A man died in the hospital in Szombathely in the spring of 2025, in severe pain and apparently as a result of a hospital-acquired infection. His daughter is trying to find out who was responsible, but at every turn, she hits a wall.
2025 áprilisában, húsvéthétfőn megcsörrent az angoltanárként dolgozó Judit telefonja. A fővárosban élő nőt szombathelyi testvére hívta egy aggasztó hírrel. A helyi kórházban lévő édesapjuk, János kritikus állapotba került, és ezért átvitték az intenzív osztályra.
A 77 éves férfi ekkor már majdnem két hete feküdt a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, ahova egy esést követően került be. Megműtötték, de a család aggódva figyelte, hogy az állapota ezután sem javult. Belázasodott, és vizeléskor csípő, égő érzésről panaszkodott.
„Volt, hogy szó szerint sírt, azt mondta, nem tudja elviselni a fájdalmat” – idézte fel a történteket Judit a Direkt36-nak. Testvére, Péter is élénken emlékszik egy olyan napra, amikor édesapjuk olyan rosszul volt, hogy inkább hazaküldte a családot a kórházból.
Az intenzív osztályon kiderült, hogy János húgyúti fertőzést kapott, aminek következtében szepszis, azaz vérmérgezés alakult ki. Ilyenkor a kórokozók a vérkeringésbe bejutva nagyon súlyos állapotot idéznek elő, amely az esetek jelentős részében halálhoz is vezethet.
Becslések szerint a magyar kórházakban évente több tízezer fertőzés történik, amelyek szenvedést és súlyos szövődményeket okozhatnak a betegeknek. Az elmúlt években cikksorozatban foglalkoztunk az egyre nagyobb problémát jelentő kórházi fertőzésekkel, és nyomozásunkról dokumentumfilmet is készítettünk.
A fertőzés beazonosítása után János antibiotikumot kapott, és közel egy hét múlva átkerült az intenzívről a belgyógyászati osztályra. A család úgy emlékszik, a férfi gyenge volt, de jobban érezte magát. A kórházi dokumentumok is „relatíve stabil” állapotról számolnak be. Judit édesanyja azt tervezte, hogy húslevest főz a férjének, hátha attól erőre kap. Másnap reggel azonban ismét telefonáltak a kórházból: János meghalt.
A boncolási jegyzőkönyv arról írt, hogy az „esése során szerzett sérülése önmagában csekély mértékben járult hozzá” az idős férfi halálához. Az is szerepel benne, hogy a halál oka vérmérgezés miatt kialakult keringési, légzési elégtelenség. Vagyis elsősorban nem maga az esés és az annak következtében szerzett sérülés, hanem sokkal inkább a fertőzés okozta János halálát.
„Az egyértelműen kijelenthető, hogy a beteg kórházi fertőzést kapott” – mondta egy orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd a Direkt36-nak, miután megosztottuk vele János kórházi papírjait. A névtelenséget kérő ügyvéd – aki orvosi végzettséggel is rendelkezik – azt is hozzátette, hogy állandó katéterviselésnél a húgyúti fertőzés, gyulladás kockázata magas. Szerinte indokolt lett volna a további kivizsgálás, így akár a vérmérgezés is megelőzhető lett volna.
„Ha kicsit odafigyelnek rá, nem kellett volna meghalnia” – mondta az ügyvéd.
Judit is ezen a véleményen van. Azóta is azért küzd, hogy kiderüljön, hibázott-e a kórház édesapja ellátása során. Ez azonban nem egyszerű: elmondása szerint eddig mindenhol falakba ütközött. „Dühös vagyok a kórházra, hogy így bántak apukámmal, dühös vagyok a rendszerre is, hogy nem kaptam meg azt a fajta igazságszolgáltatást, amit kellene” – mondta a Direkt36-nak.
A Direkt36 dokumentumfilmje a kórházi fertőzésekről
A szombathelyi kórház adatvédelmi és betegjogi okokra hivatkozva nem válaszolt a János kezelésére vonatkozó kérdéseinkre. Ugyanakkor azt írták, a kórházi fertőzések visszaszorításáért folytatott harcot prioritásként kezelik. „Kórházunk orvosai és szakdolgozói mind azon dolgoznak nap mint nap, hogy a hozzánk érkezett betegeket meggyógyítsuk, így természetesen minden kórházunkban elhunyt beteg sorsa mélyen megérint minket. Az elhunyt Családja felé ezúton is őszinte részvétünket fejezzük ki” – zárta a kórház levelét.
