Archívum
Kockázatos változtatásra készülnek Paks2-nél, ami az oroszoknak kedvezhet
Az alapozást megelőző munkálatokra már az előtt megadnák az engedélyt, hogy a teljes atomerőmű terve megkapná a jóváhagyást. Ennek komoly
Logikus volt, hogy Orbán Moszkva felé fordult – Direkt36 podcast 2
Miért ültették alacsony székre az amerikaiak Szijjártó Pétert? Mennyire tehet arról az amerikai kormány, hogy Magyarország távolodni kezdett Washingtontól? És
Amerikai rakétarendszer vásárlásával billenti helyre kapcsolatát a kormány az USA-val
Több jelentős katonai-gazdasági megállapodás megkötésére készül a magyar és az amerikai kormány a Direkt36 forrásai szerint. Ha mindenben sikerül megállapodni
Simicskáék beraktak másfél milliárd forintot az állattenyésztő cégükbe
Egy bakonyi faluban működik a cég, amelyben nemrég jelentős tőkeemelést hajtott végre Simicska és felesége. Az egykori oligarcha vállalkozásának van
A kötvényprogram lezárása óta egyre több külföldi érkezik az országba, akikről nem tudni, miért vannak itt
Az elmúlt két évben több mint 9 ezren kaptak tartózkodási engedélyt "egyéb célból". A legtöbben Iránból jöttek, de sok köztük
Türelmetlen amerikaiakról és lavírozó Orbánról árulkodik egy bizalmas diplomáciai irat
A dokumentum ritka bepillantást enged a magyar-amerikai kapcsolatokba. Kiderül belőle, hogy az amerikaiak már nem akarják számon kérni a magyar
Egész éjszaka a Viktorral veszekedtünk – Direkt36 podcast 1
Mi tanult Orbán Viktor Simicska Lajostól? Igazak-e a Simicska zsenialitásáról szóló történetek? Érdekességek és eddig nem hallott háttérinformációk az Orbán-Simicska

Feltárul Simicska bukásának titkos története
Az oligarcha eredetileg nem is akart háborúzni, hanem el akarta adni a cégbirodalmát Orbán Viktornak. A küzdelem során aztán folyamatosan
Itt a hét legérdekesebb rész a Simicska bukását bemutató cikkünkből
A 2014-es ajánlat Orbánnak, a félelem a sugárveszélytől, és az állítólagos videóvallomás. Kigyűjtöttük az eredeti hosszú cikk legfontosabb és legérdekesebb
Egy elegáns Duna-parti lakás és romániai földek maradtak láthatatlanok Bánki Erik vagyonnyilatkozatában
Bánki elismerte, hogy félig-meddig jelenleg is ebben a Római Wellness Otthon lakóparkban él. Szerinte rendben van, hogy a cégei által
Orosz diplomatákat értek kémkedésen Magyarországon, és szép csendben ki is szorították őket
Budapestről szerveznek balkáni akciókat az orosz titkosszolgálatok, ám ez a jó magyar-orosz viszony ellenére sem marad mindig büntetlenül. A Katonai
Ilyen az, amikor befolyásos figurák próbálnak helyezkedni Paks 2 körül
Politikai oldalakon átívelő kapcsolatokkal rendelkező egyesület jelent meg tavaly Paks 2 körül. Összekötőként akartak beszállni a bővítésbe, és bár befolyásos
Sokmilliárdos beruházást ígért Erdélyben a fideszes Bánki Erik. A projekt bedőlt, de ő százmillióval szállt ki
A fideszes Bánki Eriknek van egy csomó birtoka Magyarországon, de most megtaláltuk eddig rejtve maradt erdélyi földjeit is, amelyeket egy
Tizenhat kötvényes papírjait vonták vissza utólag. Úgy néz ki, hogy a szír diktátor pénzembere és az orosz kémfőnök családja nincs közöttük
A belügyi államtitkár korábban azt mondta a parlamentben, hogy a problémás ügyfelek engedélyét már visszavonták. Másokra gondolhatott.
Világszerte súlyos gondok vannak a betegekbe épített eszközökkel, és ez alól Magyarország sem tudja kivonni magát
Az implantátumokra és egyéb eszközökre gyakran lazább szabályok vonatkoznak, mint az egyszerűbb gyógyszerekre. Egy átfogó elemzés szerint több tízezer haláleset
Két orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök, de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt
Oroszországon keresztül, Habony körének segítségével kapott magyar papírokat a szír diktátor pénzembere
Az amerikai szankciós listán szereplő Atiya Khoury egy dél-moszkvai címet használt a letelepedési kötvényprogramba való jelentkezéshez. A papírmunkát egy Habony
Mészáros Lőrinc köre elkezdte átvenni az egykori Simicska-birodalmat
Elsőként a Mezort nevű agrárcég került a felcsúti focikörökben mozgó Vörös József nevű ügyvédhez. Hamarosan tulajdonosváltások várhatók a többi korábbi
Látszólag összeugrottak a magyarok és az oroszok a Szkripal-mérgezés miatt. A háttérben azonban valami más történt
Sokakat meglepett, amikor az Orbán-kormány is kitiltott egy orosz diplomatát a Szkripal-mérgezés után. Valójában azonban a színfalak mögött a magyar
Kiszivárgott dokumentumok is bizonyítják, hogy Habony köre benne volt a kötvényüzletben
A Direkt36 birtokába került dokumentumok szerint Habony grúz-izraeli ismerőse feltűnt az orosz ügyfelekkel dolgozó letelepedési kötvényes cég működésében. Az egyik
