Direkt36

Szerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett

A nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva indult propagandisztikus támadás az Átlátszó ellen épp a sajtószabadság ünnepéhez közeledve.

Credit: James O'Brien/OCCRP

Kirgiz újságírók az állami vezetők súlyos ügyeit tárták fel, a vezetés bezáratta őket

A közép-ázsiai országok között korábban a “demokrácia szigeteként” ismert Kirgizisztánban a 2020-as forradalom után hatalomra került elnök kormánya 2024 elején letartóztatott és őrizetbe vett 11 újságírót, a Temirov Live nevű médium munkatársait. A videós oknyomozással foglalkozó Youtube csatorna korábban több súlyos, vezető tisztségviselőket is érintő korrupciós ügyet tárt fel.

„Lehetsz kezdő is, mindenben segítek” – tele az internet szexmunkásokat toborzó magyar hirdetésekkel, de a hatóságok szerint nincs velük gond

Bár a prostitúció elősegítése elvileg bűncselekmény, a magyar hatóságok szerint nincs semmi gond azzal, hogy nyíltan hirdetik a külföldi szexmunkát magyar nőknek. A Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró projekt keretében nézett a szexmunkás hirdetések mögé.

Másodszor díjazták idén kollégánkat, Wirth Zsuzsanna kapta a Szente László-díjat

A díjat a 2022-ben elhunyt Szente László újságíró emlékére alapította két egykori kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor.

Fotó: Cnarr-Tchad / Facebook ; Illusztráció: Telex

Hiába álcázta magát Orbán Gáspár, így is lelepleződött titkos afrikai küldetése

A miniszterelnök fia már-már komikus módon igyekezett elrejteni, hogy részese a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésének. A kormány is titkolózott, de amikor rájöttek, hogy a Direkt36 és a Le Monde francia lap bizonyítékokat szerzett Orbán Gáspár részvételéről a csádi projektben, gyorsan nyilvánosságra hozták azt. Itt van a lelepleződés története.

A „Szuverenitásvédelmi Hivatal” kártékony és jogállamellenes, mégsem félemlítheti meg a független médiát

A „szuverenitásvédelmi” törvény betűje szerint ugyan nem a médiacégek működését szabályozza, mégis alkalmas arra, hogy súlyosan korlátozza a sajtószabadságot. A célja a demokratikus vita ellehetetlenítése, ezért alapjaiban elvetendő.

Így fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére

A kormány már évekkel korábban elkezdett hatalmas összegeket költeni a haderő fejlesztésére, ami bizonyos pontokon összeér kormányközeli gazdasági körökkel. A Direkt36 kutatásai szerint kétkedés is övezi a drága eszközök beszerzését, mert azok működtetésére kevés az ember.

Szijjártó egykori futsalos munkatársa szárnyal az üzleti világban. Százmilliókat kapott hozzá a külügytől is

Kiderítettük, hogy Benkő Szilárd építőipari cégének 280 millió forint jutott a külügyminisztérium egyik háttérintézményétől is.

Illusztráció: Szarvas / Telex

Magyarország gyanús hátterű diplomatái is fennakadtak egy nemzetközi újságírócsapat nyomozásán

Magyarországot több, mint 270 tiszteletbeli konzul képviseli külföldön, köztük van hamis tanúzással, pénzmosással, terrorizmus támogatásával összefüggésbe hozott ember is. 46 ország 160 újságírója kutatta a világ tiszteletbeli konzuljainak múltját, Magyarországról a Direkt36 vett részt a nemzetközi együttműködésben.

Illusztráció: Matt Rota / ICIJ / Pro Publica

Szexuális bűnözők, drogdílerek, gyilkosok is megbújnak a világ tiszteletbeli konzuljai között

Az Árnyék Diplomaták nevű nyomozó újságíró projekt több mint 500, bűncselekményben vagy kétes ügyben érintett tiszteletbeli konzult számolt össze világszerte.