Paksi pénzcsináló

Földeket vett, utat épített, nagyon nyomul Pakson az Orbán-rokonok üzlettársa

Lévai Anikó szűkebb rokonságával van kapcsolatban Sebestyén Roland. Bár forgandó a szerencséje, 2,1 milliárdnyi megrendelés már összejött a hozzá kötődő cégeknek Pakson.

Az oroszok után a nyugati cégek is kiestek, újraindul a verseny a paksi gigatenderért

A több mint 100 milliárd forintos beszerzés a projekt kezdete óta éles konfliktust okozott a megrendelő magyar fél és a bővítést végző oroszok között.

Az oroszok is akarták Paks 2 egyik gigatenderét, de végül kiszorultak belőle

Kiírták a pályázatot az atomerőmű egyik legfontosabb részére, a biztonságos működésért felelős irányítástechnikára. A Direkt36 szerint komoly konfliktus volt a tender miatt a magyar és az orosz fél között.

Méregdrágán bérelhető luxusautókat használtak Rogánék és más kormányközeli emberek

Az autók tartós bérlete nagyon drága megoldás, de előnye, hogy alkalmas annak eltitkolására, hogy ki is használja a járművet. Ezzel a konstrukcióval élt éveken át Rogán Antal, a felesége, valamint az V. kerület korábbi alpolgármestere és Habony Árpád volt felesége is. A bérbeadó cég az elmúlt években elnyert számos nagyértékű állami megbízást.

Kockázatos változtatásra készülnek Paks2-nél, ami az oroszoknak kedvezhet

Az alapozást megelőző munkálatokra már az előtt megadnák az engedélyt, hogy a teljes atomerőmű terve megkapná a jóváhagyást. Ennek komoly kockázatai vannak, de a beruházás megkezdését régóta sürgető oroszoknak jól jönne.

Ilyen az, amikor befolyásos figurák próbálnak helyezkedni Paks 2 körül

Politikai oldalakon átívelő kapcsolatokkal rendelkező egyesület jelent meg tavaly Paks 2 körül. Összekötőként akartak beszállni a bővítésbe, és bár befolyásos emberek is feltűntek a szervezet mögött, a tervük végül nem sikerült.

Orosz befolyás alá került egy magyar cég, és most újabb munkát kaphat Paks2 körül

Egy orosz bank kontrollja alatt van az az autókölcsönzéssel foglalkozó cég, amellyel a Roszatom várhatóan leszerződik. Az egyik tulajdonos korábban a MET gázkereskedőnél volt vezető pozíciókban.

Mészáros Lőrinc üzlettársa bejelentkezett Paks2 két nagyértékű megbízására

Összesen több mint 41,8 milliárd forintot érhet az a két munka, amelyek felkeltették a Duna Aszfalt érdeklődését.

Az orosz metróüzlet után Paks 2-ben is megjelent a legfelsőbb körökhöz kötődő ügyvéd

Perenyei Tamás az első Orbán-kormány idején államtitkár volt, és baráti kapcsolatban van Csányi Sándorral. Tavaly vett egy céget, amivel most leszerződött a Roszatom.

Így szorították ki az oroszok a magyarokat Paks 2 egyik fontos cégéből

A cég vezetőjét, Szitár-Csanádi Attilát a Roszatom egyik legfontosabb hazai bizalmasaként tartják számon. Több forrás szerint szerepe volt abban a nagy vihart kavart döntésben is, hogy a Debreceni Egyetem díszpolgári címet ajánlott Vlagyimir Putyinnak.