Orbán játszmája

par Pethő András és Szabó András · 2018. március 12.

Orbán játszmája

Orbán játszmája

Pethő András és Szabó András · 2018. március 12.
Feltárul a Putyinnal kiépített kapcsolat titkos története

Titkosszolgálati manőverek, óriási üzletek és személyes ambíciók. Ezeknek mentén fűzte látványosan szorosra az orosz-magyar kapcsolatokat Orbán Viktor.

Két befolyásos magyar üzletember szállt fel egy Moszkvába tartó repülőgépre néhány héttel a 2010-es parlamenti választások előtt. Mindketten Orbán Viktor legszűkebb köréhez tartoztak. Az egyikük Simicska Lajos volt, Orbán régi barátja és hosszú ideig szoros gazdasági szövetségese a Fidesz építkezésében. A másik Nyerges Zsolt volt, aki az Orbán-házaspár barátjaként került be a Fidesz gazdasági holdudvarába mintegy 20 évvel ezelőtt, majd Simicska jobbkezeként vett részt a pártközeli cégbirodalom irányításában.

Moszkvába érkezve a két üzletember az orosz főváros egyik leghírhedtebb helyének számító Ljubljanka térre ment. Az ott álló hatalmas, sárgás színű épület volt a rettegett szovjet titkosszolgálat, a KGB székháza, most pedig itt működik az FSZB néven ismert utódja. Ennek a szervezetnek az egyik magas rangú vezetőjével volt találkozója Simicskának és Nyergesnek.

Az utazás összefüggött Orbán Viktor néhány hónappal korábbi oroszországi látogatásával, amikor a kormányzásra készülő Fidesz-vezér 2009 novemberében személyesen találkozott Vlagyimir Putyinnal Szentpéterváron. Az a találkozó a két politikus ismerkedését szolgálta, Simicskáék későbbi utazására pedig azért került sor, hogy megtörténjen az üzleti jellegű kapcsolatfelvétel is. Azóta ugyan nagyon elmérgesedett a viszony Orbán és Simicska között, de akkoriban még elválaszthatatlannak tűnő szövetségesek voltak. Rendszeresen megbeszélték egymással a fontosabb politikai és kormányzati lépéseket, köztük az orosz kapcsolatépítéssel összefüggő ügyeket is.

Simicskáék 2010-es moszkvai útjáról korábban semmi nem jelent meg a nyilvánosságban, de terjedtek róla információk fideszes körökben, és tudtak róla az akkor még MSZP-s vezetésű kormány külügyi szerveinél is. A Direkt36 három egymástól független forrásból értesült a találkozóról. Simicska nem reagált a kérdéseinkre, Nyerges pedig közölte, hogy soha nem nyilatkozik a sajtónak. Orbán hivatala nem válaszolt arra a kérdésre, hogy mit tudott Simicska és Nyerges útjáról.

Az oroszoknál az állami kötődésű üzletekben gyakran szerepet játszanak a titkosszolgálatok is, Simicskáéknak ezért kellett az FSZB tisztviselőjével tárgyalnia. A találkozón a források állítása szerint nem született semmilyen érdemi megállapodás. Egyikük úgy írta le, hogy ez egy „bemutatkozó látogatás” volt, egy másik pedig úgy fogalmazott, hogy az oroszok jelezték, hogy ha kell segítség üzleti ügyekben, „akkor rájuk lehet számítani”. A találkozó azonban így is megmutatta, hogy Orbán Viktor és legszűkebb köre milyen közeli kapcsolatokra törekedett Oroszországgal már a Fidesz kormányra kerülése előtt is.

Azóta világszerte feltűnést keltett, hogy ez a viszony milyen rendkívül szorossá vált. A legtöbb nyugati vezető által veszélyes ellenfélnek tartott Putyin mára rendszeres vendégnek számít Budapesten, és a két ország több fontos üzleti megállapodást is kötött, köztük a Magyarország energetikai és külpolitikai pályáját évtizedekre meghatározó szerződést a paksi atomerőmű bővítéséről.

Itthon és külföldön egyaránt sokan találgatják, hogy a korábban Oroszországgal szemben kifejezetten harcias Orbán miért alakított ki ennyire közeli viszonyt Vlagyimir Putyinnal. A Direkt36 az elmúlt hónapokban több mint harminc olyan emberrel beszélt, akik ráláttak arra, miként alakult ez a viszony a magyar oldalról. A téma érzékenysége miatt mindannyian azzal a feltétellel adtak információkat, ha nem írjuk le a nevüket.

A beszélgetésekből az derült ki, hogy Orbán a saját környezetének azzal magyarázza az oroszokhoz való közeledést, hogy így akar erősebb pozíciót szerezni Magyarországnak a nemzetközi porondon. Szerinte gazdasági előnyök származnak az orosz kapcsolatból, és a velük kialakított szoros viszony javíthatja az ország alkuhelyzetét a nagyobb nyugat-európai országokkal és az amerikaiakkal szemben is. A miniszterelnök az őt ismerők szerint kifejezetten élvezi a nagyhatalmak közötti manőverezést, aminek egyrészt az az oka, hogy a hazai belpolitikát már évek óta unalmasnak tartja, másrészt meg van győződve a saját rendkívüli vezetői képességeiről, és ezt szűkebb körben nyíltan hangoztatja is.

