Tarolni kezdett a miniszter régi ismerőse, miután az állam felforgatta a sokmilliárdos piacot

Forrás: kormany.hu

A tönkrement cégek felszámolásával foglalkozó Börcsök Sándor pályája néhány év alatt óriási fordulatot vett. A középkorú férfi 2009-ben még arra panaszkodott, hogy a cége nem jut komoly megbízásokhoz, mára viszont a legfontosabb szereplő lett ezen a kívülről unalmasnak tűnő, de közben hatalmas értékű vagyontárgyakat megmozgató piacon, amelyen mostanra kormányhoz közeli vállalkozók is megjelentek több jelentős ügylet szereplőjeként.

Bár felszámolással – vagyis tönkrement cégek tartozásainak rendezésével, ami általában a cég vagyonának eladásával jár – csak államilag kiválasztott cégek szűk köre foglalkozhat, közöttük több olyan is van, amelyekhez Börcsöknek közvetlen vagy közvetett kapcsolata van. Emellett erős pozíciója van a kiemelt cégekkel foglalkozó állami felszámolócégnél is, ahol az utóbbi időben ő kapja a legkomolyabb megbízásokat. Az állami cég összességében körülbelül 262 milliárd forintnyi vagyon felszámolásába fogott bele, ennek 41 százaléka Börcsökhöz tartozik. Így olyan nagyértékű vállalkozásoknál tűnt fel felszámolóként, mint a Quaestor-botrány főszereplőjének, Tarsoly Csabának a cégei, vagy a budapesti hármas metró egyik végállomásánál található KÖKI Terminál bevásárlóközpont.

A Direkt36 kutatásaiból az derült ki, hogy Börcsök régi ismerőse a felszámolási területért felelős miniszternek, Seszták Miklósnak. Ezt mindketten elismerték, és emellett összeköti őket egy évekkel ezelőtti ingatlanbérlési ügylet, de legalább egy cégen keresztül közvetlenül is kapcsolódnak egymáshoz.

Megkérdeztük a minisztert arról, hogy mi az oka annak, hogy épp egy régi ismerőse lett az általa felügyelt felszámolási piac meghatározó szereplője. Seszták azt mondta a Direkt36-nak, hogy kettejük ismeretségének nincs köze Börcsök felemelkedéséhez, ügyvédként pedig számos más felszámolót is megismert. Hangsúlyozta azt is, hogy az állami felszámoló ügyeibe nem folyik bele. Börcsök megkeresésünkre tagadta, hogy a miniszternek köze lenne a sikereihez, a sorozatos megbízásokat azzal magyarázta, hogy az állami felszámoló egyszerűen ráosztotta a különböző ügyeket.

A közös múlt

Börcsök azt közölte, hogy Sesztákot a 2000-es évek elejéről ismeri, amikor a miniszter még ügyvédként dolgozott, azt viszont már nem tudta felidézni, hogy ez az ismeretség hogyan és pontosan mikor indult. Nyilvánosan elérhető dokumentumok szerint 2008-ban már több közös ügyletük is volt, 2008 áprilisában a Ford-Tápl Bt. nevű kisvárdai cég – amelynek akkor Seszták volt az ügyvédje – Börcsök cégét kérte fel végelszámolónak. A Ford-Tápl Bt. hivatalos iratai között több olyan is található, amelyeken egymás mellett szerepel a két férfi aláírása. Az egyik arról szól, hogy Börcsök igénybe veszi Seszták ügyvédi segítségét.

Börcsökék valószínűleg arra számítottak, hogy több munkát is kaphatnak Kisvárdán, ezért még ugyanebben az évben telephelyet nyitottak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei városban, ahonnan Seszták karrierje és ügyvédi pályafutása is indult. A felszámolóbiztos cége, az Economix egy olyan helyi ingatlanhasznosítótól bérelt irodát Kisvárdán, amelynek résztulajdonosa Seszták felesége, és a telephelyhasználatról szóló iraton is Sesztákné Berecz Marianna aláírása szerepel. A nyilvános dokumentum szerint Börcsökék az ingatlant „szívességi használatra” kapták, vagyis nem fizettek érte.

