Autóbérlésre mentek a százezrek Lázár zürichi útján

Forrás: kormany.hu

Új részletek derültek ki arról, hogy mit takartak azok a több mint 800 ezer forintos dologi kiadások, amelyek Lázár János két 2013-as útján keletkeztek.

A zürichi látogatáson elköltött 280 ezer forint a Miniszterelnökség tájékoztatása szerint autóbérlésre ment el, a milánói mintegy 450 ezer forintot pedig a sofőr szállására, valamint „vendéglátói kiadásra” költötték.

Lázár János egy csütörtöki sajtótájékoztatón a Direkt36 kérdésére azt mondta, hogy nem emlékszik, milyen autót béreltek Zürichben. „Nem hagyott mély nyomokat bennem” – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Lázár annak ellenére nem emlékszik a kocsira, hogy korábban nagy autókedvelő hírében állt. Amikor munkatársunk ezt most felvetette, Lázár azt mondta, „leszoktam az autószeretetről”. Utalt arra, hogy ennek az autóhasználati szokásait ért korábbi kritikák az okai. Az autóbérlésről annyit még megjegyzett, hogy emlékei szerint a szálloda sofőrszolgálata biztosította az autót.

A milánói költségek megoszlásáról azt mondta, „azt hiszem, a sofőr ugyanabban a szállodában lakott, mint én, az étteremben pedig jónéhányan voltunk”.

Lázár ezúttal is megismételte azt, hogy arról nem akar beszélni, hogy kikkel és pontosan milyen célból találkozott a két városban. A szállodák – amelyek költsége kirívóan magas volt több más állami vezetői kiküldetéshez képest – nevét szintén nem hajlandó elárulni a miniszter, mert szerinte abból következtetni lehetne arra, hogy kikkel találkozott.

A Direkt36 munkatársa másfél évvel ezelőtt – még az Origo újságírójaként – kezdett kérdéseket feltenni a Miniszterelnökségnek Lázár János több olyan útjáról, amelyeken a szállások jóval többe kerültek más állami vezetők kiküldetéseinek hotelköltségeinél. A kormány kezdetben elzárkózott szinte bármilyen részlet kiadásától, ezért a Direkt36 újságírója több – jelenleg is folyamatban lévő – pert indított a Transparency International segítségével az adatok megszerzéséért.

Lázár ezeken az utazásokon mindig egy kísérővel vett részt, a szállásköltség pedig az eredeti miniszterelnökségi kimutatásban összesítve szerepelt. Így sokáig azt sem lehetett tudni, hogy konkréten mennyibe kerültek az ő szobái.

A Miniszterelnökség a közelmúltban egy újabb kérdéssorra válaszolva részben megadta ezeket az információkat. Közölték, hogy a 2013 júliusi olaszországi utazáson hotelre fordított 596 ezer forintnak pont a fele volt az, amelyet Lázár szobájára költöttek. Ez az összeg tartalmazza a szállás megrendelésekor elköltött közbeszerzési díjat is, amely a miniszterelnökségi kimutatás szerint 14 ezer forint volt.

Egy másik utazás esetében a Miniszterelnökség módosította a korábban adott információkat. Lázár 2013 márciusi svájci útjáról eredetileg azt közölték, hogy a szállás összesen – közbeszerzési díjjal együtt – 481 ezer forintba került, most azonban jóval alacsonyabb összeget adtak meg. A friss tájékoztatás szerint a kétfős delegáció számára a hotel összesen 189 ezer forintba került, és ebből Lázár szobájának költsége 103 ezer volt.

A Miniszterelnökség azzal magyarázta a korábbi és a mostani összeg közötti különbséget, hogy az eredeti összesítésben „a szállásköltségtől eltérő tételek, dologi kiadások is a szállásköltség rovatban kerültek feltüntetésre”. Ezekre a dologi kiadásokra adott most részleges tájékoztatást a Miniszterelnökség.

Volt Lázárnak egy harmadik olyan útja is, ahol kirívóan magasak voltak a szállásköltségek. Ez egy 2012 novemberi londoni kiküldetés volt, amelyen két éjszakára 920 ezer forintra rúgott Lázár és kísérőjének szállásköltsége. A Miniszterelnökség azt közölte, hogy ebben az esetben nem tudják megmondani, hogy mennyibe került konkrétan Lázár hotelszobája, mert „a delegáció szállásköltsége együttesen került elszámolásra”.

Az utazások tartalmáról eddig nagyon keveset árultak el Lázárék. Kezdettől fogva azzal érvelnek, hogy az ország érdekét sértené az, ha nyilvánosságra hoznák, mit csinált Lázár ezeken az utakon. Az információk megszerzéséért indított perek során azonban kiderült, hogy egyedül az angliai út esetében titkosította a kormány az utazások részleteit, a svájci és az olaszországi kiküldetés már nem élvez ilyen védettséget.

A bíróság egy közelmúltbeli ítéletben ki is mondta, hogy a Miniszterelnökségnek nyilvánosságra kell hoznia, hogy Lázár kikkel és miről tárgyalt ezen a két utazáson. Az ítélet nem jogerős, a Miniszterelnökség ugyanis fellebbezést nyújtott be ellene.

Lázár személyesen is jelezte, eltökélt abban, hogy ne derüljenek ki a részletek. „A bíróság nem tudja leellenőrizni a szavaim valóságtartalmát, hiszen mondhatom azt, hogy nem emlékszem, de  mondhatok olyat is, ami nem igaz arról, hogy kivel voltam a hotelben” – mondta az Index szerint egy sajtótájékoztatón, amikor az ítéletről kérdezték.

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.