Kegyelmi ügy

Novák Katalint 32,5 millióból öltöztette a magyar állam, lemondása után hazavitte az összes ruhát

A korábbi államfőnek saját bevallása szerint „pokoli másfél éve” volt a lemondás óta, de vigasztalódhatott az elnöksége alatt begyűjtött ruhatárával. A Direkt36 által megszerzett adatok szerint a ruhák többségét Novák a lemondása után ingyen megtartotta, a kisebb részét pedig jóval áron alul megvásárolta a volt munkahelyétől.

Orbán, Júdás és a meleglobbi – így próbálja menteni magát Balog Zoltán

A kegyelmi botrány megrengette Balog Zoltán pozícióját a református egyházon belül, de az utóbbi hetekben sikerült stabilizálnia a helyzetét. A Direkt36 információi szerint ebben szerepet játszott, hogy a püspöknek sikerült elhitetnie, az egész egyház áll támadás alatt, és arról is biztosított mindenkit, hogy állítása szerint Orbán Viktor rábízta ennek az ügynek a kezelését.

„Hiába próbálták blokkolni” – Így kezelték Orbánék a színfalak mögött a kegyelmi botrányt

Rogánék először bíztak abban, hogy megúszható az ügy, de a felmérések kijózanították őket. Varga Judit még két nappal a lemondása előtt sem adta jelét annak, hogy veszélyben érezné a karrierjét. A Sándor-palota Balog Zoltánra mutogatott, de Orbánnak ez kevés volt. A Direkt36 új részleteket derített ki a kegyelmi botrány belső kormányzati történéseiről.

Fideszes körökben Balog Zoltán püspököt, korábbi minisztert sejtik a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött

A Direkt36 és a Telex több egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a megbukott államfőhöz régóta közel álló, a református egyházat vezető Balog fontos szerepet játszott a kegyelmi ügyben. Balog állítólag azzal magyarázta ezt később, hogy az egyháza vezetésében voltak támogatói a kérvénynek.