Börcsök szerepe az állami felszámolásoknál

Börcsök szerepe az állami felszámolásoknál

További közös pont Börcsök és Seszták pályájában egy autók, számítógépek és más termékek kereskedelmével foglalkozó cégcsoport. Bár a cégiratok szerint nem egyidőben, de mindketten többször is megjelentek a cégcsoport életében. Az adócsalási ügyekben feltűnt Ramiris-csoportról van szó, a Ramiris-cégek jogi képviseletét korábban Seszták látta el – erről az Átlátszó is írt korábban -, később pedig a társaságok közül legalább hármat a Börcsökhöz köthető cégek szüntettek meg. Ezek egyike a Ramiris Mobil, amelynek Seszták nemcsak az ügyvédje volt, de korábban üzleti kapcsolatban is állt a cég vezetőivel.

A Ramiris Mobil ügyvezetőjét október elején a bíróság adócsalás miatt jogerősen felfüggesztett börtönre ítélte, de előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A bíróság szerint a cég egy olyan hálózat része volt, amelynek tagjai fiktív számlákkal vettek egymástól számítástechnikai eszközöket. A Ramiris Mobil 2009-ben induló felszámolását Börcsök feleségének, Koncsár Andreának a cége végezte.

Seszták – egy, a minisztériumi tárgyalójában zajló személyes beszélgetésen – azt mondta a Direkt36 munkatársának, hogy a kapcsolódási pontok ellenére sem került szorosabb kapcsolatba Börcsökkel. Azt állította, hogy a kisvárdai ingatlan bérbeadása során a felesége cége nem vizsgálta, hogy ki bérel tőlük irodát, Kisvárdán pedig abban az időben nem sok olyan ingatlan volt, ahol irodákat lehetett bérelni. Seszták azt is mondta, hogy az ingatlancég a gazdasági válság miatt ingyenes próbaidővel próbált több bérlőt szerezni, Börcsök cége azonban ennek lejárta után el is költözött. A Ford Tápl 2008-as végelszámolása során állítása szerint szakmai maradt a kapcsolata Börcsökkel, a Ramiris-cégek végelszámolásai során nem találkoztak egymással.

Börcsök szintén „szigorúan szakmainak” írta le a miniszterhez fűződő kapcsolatát, a véletlennek tudta be, hogy pont Seszták feleségétől béreltek irodát. A felszámolóbiztos kitért arra is, hogy több olyan céget is felszámolt, amelynek nem Seszták volt az ügyvédje.

A sikeres ember

Börcsök pályafutása az Economix Közgazdász Egyetemi Zrt.-nél indult az 1995-ben. A cég vezetését később, 2004 végén vette át, mára a társaságban való részesedése meghaladja a 80 százalékot. A cég az évek során számos tevékenységet leadott, a fő profil a felszámolás lett.

Bár egy korábbi kollégája szerint Börcsök szereti a szakmáját, hivatásszerűen űzi, a felszámolóbiztost pedig “ügyesen tárgyaló, céltudatos embernek” írta le, a cég a 2000-es években többször is veszteséggel zárta az évet. Börcsök 2009-ben, miután a cég az előző évben 7 millió veszteséget termelt, arról panaszkodott a részvényeseknek, hogy nem jutnak komoly megbízásokhoz, nincs vagyon az általuk felszámolt cégekben. “Ezekben az adós cégekben vagyon nincs, legfeljebb a kizárólag papíron, könyvekben létező házipénztár állomány” – fogalmazott a nyilvánosan hozzáférhető dokumentumok szerint. A vagyon azért lett volna fontos, mert a felszámolók fizetségként a felszámolás során értékesített vagyon három százalékát kapják meg.

Aztán fordult a kocka, sikerült pár jó munkát is megcsípniük. 2011-et még 16 millió árbevétellel és 1,5 milliós adózott eredménnyel zárták, 2012-ben már 58 millió volt a bevétel és 26 millió a nyereség.

