Szijjártó egykori futsalos munkatársa szárnyal az üzleti világban. Százmilliókat kapott hozzá a külügytől is

Szijjártó Péter külügyminiszter egyik legrégebbi ismerősét Benkő Szilárdnak hívják. Amellett, hogy együtt fociztak a Dunakeszi Kinizsi futsalcsapatában, Benkő politikai karrierje során is végigkísérte Szijjártót, és éveken át volt a legközelebbi munkatársa. Egészen 2015 tavaszáig, amikor távozott a minisztériumból arra hivatkozva, hogy a magánszektorban folytatja.

Bár az elmúlt években Benkő valóban az üzleti életben tevékenykedett, közben megmaradt a jó kapcsolata Szijjártó Péterrel is: a 444.hu által közölt fotókon az látszik, hogy 2020-ban Benkő is ott volt a Lady MRD nevű jachton, ahol a külügyminiszter a családjával inkognitóban nyaralt. De közben a Direkt36 kutatásai szerint nem szakadt meg a kapcsolata az állammal, és konkrétan a Szijjártó által vezetett külüggyel sem.

2020-ban az egyik cége, az Eutek Építő Kft. közel 300 millió forint értékű, vissza nem térítendő állami forráshoz jutott Szijjártó minisztériumának egyik háttérintézményétől. Erre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került cégek pályázhattak, hogy ne kelljen kirúgniuk az alkalmazottaikat. A támogatásért cserébe az Eutek négy darab munkahely megőrzését és 560 millió forintnyi beruházást vállalt. Az nem világos, milyen beruházásról volt szó, de a cég csaknem 260 millió forintos profittal zárta az évet. Egy év múlva pedig 750 millió forint osztalék kifizetéséről határozott a társaság.

Benkő 2022-ben egy cégén keresztül 95 százalékos tulajdonosa lett egy évi többmilliárdos bevételű építőipari vállalkozásnak is. A Ver-Bau Kft. egy több évtizede működő vállalkozás, melynek az elmúlt években nagy összegű állami megrendelései voltak, 2020-ban elnyertek például egy 2 milliárdos kórházépítési projektet.

Idén nyáron a korábban a Buddha Bar Hotelt is üzemeltető, kormányközeli arab nagybefektetőktől vásárolt egy ingatlankezelő céget is, így két Andrássy úti ingatlannak is tulajdonosa lett.

A Ver-Bau vételáráról és az Euteknek ítélt támogatásról is küldtünk kérdéseket Benkő Szilárdnak, de nem kívánt reagálni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerint a támogatási program, amelyben Benkő cége is részesült, rendkívül sikeres volt, és többek között 12 600 munkahely jött létre általa. A Benkő Szilárdra vonatkozó konkrét kérdésekre ugyanakkor nem válaszoltak.

Húsz éve csapattárs

Az 1978-as születésű Benkő Szilárd eredeti végzettsége hangszerkészítő. Már gyerekkora óta zenei pályára készült, a Zeneakadémia hangszerészképző szakán végzett. A kétezres évek legelején még Győrben a főiskolán oktatott vonós hangszerismeretet, és mint hangszerkészítő mester nyilatkozott díjnyertes hegedűivel kapcsolatban.

Közben ugyanakkor a politika is érdekelte, és 2002-ben a Fidelitas győri vezetőjévé választották, nem sokkal később pedig már a szintén a győri Fidelitasból induló Szijjártó Péter sajtótitkára lett.

Később a győri önkormányzatnál dolgozott, 2007-ben pedig Borkai Zsolt fideszes polgármester főtanácsadója lett. A helyi elitben elfoglalt helyét jól mutatta, hogy ebben az időben a városi kézilabdacsapat elnökségének is a tagja lett.

Benkőt ekkoriban kezdte támadni a helyi ellenzék egy tanácsadói szerződés miatt. Benkő F. Component-99 Kft. nevű cége ugyanis úgy szerződött tanácsadásra a fideszes vezetésű győri önkormányzattal, hogy ő a szerződéskötés idején bent ült a városi önkormányzat egyik bizottságában, és Szijjártó Péter kampányfőnöke is volt.