Több mint egy éve húzódó vizsgálat
János nyugdíjasként is aktív életet élt, volt egy szőlőbirtoka és víkendháza, ahol szívesen időzött. Judit két-három naponta felhívta, és bár nem egy városban éltek, gyakran meglátogatta a szüleit. „Jó ember volt, nem ezt érdemelte” – mondta a nő édesapjáról.
Juditot különösen zavarja az, hogy hiába volt édesapjának láza, és a laboreredményei is gyulladásra utaltak, időbe telt, amíg vizsgálatokra is sor került. A kórházi papírok szerint csak az intenzív osztályra kerüléskor végeztek vizeletvizsgálatot, amelyből kiderült, hogy Jánosnak fertőzése van. A családtagok pedig ekkor már több napja jelezték panaszait a kórházi dolgozóknak.
„Hogy lehet az, hogy öt napig nem kap kezelést, miközben folyamatosan jeleztük, hogy csíp a pisilés neki?” – tette fel a kérdést.
Bár Judit állítja, hogy többször is jelezték szóban a panaszokat a kórházi dolgozóknak, ennek nincs nyoma a kórházi iratokban. A Direkt36 által megkérdezett, orvosi műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy nem is történt ilyen jelzés. Tapasztalatai szerint előfordul, hogy a kórházak nem tüntetik fel ezeket a hivatalos dokumentációban.
Judit tavaly szeptemberben panaszt tett a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál (NNGYK) kérve, hogy vizsgálják ki, megfelelő ellátást kapott-e az édesapja. Ez az az állami szervezet, amely többek között a kórházak elleni panaszokkal foglalkozik, és az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket is vizsgálja.
Bár elvileg a kórház is vizsgálódhat ilyen esetekben, a nő őket nem kereste panaszával. Úgy gondolta, hogy egy független hatóság pártatlanabbul vizsgálja ki az ügyet.
Judit számított arra, hogy nem lesz egyszerű dolga, ha szeretné kideríteni, történt-e mulasztás az apja ellátása során. Azonban arra nem számított, hogy több mint egy év elteltével sem kap érdemi választ panaszára. Az NNGYK eddig háromszor hosszabbította meg a vizsgálat határidejét. A legújabb levélben már decemberi dátum szerepel.
A jogszabály szerint a panaszok kivizsgálására 30 napjuk van az állami szerveknek. Ha valamiért ennél több időre van szükség, mindenképp tájékoztatniuk kell az érintetteket. Az ügyintézés határideje ebben az esetben sem haladhatja meg a hat hónapot. Judit ügyében a féléves határidő idén áprilisban lejárt.
„Hogy fordulhat elő, hogy valaki meghal, panaszt teszek, és nem történik semmi? Hogy lehet az, hogy egy olyan szerv, ami azért van, hogy segítsen a kórházak törvényes működését biztosítani, maga nem tartja be a törvényt?” – tette fel a kérdést a nő.
AZ NGGYK megerősítette, hogy az ügy vizsgálata folyamatban van, azonban a részletekről nem adtak tájékoztatást. Hozzátették, hogy a vizsgálat terjedelmét és módszerét az adott ügy körülményei, valamint az eljáró hatóság jogszabályban meghatározott hatásköre határozza meg.
Judit esete nem egyedi: hasonló történt annál a Piroska nevű nőnél is, akinek a történetéről év elején számoltunk be a Direkt36-on.
Az idős nőt kritikus állapotban vitte be a mentő a Szent Imre Kórházba, ahol az asszony közönnyel és megalázó bánásmóddal szembesült. Halála után a fia szintén az NNGYK-hoz fordult, mivel álláspontja szerint édesanyja nem kapott állapotának megfelelő ellátást. Többszöri határidő hosszabbítás után végül az állami szerv szakmai és dokumentációs hiányosságokat állapított meg. Emellett, ahogy arról a napokban beszámoltunk, 500 ezer forintos bírságot szabtak ki a kórházra. Az intézmény arról tájékoztatta a Direkt36-ot, hogy azóta a sürgősségi ellátásban több, a betegbiztonság növelését célzó intézkedést is bevezettek.
„A pénz nem hozza vissza az apukámat”
János halálát követően közigazgatási eljárást indított a szombathelyi rendőrség – ez rendkívüli haláleseteknél rutineljárásnak számít, arra szolgál, hogy tisztázzák a halál okát és körülményeit. 2025 nyarán levélben tájékoztatták a családot, hogy szakmai szabályszegés gyanúja merült fel, ezért büntetőeljárásban vizsgálják tovább az ügyet.
