Hangfelvétel bizonyítja, hogy a Tiborcz-cég már akkor tárgyalt egy projektről, amikor még ki sem írták rá a pályázatot

Forrás: Orbán Viktor Facebook

A Direkt36 birtokába került hangfelvétel szerint a miniszterelnök vejének korábbi cége már másfél évvel azelőtt feltűnt egy nagy értékű projektben, hogy az arról szóló pályázatot egyáltalán kiírták volna.

Az akkor Tiborcz István által tulajdonolt Elios Innovatív 2014 májusában nyerte el a szekszárdi közvilágítás korszerűsítésére kiírt 700 milliós megbízást. Az erről szóló közbeszerzést alig két hónappal korábban írták ki, tehát a cég is csak akkor értesülhetett a lehetőségről. A hangfelvétel szerint azonban már 2012 nyarán, másfél évvel a szerződéskötés előtt egyeztetett a beruházásról egyik tisztviselőjük a szekszárdi városvezetéssel.

Az Elios több nagy értékű, különböző települések közvilágításának korszerűsítésére kiírt közbeszerzési pályázatot nyert meg 2014-től. Sikereinek hátteréről már korábban kiderítettük, hogy sok városban eleve nekik kedveztek a feltételek. A hangfelvétel készítése idején azonban még az az uniós pályázat sem jelent meg, amelyből Szekszárd később forráshoz jutott a közvilágítási projekt finanszírozására. Ez arra utal, hogy a cégnek előbb voltak információi az egész uniós programról, mint az abból pénzt kapó városnak.

A felvételt – amelyen elhangzik Tiborcz István neve is – a szekszárdi Fidesz-frakció ülésén készítette a csoport egyik akkori tagja, Hadházy Ákos, aki később az LMP színeiben kezdett politizálni, és jelenleg a párt parlamenti képviselője. A hangfelvétel főszereplői azt mondták a Direkt36-nak, hogy nem emlékeznek az évekkel ezelőtti frakcióülésre, és arra sem, hogy az önkormányzat milyen ajánlatot kapott.

„Tiborcz István is ott dolgozik?”

A hangfelvételt 2012. augusztus 21-én reggel készítette Hadházy, amikor összeült a helyi Fidesz-frakció, hogy átbeszéljék azokat az ügyeket, amelyekről a délelőtt kezdődő önkormányzati ülésen tárgyaltak és szavaztak. A napirenden szerepelt többek között az is, hogy a város rendeljen meg két tanulmányt a város közvilágításának korszerűsítéséhez. „Ez volt az első alkalom, hogy a LED-ekről hallottunk. Az ülés előtt három nappal kaptunk egy sms-t és egy előterjesztést, ami alapján 21-én döntenünk kellett” – mondta Hadházy, aki a Tiborcz cégügyeivel régóta foglalkozó Direkt36-tal megosztotta a felvételt, és elmagyarázta a rögzített beszélgetés körülményeit.

A felvétel első része, amelyben előkerül Tiborcz-cég

A képviselőknek kiküldött előterjesztés most is elérhető a város honlapjáról. Ebben pontos, részletekre lebontott számítások vannak arra vonatkozóan, hogy mennyibe kerülne a városi lámpák LED-esre cserélése Szekszárdnak, ebből mennyit lehetne uniós forrásból finanszírozni, és mennyit kellene beletennie a városnak.

Hadházy akkor még nem tudta, hogy a LED-lámpás beruházást két év múlva a miniszterelnök vejének cége nyeri el, újságcikkek témája lesz, és rendőrségi nyomozás is indul miatta. Nem is azért készített hangfelvételt, hogy ezt az ügyet dokumentálja, hanem azért, mert az ülésen egy olyan telekügyletről is szó volt, amellyel szerinte rosszul járt a város, és az arról szóló beszélgetést ügyvédje tanácsára szerette volna rögzíteni. Mivel a LED-es üggyel kezdtek, ezért ezt is felvette, bár több részlete csak a háttérben hallható, mert közben ő egy önkormányzati cég tisztviselőjével a telekügyről tárgyalt.

Csak akkor tudjuk ellenőrizni a hatalmat, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is a támogatói körhöz!

Az ülés elején Horváth István, Szekszárd akkori polgármestere elmondta a Fidesz-frakciónak, hogy egy cég azzal az ajánlattal kereste meg a városvezetést, hogy elkészítik Szekszárdnak azt a két tanulmányt, amelyekkel indulhatnak majd a hamarosan meghirdetendő közvilágítás-korszerűsítési uniós pályázaton. A cég ajánlatának az is része volt, hogy csak akkor kell kifizetniük a tanulmányok több mint 40 millió forintos árát, ha a város nyer az uniós pályázaton. “A városnak ez az egész csak másfél millió forintjába fog kerülni” – tolmácsolta az ajánlat lényegét Horváth a képviselőtársainak. A nyilvános anyagokból kiderül, hogy ezt a nettó másfél millió forintot az előterjesztésben szereplő előzetes számításokra fizette ki a város.