A kormányváltást követően Benkő 2011-ben a Miniszterelnökségre került, ahol egy, a Kormány.hu-ra feltöltött dokumentum szerint havi 885 ezer forintos fizetéssel a szervezési stáb vezető munkatársa lett Szijjártó munkatársaként. Ugyanebben az évben lett a Dunakeszi Kinizsi játékosa is. A csapat YouTube-csatornájára felkerült videó szerint Benkő – becenevén Sziszi – a klub alapítóinak egyike. Szijjártó is ekkor kezdett a csapatban, ő kapta a 30-as mezt, míg Benkő 31-es mezszámmal játszott.

2012-ben Szijjártóból külügyi államtitkár lett a Miniszterelnökségen, Benkő Szilárd pedig a kabinetfőnöki feladatokat látta el. Benkő külföldi szakmai útjaira is elkísérte főnökét, egy 2012-es vietnámi útjukról tévériport is készült. Szijjártó ebben a keleti nyitás előnyeiről és államtitkári kinevezéséről is beszél, de a kamerák nemcsak a tárgyalásokra, hanem az edzőterembe is elkísérik, ahol Benkővel együtt edzenek a dunakeszi csapat piros mezében.

A Dunakeszi Kinizsiből és annak környezetéből többen is jutottak pozícióhoz a Miniszterelnökségen, majd pedig a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, Szijjártó közelében. A játékosok mellett a klub korábbi ügyvezetője például előbb a Miniszterelnökségen lett protokollreferens, majd pedig külügyes protokollfőnök. A külügyminisztérium 2014-ben a HVG futsalos tisztségviselőkkel kapcsolatos kérdésére azt mondta, hogy a KKM soha nem vette figyelembe és nem is szólt bele, hogy melyik munkatársa milyen hobbit űz szabadidejében.

Amikor 2014-ben Szijjártó ismét feljebb lépett a ranglétrán, és az EU-biztosi posztot elfoglaló Navracsics Tibor helyét vette át a külügyminiszteri poszton, Benkő változatlan pozícióban, kabinetfőnökként maradt mellette. Mint a Vs.hu akkori nyomozásából kiderült, Benkőnek a miniszteri kabinetfőnöki pozíció betöltéséhez nem volt elegendő végzettsége, így hivatalosan a miniszteri kabinet működésének koordinátoraként végezte a munkáját.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium akkor elismerte, hogy Benkőnek nincs meg a megfelelő végzettsége a pozícióhoz, de arra hivatkozott, hogy a jogszabályok bizonyos feltételek mellett lehetővé teszik a foglalkoztatását.

A Vs.hu feltárta, hogy Benkő fizetése ebben a státuszban is megközelítette a 900 ezer forintot, és azt is, hogy szolgálati autóként egy újonnan több mint 17 millió forintba kerülő Mercedes terepjárót használt. A KKM minderre úgy reagált akkor, hogy az autó nem is új, és már több százezer kilométert futott.

Benkő Szilárd 2015 tavaszán otthagyta az államigazgatást: a külügyminisztérium akkori közleménye szerint azért, hogy a magánszektorban folytassa a karrierjét. Szijjártó Péterrel azonban megmaradt a jó kapcsolat: e cikk megjelenése után a 444.hu által közzétett fotók azt mutatják, hogy Benkő Szilárd együtt nyaralt Szijjártó Péterrel 2020-ban a Lady MRD nevű jachton (Benkőt és a KKM-et is kerestük ezzel kapcsolatban, egyelőre nem kaptunk választ). Az elhíresült jachtozós fotók akkor bejárták a sajtót, a miniszter pedig magyarázkodni kényszerült miattuk. Minderről bővebben itt olvashat.