A rendőrség gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozott, ám az eljárást később – bűncselekmény hiányára hivatkozva –, idén januárban megszüntették. A hatóság álláspontja szerint a tünetek alapján nem kellett volna húgyúti fertőzésre gyanakodniuk a kórházi dolgozóknak.
A kirendelt igazságügyi szakértő sem állapított meg szakmai szabályszegést. Véleménye szerint a bevezetett húgyúti katéter már önmagában okozhat irritációt, kellemetlen érzetet, égő-szúró érzést, „ez nem jelent egyidejűleg húgyúti fertőzést vagy sérülést”.
Judit a nyomozás megszüntetése ellen panaszt nyújtott be az ügyészségnél, amelyben az igazságügyi orvosszakértői vélemény kiegészítését, felülvizsgálatát kérte. Ugyanis aggályosnak tartotta, hogy a szakvélemény nem vette figyelembe édesapja laboreredményeit. Az ügyészség a panaszát alaposnak ítélte, és az eljárás folytatását rendelte el. A rendőrség azonban újra arra jutott, hogy a rendelkezésükre álló információk alapján nem történt bűncselekmény, és a nyomozást ismét megszüntették. Judit ezúttal is panaszt tett, de az ügyészség ezt már elutasította.
A Szombathelyi Járási Ügyészség közölte, hogy azért rendelték el a nyomozás folytatását, mert további tanúk meghallgatását tartották szükségesnek, és úgy ítélték meg, hogy az orvosi dokumentáció nem minden releváns részletét értékelte a nyomozó hatóság. Hozzátették, hogy új szakvélemény azért nem készült, mert a vélemény kiegészítését sem tartották szükségesnek.
„A továbbfolytatott nyomozás a korábbi szakvéleményben írtakat támasztotta alá”
– magyarázta az ügyészség, hogy miért zárult le végül a nyomozás.
A rendőrséget is kerestük az eljárásra vonatkozó kérdésekkel, de ők adatvédelmi okokra hivatkozva nem válaszoltak ezekre.
A hozzátartozók ilyen esetekben polgári pert is indíthatnak a kórházzal szemben. Ha kiderül a mulasztás, a bíróság kártérítést ítélhet meg a családnak. Judit ezt nem szerette volna. „A pénz nem hozza vissza az apukámat” – magyarázta a nő.
Judit nyáron a választás után újonnan felállt Egészségügyi Minisztériumot is megkereste, hogy segítségét kérjen az ügyében. Szerette volna tudni, mi az oka annak, hogy az NNGYK jóval túllépte a panasz kivizsgálására előírt határidőt, és kérte, tájékoztassák arról, hogy áll a vizsgálat. Választ azonban a mai napig nem kapott.
A minisztérium azt közölte a Direkt36-tal, hogy Judit megkeresését követően levélben szólították fel az országos tisztifőorvost, hogy tájékoztassa a panaszost és a minisztériumot az ügy állásáról. Hozzátették, hogy a vizsgálat elhúzódása „az ügy összetettségével és számos külső szakértő bevonásának szükségszerűségével indokolható”.
„Azt érzékeljük, hogy az NNGYK megörökölt limitált panaszkezelési kapacitása miatt gyakran elhúzódik az ügyek kivizsgálása” – írták. A minisztérium hozzátette, hogy a jövő évi költségvetésben az NNGYK részére jelentős többletforrást terveznek, és folyamatban van egy egészségügyi minőségfejlesztési szervezet megalakítása is, amely javítani fog a panaszkezelés, -kivizsgálás hatékonyságán.
Judit egyedül viszi az édesapja ügyét. Testvére, Péter úgy fogalmazott, édesanyjuk és ő inkább nyugalomban szeretett volna gyászolni, de megérti a nővérét is.
A nőt leginkább az zavarja, hogy tehetetlennek érzi magát. Azt mondja, már minden szervet, hatóságot megkeresett, amit lehetett. „Cserben hagytak minket, úgy érzem, bárkihez fordultunk, nem kaptunk segítséget” – mondta.
Zita graduated from Eötvös Loránd University in Communication and Media Studies. She worked as a journalist and editor of the education-themed column at Átlátszó for over three years. In 2019, she participated in Transparency International Hungary’s investigative journalism mentorship programme. Since September 2024, she is a full-time journalist at Direkt36. She covers social issues, education and healthcare.