Eddig távol maradt az Orbán család a közbeszerzésektől, most ifj. Orbán Győző cége elnyert egyet

Orbán Viktor egyik öccsének cége nagy értékű közbeszerzést nyert el tavaly év végén: nettó 268 millió forintos megbízást kapott a következő években gázhálózatok távfelügyeletére.

Az ifj. Orbán Győző kisebbségi résztulajdonában álló Gamma Analcont Kft. az E.ON dél-dunántúli leányvállalatától nyerte el a megbízást. Az Orbánékat megbízó gázszolgáltató ugyan jelenleg német magántulajdonban áll, de egy keretmegállapodás szerint hamarosan részben állami cég lesz: a magyar állam a hazai E.ON érdekeltségeket tulajdonló E.ON Hungária negyedét tervezi megvásárolni.

Az elmúlt években a Direkt36 cikksorozatban tárta fel, hogy az Orbán család cégei rendszeresen vesznek részt állami projektekben, általában alvállalkozóként vagy az építőanyagok beszállítóiként. Így ezekről a megrendelésekről nem érhetők el információk nyilvános adatbázisokban.

Az E.ON pályázatát ezúttal ifj. Orbán Győző cége nyilvános közbeszerzésen, fővállalkozóként nyerte el. A Gamma Analcont egy másik céggel közösen pályázott a projektre, és összesen 270 nyomásszabályozó állomás távfelügyeletére kötöttek velük keretszerződést. A Gamma Analcont feladata ezen belül a távfelügyeleti rendszer telepítése, üzembe helyezése és dokumentálása lesz, míg a másik cég szállítja a rendszerhez szükséges hardvert és szoftvert. A két cég ezért 255,9 millió forintot, a rendszer későbbi karbantartásáért pedig további 11,8 millió forintot kap, de kérdésünkre nem árulták el, hogy ez milyen arányban oszlik majd meg közöttük.

A nyomásszabályozó berendezések a gázhálózat magas nyomását csökkentik, mielőtt a gáz a településekre, illetve a háztartásokba érkezik. A távfelügyeleti eszközök pedig a rendszerben mérhető értékeket monitorozzák, és riasztják az üzemeltetést, ha azok kimozdulnak az elvárt intervallumból. A berendezések helyes működése tehát elengedhetetlen fontosságú a hálózat biztonságos működéséhez, mondta a Direkt36-nak egy iparági forrás.

A teljes közbeszerzés összesen 899 darab nyomásszabályozó állomás távfelügyeletének kiépítésére, valamint opcionálisan ezek 2025 és 2028 közöti karbantartására szólt. A munkálatok összesen hat megyét, Baranyát, Somogyot, Tolnát, Veszprémet, Fejért és Zalát érintik.  Az E.ON-ban ugyan az állam még nem rendelkezik tulajdonrésszel, de a cég közszolgáltatást nyújt, és az ezzel közvetlenül összefüggő beszerzéseit – egy bizonyos összeghatár felett – közbeszerzéssel kell bonyolítania, csakúgy, mint az állami vállalatoknak.

Az E.ON végül a teljes munkára több ajánlattevővel kötött szerződést. A legjobb ajánlattevő kapta a munka 50 százalékát, a második és harmadik legjobb pedig 30, illetve 20 százalékot. A Gamma Analcont által vezetett konzorcium csak a második legjobb árajánlatot adta, így a munka 30 százalékára kapott megbízást – összességében azonban így 50 millió forinttal több pénzt kap majd, mint az a cég, amely a munka 50 százalékát végzi majd el.

Az E.ON a Direkt36 kérdésére azt írta, hogy az árajánlatokat egymáshoz képest nem vizsgálták, hanem a több cég részvételével kialakuló legkedvezőbb kombinációt keresték.

Mérlegelték, milyen előnyökkel és hátrányokkal járna, ha csak egy ajánlattevővel kötnének szerződést: míg előny lehet a kedvezőbb ár, hátrány a „kisebb rugalmasság, nagyobb kitettség, egyetlen technológiai megoldás”, ezért döntöttek végül amellett, hogy több ajánlattevővel kötnek szerződést, írta az E.ON.

A cég szerint a Gamma Analcont kiválasztásában az ajánlott ár és a szakmai alkalmasság szempontja játszott szerepet, “a tulajdonosi kör vizsgálata nem tartozik a kiválasztás szempontjai közé”.

Orbán Viktor egyik testvére, ifj. Orbán Győző 2015 januárjában vásárolta be magát a Gamma Analcont Kft.-be, amelynek azóta 26 százalékos tulajdonosa. A cég fő tevékenysége a különböző ipari műszerek és eszközök gyártása, kalibrálása, szervizelése, emellett pedig tanácsadással is foglalkozik. Egy 2020 végi jegyzőkönyv szerint a vállalat a jövőben profilbővítést és profilváltást tervez, és a környezetvédelmi és energiaipari beruházásokban való részvételét szándékozik megerősíteni.

A Gamma Analcont honlapja a partnerei között sorolja fel a General Electricet és a Coca-Colát, de több, részben vagy teljesen állami tulajdonú céget is. Ezek egy részével – a MOL-lal, az FGSZ Földgázszállító Zrt.-vel és az MVM Főgáz Földgázhálózati Kft.-vel – még az előtt szerződött a Gamma Analcont, jellemzően néhány tízmillió forint értékben, hogy a miniszterelnök testvére tulajdonossá vált volna a cégben. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-től pedig 2015 nyarán, ifj. Orbán Győző tulajdonszerzése után kapott megbízást a Gamma Analcont, de mindössze 80 000 forint értékben.

A 2010 utáni időszakban jellemzően 200 millió forint körüli nettó árbevételt produkáló vállalat 2015-ben megduplázta a forgalmát. 2016-ra 1 milliárd forint fölé emelkedtek a bevételei, azonban ezt követően a forgalma ismét visszaesett 400 millió forint környékére. Ahogy arról beszámoltunk, többször kapott Európai Uniós támogatást is a cég, 2015 óta összesen csaknem 500 millió forintot.

Az E.ON pályázatának eredményét öt nappal az után hirdették ki, hogy a miniszterelnök családtagjainak üzletei a kormányinfón is szóba kerültek. A Momentum ugyanis korábban azt javasolta, hogy a kormánytagok hozzátartozóit zárják ki a közbeszerzésekből, de Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter nemzetközi szabályokra hivatkozva visszautasította ezt a felvetést.

A kérdéseinkre sem a Gamma Analcont Kft., sem ifj. Orbán Győző, sem Orbán Viktor nem válaszolt.

A cikket Szőke Dániel írta, a Direkt36 gyakornoki programjának részeként.

A cégnyilvántartási adatok gyűjtéséhez az Opten szolgáltatását használtuk.

  • Szőke Dániel

    Informatikus könyvtáros szakon végzett az ELTE-n 2013-ban. Külsősként több évig dolgozott a 444.hu-val, majd 2020-ban részt vett a Transparency International oknyomozó újságírói mentorprogramjában. 2021 januárjától gyakornokként, 2021 szeptemberétől pedig teljes állásban a Direkt36 újságírója.