Magánszektor, állami passzokkal

A KKM-ből való 2015-ös távozásával azonban Benkő kapcsolata nem szűnt meg teljesen az állami forrásokkal és az állam kínálta lehetőségekkel. Alig néhány hónappal a külügyből való távozása előtt, már 2015 márciusában, az akkor a Fidesz által vezetett VIII. kerületi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottságának egyik ülésén született egy Benkő érdekeinek kedvező döntés.

Az önkormányzat két Rákóczi úti, frekventált helyen lévő ingatlant hirdetett meg eladásra, és a nyertes a Violin-Music Kft. volt, amely akkor Benkőné Sárvári Zsuzsannáé volt, később pedig Benkő Szilárd lett a tulajdonosa. Akkoriban mindkettőjük lakcíme ugyanaz a fertődi ház volt. A Direkt36 megkérdezte Benkő Szilárdot, hogy 2015-ben milyen kapcsolatban állt Benkőné Sárvári Zsuzsannával, ám erre sem kívánt reagálni.

Az összesen mintegy 300 négyzetméternyi ingatlanokért 38,3 millió forintot kért az önkormányzat, de azt nem kellett egyből kifizetni: 20 százalékot az adásvételi szerződés megkötésekor kértek el, a maradék mintegy 30 millió forintot elég volt öt év alatt összeszedni. Az Ingatlan.com Direkt36-nak elküldött adatai alapján akkoriban az önkormányzati ingatlanok piaci áron, a VIII. kerület ezen részén külön-külön is többet érhettek 38 millió forintnál.

Az egyik ingatlanban most is hangszerbolt működik, amelyet egy, korábban szintén Benkő Szilárd nevén lévő cég üzemeltet. A cég jelenleg egy Benkőével azonos vezetéknevű nő tulajdona – az üzletben dolgozó alkalmazott azonban nem tudta megmondani, kié a hangszerbolt, az üzletvezető pedig a Direkt36 kérdésére elzárkózott a választól.

Benkő 2015 után egy sor cégben szerzett érdekeltséget: nemcsak hangszerkereskedő, hanem informatikai és vendéglátással foglalkozó cégben is tulajdonrészt vásárolt, és 2018-tól tulajdonos lett egy építőipari cégben, az Eutek Építő Kft.-ben is.

A 2020-as év érzékenyen érintette az építőipart a koronavírus miatt, de Benkő vállalkozásának mentőövet dobott az állam. Az Eutek 2020-ban vissza nem térítendő támogatás formájában nagy összegű állami forráshoz jutott. Ez a közel 300 millió forint egészen pontosan Szijjártó Péter minisztériumától származott. A külügyminisztérium alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökség ugyanis a külügyminisztérium rendeletére létrehozott egy Versenyképesség Növelő Támogatási Program nevű alapot, amelyből olyan vállalkozások pályázhattak forrásra, amelyeknek gazdasági nehézséget okozott a járványhelyzet, de készek voltak vállalni, hogy munkavállalóik megtartása mellett új beruházást valósítanak meg.

Ebből az alapból az Eutek 280 millió forint állami támogatást nyert el, amelyet egy összegben megkapott. Összesen négy munkahely megtartását és 560 millió forint összegű beruházást vállalt cserébe. Akkori árfolyamon számolva az Eutek az elnyerhető támogatásnak közel a maximumát kapta meg.

A többi nyertes pályázó között volt olyan cég, amely hasonló összegű támogatásért 286 munkahely megtartását vállalta, de a többiek is jellemzően az Eutek vállalásának többszörösével pályáztak. Mindez egy, a Kormány.hu-ra feltöltött 2021-es dokumentumból derül ki, de a nyertes pályázókról idén októberben az Átlátszó adatigénylésére is kiadott egy listát a minisztérium, amelyen szintén szerepel az Eutek.