A cég ebben az időben végzett egy később politikailag érzékennyé vált felszámolást is. Az Economix 2009-ben nyerte el a Balaton Húsipari Kft. felszámolását. A húsüzemet a felszámolás során előbb egy bank vásárolta meg, amely 2011-ben tovább értékesítette azt a miniszterelnökkel baráti viszonyban álló felcsúti polgármesternek, Mészáros Lőrincnek. A felszámoló 2009-ben még 1,6 milliárdért hirdette az üzemet, 2010-ben a kikiáltási ár 470 millióra esett. Börcsök a Hvg.hu-nak a gazdasági válsággal magyarázta az árzuhanást. A nyilvános adatokból nem derül ki, hogy a kikiáltási árhoz képest mennyi volt a vételár. Megkeresésünkre Mészárosék sem árulták el, mennyiért vették meg az üzemet, arra hivatkoztak, hogy az információt „bizalmas adatnak” tekintik. Mészáros a megvásárolt üzem bázisán hozta létre a Bakony Hús Kft.-t, a tavaly 205 milliós nyereséget termelő céget a polgármester idén júniusban eladta.

Börcsök igazán látványos megerősödése azonban csak később, 2014-ben kezdődött. Ekkor zajlott le az a kormányzati pályázat, amely során újraosztották a felszámolói jogosultságokat. Felszámolással a kormány által kiválasztott 130 cég foglalkozhat, a jelentkezők pályázatait előzetesen a Seszták Miklós vezette bizottság értékelte. A győztesek között több olyan cég is volt, amelyek tulajdonosai állami kötődésekkel rendelkeznek, sikeresen pályázott például a miniszterelnök vejének korábbi üzlettársa, Hamar Endre is.

Bár a kormány a pályáztatás előtt azt ígérte, kiemelten figyelnek arra, hogy ne egy szűk tulajdonosi-befektetői kör adja a felszámolókat, végül mégis akadtak egymáshoz kötődő cégek a nyertesek között. Börcsök saját cége mellett például több olyan társaság is nyert, amelyek köthetők hozzá, vagy pedig korábban az érdekeltségébe tartoztak. Győzött Börcsök feleségének cége, az Insolvent. Nyert Börcsök egyik közeli munkatársának cége, a Cég-Controll is. Utóbbinál felszámolóbiztosként Börcsök jelenleg is dolgozik, ő végzi itt Demján Sándor egyik cégének, a Westend bevásárlóközpontot építő Arcadomnak a felszámolását. Emellett a Cég-Controllon keresztül ő számolja fel a rendőrségi autóban elhunyt vállalkozó, Welsz Tamás cégét is.

Börcsök XI. kerületi irodájában van fióktelepe egy negyedik, szintén sikeresen pályázó felszámolócégnek is. A jelenleg szigetszentmiklósi székhelyű F1 Consultingot a felszámolóbiztos a feleségével közösen alapította, a pályázatok kiírása előtt, 2012 végén adták el. A F1 Consultingot írásban megkérdeztük, hogy a cég eladása után miért nyitottak telephelyet azon a címen, ahol Börcsök cége is található, a szeptember végi megkeresésünkre azonban nem érkezett válasz. Börcsököt a cég még tavaly is alkalmazta, így ő volt a felszámolója a Balaton környéki ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó SCD-csoport egyik, közel egymilliárdot érő siófoki üdülőterületének.

Börcsök felfutása feltűnt szakmai körökben is. A felszámolókat tömörítő egyesület a pályázatok után új elnököt választott 2014-ben, és többen Börcsököt szerették volna a szervezet élén látni, ezért jelölték is a posztra. Az egyik felszámoló ezt azzal magyarázta, szakmai körökben köztudott volt, hogy a Börcsökhöz köthető cégek jól szerepeltek a pályázatokon, többen arra következtettek ebből, hogy a felszámolóbiztos jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkezik. “Néhányan azt gondolták, hogy talán nekik is el tudna intézni ügyeket” – mondta. Börcsök a jelöltségét szakmai, egyesületi múltjával, valamint az ezzel járó kapcsolatrendszerrel indokolta. Azt írta, hogy a posztot családi okokkal miatt nem vállalta, így a szervezet élén maradt a korábbi elnök, Börcsök csak az elnökségbe került be.

