Sorry, this entry is only available in Hungarian.

Április elején Sáling Gergő elmesélt nekem egy értesülést, amit akkor már több embertől is hallott. Politikusok és prostituáltak voltak a történet főszereplői. Azért kezdtünk nyomozni, hogy kiderítsük, igaz-e az információ – erre viszont a mai napig mindig nem találtunk bombabiztos bizonyítékokat. Találtunk viszont mást: egy teljesen új, addig nem ismert sztorit, amely szintén prostituáltakhoz járó politikusokról szól. Ebből lett végül a Szexleaks.

Az eredeti információ felderítése érdekében áprilisban kezdtem az interneten nyomozni és háttérbeszélgetéseket szervezni. Olyan embereket kerestem, akik közelebbről ismerik a magyarországi prostitúció működését. Kutatókkal, jogvédőkkel, szexmunkásokkal és politikusokkal beszélgetve nagyon sok szaftos pletykát hallottam, de senki sem tudott vagy nem akart írásos bizonyítékokat, hangfelvételeket vagy fényképeket mutatni arról a történetről, ami engem érdekelt.

Volt és jelenlegi rendőröktől, ügyészektől és ügyvédektől viszont nagyon sokat megtudtam arról, hogy a prostitúcióval összefüggő bűncselekmények gyanúja esetén hogyan folyik egy nyomozás. Például arról kérdezősködtem, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda milyen módszerekkel és milyen feltételekkel figyelheti meg az érintetteket, illetve a nyomozás és a későbbi tárgyalás során milyen írásos feljegyzések keletkeznek az ügyről.

[vimeo id=”158801352″ align=”center”]

Ezekkel a beszélgetésekkel párhuzamosan elkezdtem olyan bírósági tárgyalásokra is járni, amelyben valamilyen prostitúcióval kapcsolatos bűncselekmény volt a vád (például kerítés, kitartottság vagy 18 éven aluliak megrontása). Itt megfigyelhettem, hogy hogyan folyik a tanúk és vádlottak bírósági kihallgatása, milyen kérdéseket tesznek fel nekik, egy mindenki számára nyitott bírósági tárgyaláson a nyomozás mely részleteire derülhet fény. Az első számú célom viszont itt is az volt, hogy minél több emberrel tudjak beszélgetni, hogy új forrásokat szerezzek: olyanokat, akik tudhatnak valamit az általunk hallott, politikust érintő pletykával kapcsolatban.

Ekkor már közel egy éve folyt a kerítéssel vádolt szépségverseny-szervező, Répás Lajos pere. Bevallom, erről a sztoriról én nagyon keveset tudtam, hiszen addig a médiában csak a per bulvár oldala jelent meg: főleg arról cikkeztek egy-egy tárgyalás után, hogy milyen celebeket, modelleket, pornósztárokat és valóságshow-szereplőket idéztek be tanúnak a sokszor csak prosti-pernek hívott ügyben. Azt is lehetett tudni, hogy a Répás viszonylag magas árkategóriájú lányokat közvetített – azt feltételeztem, körülbelül ilyen szexmunkásokhoz járhatnak a magyar politikusok is. Ezért felhívtam Répás Lajos ügyvédjét, Kléber Istvánt, hogy egy rövid háttérbeszélgetést kérjek tőle, és kipuhatoljam: prostitúciós üggyel foglalkozó ügyvédként ő hallotta-e ugyanazt a pletykát, amit én ismertem.

A Margit hídnál lévő irodában viszont nagy meglepetés fogadott: a kis asztalon tornyosuló dokumentumok mögött, a bőrkanapén az per első rendű vádlottja, Répás Lajos ült. Az érkezésemmel egy kedélyes beszélgetést szakítottam félbe, amelynek során azt próbálták kitalálni az ügyvédjével, hogy milyen stratégiát kövessenek a soron következő tárgyaláson.