A koronavírus időszaka nem okozott visszaesést a cég bevételeiben, 2021-ben 490 millió forint volt a nyereségük. Ezt az évet követően a profitot jóval meghaladó összeg, 750 millió forint osztalék kifizetéséről határozott a cégvezetés. Ennek mintegy fele a tulajdonrésze alapján Benkőhöz kerülhetett. Ezzel kapcsolatban is kérdeztük Benkő Szilárdot, aki nem válaszolt a kérdésünkre. 2022 legeleje óta ő az Eutek kizárólagos tulajdonosa.

A Direkt36 számos kérdést küldött a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak az Euteknek megítélt támogatással és Benkő Szilárddal kapcsolatban. A minisztérium rövid választ küldött: ebben a Versenyképesség-növelő Támogatási Program sikereiről írnak, szerintük a programnak köszönhetően 270 ezer álláshelyet sikerült megtartani és 12 600 újat teremteni. A Benkő Szilárdra vonatkozó konkrét kérdéseinkre azonban érdemben nem reagáltak.

Benkő cégei közül azonban nem a milliárdos árbevételt és több százmilliós profitot elérő Eutek a legjövedelmezőbb. 2022 szeptemberében ugyanis egy szintén frissen vásárolt cégen keresztül 95 százalékos tulajdonosa lett egy 1995 óta működő kecskeméti építőipari cégnek, a Ver-Bau Kft.-nek. Ennek a vállalkozásnak rendre 5 milliárd forint körüli az éves bevétele, sőt 2021-ben ez 10,8 milliárd forintra nőtt.

A cég bevételeit jelentősen gyarapítják állami pénzek is, az elmúlt években – még Benkő tulajdonszerzése előtt – sok százmillió forint értékben kaptak közbeszerzési megbízásokat.

Például egy kórházépítési projekt keretében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közel 2 milliárd forintért szerződött le a Ver-Bauval, de kaptak parkolóépítési feladatot a kecskeméti önkormányzattól és iparterület-fejlesztési megbízást is a kerekegyházi önkormányzattól. A cég EU-s pályázatokon is többször jutott forrásokhoz, 2020-ban összesen csaknem 100 millió forintot ítéltek oda nekik.

A Direkt36 megkérdezte Benkőt, hogy mennyiért jutott a Ver-Bau Kft. 95 százalékos tulajdonrészéhez, ugyanis korábban nem volt ilyen volumenű cége, így nem világos, hogy milyen forrásból és hogyan jutott hozzá. Benkő azonban erre a kérdésünkre sem kívánt reagálni.

Az üzletember a közelmúltban megjelent az ingatlanpiacon is. 2022 nyarán egy cégén keresztül tulajdonos lett a BP5 Ingatlan nevű vállalkozásban is. A BP5 egy közel 500 millió forintnyi vagyonnal rendelkező ingatlanforgalmazó cég. Legalább két – a tulajdoni lapok szerint több százmilliós jelzáloggal terhelt – ingatlant birtokol a cég, mindkettő az Andrássy út egyik legforgalmasabb részén, az Opera közelében van.

Az ingatlanos cég korábban a Mellow Mood-csoporthoz tartozott, amely a magyar szállodaiparban érdekelt vagyonos üzletemberek, Sameer Hamdan és Zuhair Awad érdekeltsége. A két palesztin–jordán származású üzletember 2012-ben a Fidesz-kormánytól a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét is megkapta. Az ő érdekeltségükbe tartozott a Buddha-Bar Hotel, amit 2012-ben maga Orbán Viktor adott át, illetve a Párisi Udvar felújításával kialakított luxusszálloda is, melynek átadója 2019-ben Szijjártó Péter volt. A Mellow Mood-csoport nem reagált az Andrássy úti ingatlanok eladásával és Benkő Szilárddal kapcsolatos megkeresésünkre.

  • Szőke Dániel

    Informatikus könyvtáros szakon végzett az ELTE-n 2013-ban. Külsősként több évig dolgozott a 444.hu-val, majd 2020-ban részt vett a Transparency International oknyomozó újságírói mentorprogramjában. 2021 januárjától gyakornokként, 2021 szeptemberétől pedig teljes állásban a Direkt36 újságírója.