Az ajánlatot tevő cég neve nem hangzik el a felvételen, de az egyik vezetőjének a neve igen. Horváth ugyanis a képviselők kérdései miatt elbizonytalanodik abban, hogy tényleg csak másfél millió forintjukba fog-e ez kerülni, ezért úgy dönt, hogy felhívja „a csajt”, akivel tárgyaltak, és tisztázza ezt a kérdést. Horváth Märcz Lászlótól, a Városüzemeltetési- és feljesztési Igazgatóság vezetőjétől kérdezi meg, hogy hogy hívják a nőt. Märcz erre jól érthetően azt válaszolja, hogy Mancz Ivette.

Mancz Ivette akkor az Elios – illetve akkori nevén E-OS Zrt. – közvilágítási üzletágának vezetője volt (már 2012 februárjában a III. LED konferencián is a cég képviseletében adott elő). A cég elődjét 2009 augusztusában Tiborcz István alapította egy társával együtt, majd 2010-ben beszállt többségi tulajdonosnak Simicska Lajos Közgép nevű cégének az egyik leányvállalata. Simicska feltűnésekor Tiborcz István kiszállt a tulajdonosok közül, de igazgatótanácsi tag maradt a cégben. Később aztán Tiborcz újra tulajdonos lett, és csak 2015 tavaszán szállt ki a cégből, miután tele lett a sajtó az Elios által ellentmondásos körülmények között elnyert közbeszerzésekkel. 2012 augusztusában, amikor a szekszárdi felvétel készült, igazgatósági tagként volt formális szerepe a cégben.

Megkérdeztük Mancz Ivette-et, hogy emlékszik-e a Szekszárdnak tett ajánlatra, illetve a polgármesterrel folytatott telefonbeszélgetésre, Mancz azt mondta, hogy nem, majd hozzátette, hogy ő a Világítástechnikai Társaságnak is alelnöke, és lehet, hogy a társaság nevében kereste meg Szekszárdot egy szakmai ajánlattal.

A Világítástechnikai Társaság archivált oldalai szerint Mancz Ivette 2012-ben még nem volt alelnök. Ezt Nagy János, a Világítástechnikai Társaság elnöke is megerősítette a Direkt36-nak, és azt is elmondta: kizárt, hogy Mancz Ivette a társaság nevében kereste volna meg Szekszárdot akármilyen ajánlattal. A felvételen is van egy mondat, ami arra utal, hogy Mancz nem a Világítástechnikai Társaság, hanem az E-OS nevében tárgyalt. Ugyanis miközben a polgármester telefonon beszélt Mancz Ivette-tel, az egyik képviselő a felvételen jól hallhatóan a következő kérdést tette fel: „Te Laci, ez a Tiborcz István is ott dolgozik náluk?” A választ, ha volt, nem lehet érteni.

Tiborcz István 2012 augusztusában még nem volt olyan közismert, mint most. Csak egy évvel később vette el feleségül a miniszterelnök lányát, Orbán Ráhelt, és az esküvő előtt lett országosan ismert a neve. Orbán Viktor akkori nyilatkozataiból azonban kiderült, hogy Tiborcz már öt éve udvarolt Orbán Ráhelnek, azaz 2012 augusztusában már bőven együtt jártak.

Hadházy egy Fajszi Lajos nevű képviselővel azonosította a Tiborczot emlegető hangot. Telefonon megkérdeztük Fajszit, hogy 2012 nyarán honnan ismerte Tiborczot, és mit tudott róla. Fajszi azt mondta, halványan sem emlékszik erre a frakcióülésre, és azt sem tudja, honnan ismerhette akkor Tiborcz István nevét. „Talán volt akkoriban egy újságcikk, és onnan” – mondta. Miután belehallgatott a felvételbe, azt mondta, hogy szerinte nem is ő tette fel a kérdést.

Beszéltünk Horváth István akkori polgármesterrel is, és szerettük volna megkérdezni a Mancz Ivette-tel folytatott egyeztetéseiről, illetve arról, ismerte-e akkor Tiborcz Istvánt. Horváth, aki jelenleg a Fidesz parlamenti képviselője, telefonon annyit mondott, hogy a titkokban készített hangfelvétel „alattomos, aljas dolog”, és így nem is kíván reagálni rá. Kérdéseinket írásban is elküldtük neki, ezekre telefonon azt válaszolta, hogy nem emlékszik a szóban forgó frakcióülésre, fogalma sincs, ki az a Mancz Ivette, a neve sem rémlik neki, az önkormányzatot folyamatosan sokan keresték meg különféle ajánlatokkal. Horváth azt mondta, hogy Tiborcz Istvánt nem ismerte akkoriban, és azóta sem találkozott vele, a város közvilágítás-korszerűsítésére viszont büszke, „jó lett, szeretik az emberek”.

