szervezetnél, a Centropánál volt programkoordinátor, később ügyvezető. Több civil szervezetnél is dolgozott és önkénteskedett, szenvedélye a nemformális oktatás és a társadalmi érzékenyítés.