Milliárdok mennek át a kezén

Az állami felszámolócég tavaly nyár óta alkalmazza Börcsököt. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft.-t még 2012-ben hozta létre a kormány azzal a céllal, hogy a “stratégiailag kiemelt jelentőségűnek” nyilvánított cégeket csődjük esetén felszámolja. Seszták közel fél évvel a miniszteri kinevezése után közvetlenül minisztériuma felügyelete alá helyezte az NRN-t. A lépést azzal magyarázták, hogy a 2014-es választások után az állami vagyongazdálkodási rendszer átalakult, így szükségessé vált, hogy több állami cég is közvetlenül a tárca alá tartozzon. Az NFM később 160 millió forintos tőkeemelést is végrehajtott a cégnél.

Meglehetősen tág szabályok vonatkoznak arra, hogy mi lehet stratégiailag kiemelt, ezek közé tartozik például ha egy cég „nemzetgazdasági szempontból jelentős projektet” valósít meg, ha állami hitelt kapott, vagy ha közfeladatot lát el. A kormány erre hivatkozva nem csupán vízműveket, hőszolgáltatókat nyilvánított stratégiailag kiemeltté, hanem értékes ingatlancégeket, szállodákat is. Stratégiailag kiemelt lett, így az NRN végzi a felszámolását például az egerszalóki Saliris Resort hotelnek, ahol üzemeltetőként már megjelent Mészáros Lőrinc egyik közeli munkatársának cége.

A honlapján található információk szerint az NRN jelenleg 49 felszámolásba kezdett bele, ami darabszámra nem sok, de a felszámolás alatt álló cégek vagyona hatalmas, összesítésünk szerint 262 milliárd forintot tesz ki. Ebből 16 milliárd felszámolása már befejeződött, a többié jelenleg is tart. A felszámolók egyesülete szerint a jelenleg felszámolás alatt lévő összes vagyon közel felét az NRN kezeli. Az NRN előtt nem volt az állam tulajdonában ekkora befolyással rendelkező felszámolócég. Korábban csak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t működtette az állam, amely pénzügyi szervezetek felszámolásával foglalkozott. Jelenleg ez végzi a brókerbotrányban érintett Buda-Cash és a Quaestor Értékpapír felszámolását.

Az NRN-nél dolgozó tizenhárom felszámoló közül Börcsök pozíciója a legerősebb. “Stratégiailag kiemelt ő maga is” – mondta róla egy felszámolócég tulajdonosa. Összesítésünk szerint az NRN által kezelt 262 milliárd forintnyi vagyon 41 százaléka Börcsökhöz tartozik. Tőle jócskán elmarad az NRN többi felszámolója, így Varga Jenő is, aki az elmúlt két évtizedben az egyik legbefolyásosabb szereplője volt a felszámolási piacnak. Ő kapta például a Malév 2012-ban indult felszámolását, és ahogy az egyik piaci szereplő jellemezte, korábban “ő fújta a passzát szelet”.

Most már ez sokkal inkább Börcsökre igaz, aki összesen tíz kiemelt felszámolást és egy végelszámolást végez. Az ETO Parkot és a Győri ETO-t Vargától, a KÖKI Terminál beruházóját és az adonyi logisztikai központot más felszámolóbiztosoktól vette át. Ő felel a Budapesti Vegyiművek felszámolásáért is, amelynek Illatos úti telepéhez kötődik az elmúlt évek egyik legkomolyabb környezetszennyezése. Július végén a milliárdokért felújított, de évek óta zárva tartó Rác fürdőt kapta meg. Augusztusban az Ajtósi University Ingatlanforgalmazót osztották rá, a cégé a Dürer Kertnek helyt adó ingatlan. A portfóliója része az Európa Center, a balatonudvari Royal Balaton & Golf. De ő végzi az állami vésztartalékokat kezelő, értékes ingatlanokkal rendelkező Tartalékgazdálkodási Nonprofit kft. végelszámolását is, a cég tavalyi brókerbotrányban 410 milliót bukott el.