Beszéltünk a felvételen hallható Märcz Lászlóval is. Ő volt a javaslat előterjesztője, és a felvétel szerint ő is tárgyalt Mancz Ivette-tel a LED-es lámpacserékről. Märcz telefonon azt mondta, hogy mivel nem képviselő, ő soha nem vett részt frakcióülésen, ezért szerinte nem ő szerepel a felvételen. A felvételen és a telefonban hallható hang azonban egyezett, és Hadházy is azt állította, hogy Märcz szerepel a felvételen. Märcznek elküldtük a felvétel rá vonatkozó részletét néhány kérdéssel kiegészítve, de a levelünkre nem válaszolt, és később már telefonon sem értük el az irodájában.

A hangfelvételt vizsgálta a rendőrség is, amikor nyomozást folytattak az Elios által elnyert közbeszerzések ügyében. A nyomozást végül lezárták azzal, hogy nem történt bűncselekmény, de az erről szóló határozatban megemlítik, hogy a hangfelvételről megállapították, hogy az valóban Szekszárdon készült a már említett időben a közvilágítás korszerűsítési projektről való közgyűlési szavazást megelőzően.

„Minden úgy van megbeszélve, ahogy gondoltam”

A polgármester és Mancz Ivette telefonbeszélgetése nem szerepel a felvételen, mert Horváth kiment a szobából, miközben beszélt. Csak az hallatszik, amikor a polgármester távozik, aztán négy perccel később visszatér, elköszön a nőtől, majd a képviselőtársaihoz fordul: „Minden úgy van megbeszélve, ahogy gondoltam”. Azaz hogy a cég, „amelyik elvileg fogja csinálni ezt a megvalósíthatósági tanulmányt papíron”, úgy vállalja a tanulmány elkészítését, hogy csak abban az esetben kér érte pénzt, ha a város nyer az uniós pályázaton.

A felvétel második része, amelyen a szekszárdi fideszesek tovább tárgyalnak a Tiborcz-cég ajánlatáról

A képviselők néhány perc tanakodás után végül úgy döntöttek, hogy „menjen”, azaz vágjanak bele a pályázatba Mancz Ivette ajánlatának megfelelően. A frakcióülést követő önkormányzati ülésen határozatot is hoztak arról, hogy közbeszerzést írnak ki a két tanulmány elkészítésére.

Hogy érthetőbb legyen, miről beszélnek a szekszárdi képviselők a felvételen, pontokba szedve összefoglaljuk, hogyan zajlottak papíron az uniós pénzből finanszírozott közvilágítás-korszerűsítések.

  1. Az állam 2012 decemberében pályázatot hirdetett közvilágítás-korszerűsítésre önkormányzatoknak. A tervezett beruházás nagyobb részét (85 százalékát) európai uniós támogatásból finanszírozták, kisebb részét az önkormányzatoknak kellett kifizetniük.
  2. Mivel a pályázatra pontos tervekkel és költségvetéssel lehetett jelentkezni, az önkormányzatoknak el kellett készíttetniük két tanulmányt: egy műszaki tervet és egy úgynevezett energetikai tanulmányt. A tanulmány készítésének az lett volna a célja, hogy a világítástechnikához nem értő önkormányzatok a gyártóktól és a kivitelezőktől független szakemberektől kapjanak segítséget az uniós pályázat és a beruházás előkészítéséhez.
  3. Az önkormányzatok az elkészített tanulmányok alapján beadták a pályázatot, pontosan megjelölve, hogy mennyi pénzt kérnek a beruházásra.
  4. Az állam elbírálta a pályázatokat, kihirdették, hogy melyik önkormányzat mennyi pénzt kap. (Szekszárdnak 2013. október 15-én ítéltek meg több mint 630 millió forint uniós támogatást.)
  5. Az önkormányzatok ezek után elkezdhették a beruházást. Közbeszerzést kellett kiírniuk, hogy megtalálják azt a céget, amelyik a legjobb áron, a legjobb feltételekkel cseréli le a lámpákat. A pályázatban beadott tanulmányok csak iránymutatásul szolgálnak az önkormányzatnak arra, hogy mit kérjenek a jelentkező cégektől. (Szekszárd 2014. március elején írta ki a közbeszerzést.)
  6. A közvilágítási cégek elkészítik a saját műszaki- és árajánlatukat, és jelentkeznek a munkára. (Szekszárdon a 2014. március végi határidőig egyedül az Elios adott be érvényes ajánlatot.)
  7. A város kihirdeti a nyertest, aki elvégzi a munkát. (Szekszárd 2014. májusában kötött szerződést az Eliossal.)

Az Elios mint közvilágítási kivitelező cég tehát ezek szerint csak az 5. lépcsőben, a pályázat kiírásakor, értesülhetett volna arról, hogy Szekszárd le akarja cserélni az utcai lámpáit modernebbekre. Az 2014 márciusában volt, míg a felvétel 2012 augusztusában készült.