Répás azzal fogadott, hogy bár nagyon sok újságíróval beszélt az ügyéről, és nincs is sok ideje, rám azért szívesen szán egy órácskát, hogy elmagyarázza, miért ártatlan az ügyben. Papírt és tollat vett elő, amire először egy Maslow-piramisra hasonlító ábrát skiccelt fel, közben a férfiak természetes szexuális vágyairól magyarázott. Hevesen gesztikulálva mutogatta azt is, hogy mi a különbség egy kerítő, és egy ügynök tevékenysége között: ő ügynök, csak pénzkereseti lehetőséghez segíti az őt megkereső nőket. A dinamikus előadást egy-egy nevetéssel szakította meg, és cinkos mosolyok között azt is elmondta, hogy nagyon sok politikus, üzletember és sztár is rendelt tőle lányokat. Amikor rákérdeztem, hogy mégis kik voltak ezek az ügyfelek, Répás csak azt ismételte, hogy ő egy diszkrét ember, és a kuncsaftok neve egyébként sem fontos, és inkább a társadalom prüdériájára és a jogrendszerünk kiforratlanságára terelte a szót.

A hadaró Répás mellett nagyon nehéz volt szóhoz jutni, de azt azért kipuhatoltam tőle és az ügyvédjétől, hogy hallottak-e az általam ismert pletykáról (állításuk szerint nem) – de igazából akkor ez már nem is érdekelt annyira. Az egész beszélgetés alatt csak az járt a fejemben: ki lehetett ez a sok ismert férfi, akik érintettek az ügyben, és az ő nevük miért nem került elő egyszer sem a tárgyalások során? Répás Lajos búcsúzásképpen még névjegykártya helyett a kezembe nyomott egy szépségverseny-katalógust, és a térdfájását meghazudtoló gyorsasággal elviharzott.

A találkozásunk után én változatlanul háttérbeszélgetésekre és tárgyalásokra jártam: annyi különbséggel, hogy ezentúl első sorban már nem az eredeti pletykáról, hanem a nagyobb sztorit ígérő Répás-ügyről kérdezősködtem a forrásaimtól.  Mivel az ügyben már lezárult a nyomozás, tudtam, hogy léteznie kell egy nyomozati anyagnak is, így ezt próbáltam megszerezni.

Több hétig tartó beszélgetések után végül nyár közepén, egy éjjel 11-re szervezett személyes találkozón kaptam meg ezeket a nyomozati anyagokat – akkor még fogalmam sem volt, mit fogok bennük találni. Miután elköszöntem a forrásomtól, nem tudtam türtőztetni magam: egészen hazáig futottam a sötét utcákon, hogy minél előbb belenézhessek a dokumentumokba. Gyorsan világossá vált, hogy egy rövid hajnal nem lesz elég ahhoz, hogy a teljes iratanyagot átnézzem. Kétezer-ötszáz oldalnyi anyagot kaptam meg, amelyben első ránézésre több száz fényképet, közel száz oldalnyi titkos telefonlehallgatási anyagot, lefoglalt iratokat, és szó szerint lejegyzett tanúvallomásokat találtam. Már tíz perc olvasás után megakadt a szemem az iratanyag egyik legérdekesebb részletén: a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek szerint egy parlamenti képviselő is rendelt magának nőt Répástól. Ekkor írtam a szerkesztőmnek, Pethő Andrásnak, hogy sikerült megszerezni az iratokat, és nagyon érdekes dolgokat találtam benne.

András már másnap reggel hatkor írt, hogy találkozzunk egy kávéra, és beszéljük meg, hogyan dolgozzuk fel az anyagot: ezután egy hétig tartó olvasás, és a több száz nevet, telefonszámot, helyszínt és fényképet tartalmazó adathalmaz óriás Excel táblázatba foglalása következett. A nyomozati iratokat úgy olvastam, mint egy lehangoló, de egyben nagyon izgalmas regényt. Ahogy egyre több ismert nő és férfi neve felbukkant a részletes nyomozást tartalmazó dokumentumokban, egyre türelmetlenebbül vártam, hogy a parlamenti képviselő neve is előkerüljön.

Nem került elő. Bár az iratok megemlítettek más olyan esetet is, amelyben politikusok voltak érintettek, a rendőrség azóta sem árulja el, hogy az ügy többi érintettjével ellentétben miért nem nevezték meg a politikusokat. Az iratokból az is pontosan kiderül, hogy a Nemzeti Nyomozó Irodától hogyan szivárogtatott valaki információkat Répásnak. A teljes anyag pedig egy részletes szocioképet ad arról, hogy valójában hogyan működik a magyarországi prostitúció, és e mögött milyen emberi sorsok húzódnak meg. Az ügy érintettjei és a hivatalos szervek megkeresése után ebből a három történetszálból állt össze a Szexleaks sorozat.