(Magyar) Podcast – Miért tart Kína annyira a kritikusaitól, hogy külföldön is megfélemlíti őket?

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

Tavaly ősszel jelent meg Marton Kamilla cikke, amelyet az Egyesült Front, a Kínai Kommunista Párt szervezetének magyarországi tevékenységéről írt.

Most újabb Kínát érintő témát dolgozott fel egy nemzetközi tényfeltárás keretében. Ennek eredménye lett a „Kína külföldi megfélemlítő akciói után nyomoztunk, feltűnt egy budapesti szervezet elnöke is” című cikke. Ez a cikk arra is jó alapot adott, hogy ne csak a korábban Budapesten nagyon aktív kínai férfiról beszélgessünk (még Jackie Chen magyarországi látogatásának megszervezésében is részt vett!), aki Genfben tibeti diplomatát félemlített meg, hanem tágabb értelemben is megismerjük a kínai külpolitikát.

Szóba került, hogyan látják a pártban a Nyugatot, mit gondolnak a Donald Trumppal vívott vámháborúról és miképp viszonyulnak Európához. Mindezekről Kamilla mellett Soós Kingával, az ELTE egyetemi tanársegédjével beszélgettünk.

Az adás elérhető SoundcloudonSpotify-on és Youtube-on.

Borítókép: ICIJ

  • Patrik Galavits

    Patrik graduated in Public and International Administration from the National University of Public Service. He started out as a private sector employee at multinational corporations before he ventured into journalism. He became a reporter and radio show host at Klubrádió, then he produced a podcast and wrote articles at Azonnali.hu. Most recently he worked at Forbes Hungary. In 2019, he won a grant at WDR, a public broadcaster based in Germany. In 2022, he took part in an International Visitor Leadership Program for journalists, organized by the United States Department of State. He has been nominated for the Quality Journalism Award multiple times. His investigative article series involving abuses and sexual harassment at the Hungarian Dance Academy earned him a nomination for the Transparency Soma Award in 2021.