Az NRN nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy miért Börcsök lett az NRN legtöbbet foglalkozatott felszámolója. A választ arra hivatkozva tagadták meg, hogy azok a „társaság belső munkaszervezésére vonatkoznak”. Seszták pedig azt mondta: nem az ő hatásköre, hogy milyen ügyek kerülnek az állami cég felszámolóbiztosaihoz, Börcsökön kívül pedig több más felszámolót is ismer. Arra a kérdésünkre, hogy közülük hány került még Börcsökéhez hasonló befolyásos pozícióba, azt válaszolta, hogy ilyen irányú elemzést nem végzett.

Börcsök eddig csak egy távhőszolgáltató eszközeit adta el a helyi önkormányzatnak, a többi kiemelt cég vagyonelemeit, ingatlanait még nem értékesítette. Addig is ezeket az ingatlanokat működtetni, karbantartani, őrizni, takarítani kell. Kíváncsiak voltunk arra, hogy ilyen jellegű feladatokra kikkel és mekkora értékben kötött szerződéseket a felszámoló. Ezeket a szerződéseket hiába kértük, nem kaptuk meg az NRN-től.

Az NRN megbízásából járt el Börcsök akkor is, amikor nyáron megpróbálta megszerezni a pécsi Zsolnay porcelángyárat a West Hungária Bau, amely leginkább azáltal vált ismertté, hogy ők vették meg a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonrészét az Elios Innovatív nevű energetikai vállalkozásban. A WHB előbb megszerezte a Zsolnay tartozását, majd felszámolást kezdeményezett a cég ellen. Mivel a Zsolnay stratégiailag kiemelt, az NRN júniusban Börcsököt rendelte ki ideiglenes vagyonfelügyelőnek, aki kezdeményezte is a felszámolás megindítását. Börcsök nem járt sikerrel, augusztusban a bíróság megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy a Zsolnay időközben rendezte a tartozását.

Az NRN nem árulta el azt sem, hogy Börcsököt milyen díjázás mellett alkalmazzák. Mindössze annyit közöltek, hogy felszámolóbiztosaik fix díjazásban részesülnek, sikerdíjat nem kapnak. Ismerősei szerint Börcsök annak ellenére, hogy a piac befolyásos szereplőjévé vált, “csendes”, “óvatos”, “diszkrét pali” maradt. Bár időközben elnyerte az egyik legrégebbi és legismertebb közéleti hetilap, a Figyelő kiadójának felszámolását is, ő maga továbbra is kerüli a nyilvánosságot. Kevés fotó érhető el róla, a Facebook-falán a családi eseményeken kívül olyan képeken látható, amelyeken vadászfelszerelésben pózol, vagy pedig elégedetten hátra dőlve szivarozgat.

A cégnyilvántartási adatokhoz az Opten és a Céginfo szolgáltatásait használtuk.

A cikk a Független Médiaközpont “Az újságírás újraindítása – oknyomozó újságírás támogatása és inkubációs szolgáltatások a digitális médiában” című projekt keretében készült, amelyet a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány finanszíroz. A cikk tartalma a szerző kizárólagos felelőssége, az nem feltétlenül tükrözi a támogatók nézeteit.

  • Szabó András

    András nyolc évig dolgozott újságíróként az Origónál, és több évet eltöltött az Indexnél és a vs.hu-nál is. A Direkt36-nál az orosz-magyar kapcsolatokkal, a Fidesz-közeli üzleti körök tevékenységével, és az Orbán-kormány döntéshozatalának folyamataival foglalkozik. 2011-ben Gőbölyös Soma-díjat, 2010-ben pedig Minőségi újságírásért díjat nyert, mindkettőt azért a cikksorozatáért, amely a Gyurcsány-kormány egyik korrupciógyanús ingatlaneladását mutatta be.