Mivel ez egy folyamatban lévő történet, így egyelőre nem lehet biztosan látni, hova vezet az út, amelyre Orbán rávitte az országot. Az elmúlt évek történéseit vizsgálva azonban úgy tűnik, mintha a miniszterelnök úgy tekintett volna az orosz kapcsolatra, mint ami megoldást jelentene minden nagyobb aktuális gondjára, legyen szó a nyugati kapcsolatok megromlásáról, a Simicskával való konfliktusáról vagy az egyéb hazai erőcsoportok ellensúlyozásáról. „Azt gondolta, hogy van egy gazdasági és politikai problémahalmaza, és erre egy Oroszországgal fenntartott és kontroll alatt tartott jó viszony a válasz” – fogalmazott egy Orbánhoz közel álló forrás.

A következő fejezetek arról szólnak, hogy pontosan mit is jelentett ez a válasz.

I. A FORDULAT

2007 júniusa volt, és April Foley budapesti amerikai nagykövet végre úgy érezhette, hogy a sok negatív üzenet után pozitív jelentést küldhet haza Washingtonba. A negatívumok Gyurcsány Ferenc akkori kormányfővel voltak kapcsolatosak, akit az amerikai diplomata több okból sem kedvelt. Színpadiasnak és felkészületlennek tartotta, de ennél is sokkal inkább zavarta az, hogy Gyurcsány igyekezett szorosabbra fonni Magyarország viszonyát Oroszországgal, és nyilatkozataiban is kiállt bizonyos orosz energetikai érdekek mellett.

Ehhez képest Foley-t szinte lenyűgözte az Orbán Viktorral folytatott 2007. június 27-i beszélgetése. A Fidesz-vezért energikusnak és vidámnak látta, az pedig különösen tetszett neki, amit hallott tőle. Orbán hangoztatta elkötelezettségét a transzatlanti kapcsolatok mellett, és kijelentette, hogy a legnagyobb veszély most „Oroszország és a szélsőbaloldal túlélése és visszatérése”. Foley-t meggyőzte, amit hallott, és a Washingtonba küldött, a Wikileaks által évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott táviratában úgy fogalmazott: „Lehet, hogy Orbán nem egy angyal, de ezekben az ügyekben az angyalok oldalán áll.”

Néhány évnek kellett csak eltelnie, hogy visszájára forduljon a helyzet: Orbán nemcsak rendkívül szorosra fűzte a kapcsolatot Moszkvával, de kormányra kerülése után szinte azonnal durván megromlott az amúgy is ellentmondásos viszonya az amerikaiakkal. Bár úgy tűnhet, mintha ez egy hirtelen irányváltás következménye lett volna, valójában Orbán távolodása a Nyugattól egy hosszabb folyamat eredménye volt.

Orbánnak már első, 1998 és 2002 közötti kormányzása idején sem alakult túl jól a kapcsolata Washingtonnal. Ennek részben a magyarországi antiszemita megnyilvánulások megítélése körüli nézeteltérések voltak az okai (az amerikaiak súlyos problémának tartották, és úgy érezték, a kormány nem veszi eléggé komolyan), másrészt az sem tett jót a viszonynak, hogy Orbán a várakozásokkal ellentétben úgy döntött, nem amerikai F-16-os vadászgépeket vásárol Magyarország, hanem svéd Gripeneket. „Ez után feszültség alakult ki az amerikaiakkal” – magyarázta az akkori Orbán-kormány egyik vezető diplomatája, aki szerint ennek ellenére Orbán bízott abban, hogy egy 2002-es amerikai látogatásán be tud jutni George Bush akkori elnökhöz, „de ez nem jött össze”.

Az amerikaiakkal és általában a nyugati hatalmakkal szembeni fenntartások később tovább erősödtek Orbánban, aki a legtöbb nyugati vezetőt személyesen is túl puhánynak és gyengének tartotta. A Fidesz-vezér ugyanakkor Oroszország bírálatában egy jó darabig még következetes maradt. Ez látszott 2008-ban is, amikor Orbán nagyon kemény hangú nyilatkozatokban ítélte el, hogy az oroszok lerohanták Grúziát. “Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt” – fogalmazott Orbán egy interjúban.

Fideszes források szerint nem sokkal ez után következett be több nagy változás Orbán hozzáállásában. Egyrészt úgy érezte, felesleges keménykedni az oroszokkal például Grúzia ügyében, ha nyugati országok közben tovább üzletelnek Moszkvával. Másrészt azt gondolta, hogy az Egyesült Államokból elindult és az egész nyugati pénzügyi rendszert megroppantó 2008-as gazdasági válság teljes geopolitikai átrendeződést fog eredményezni a keleti hatalmak javára. Ennek a meggyőződésnek a kialakulásában szerepet játszott Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök, akire Orbán régóta támaszkodik gazdasági ügyekben. „Matolcsy 2009-re tudta bedumálni Orbánnak, hogy a felkelő kelet átveszi a világpolitikában a vezető szerepet” – mondta egy gazdasági területen dolgozó korábbi magas rangú kormányzati tisztviselő.

A forrás szerint Orbánnak ráadásul különösen megtetszett az, ami Oroszországban zajlott a 2000-ben hatalomra került Putyin irányítása alatt. Imponáló volt neki az a társadalmi modell, amelyben létezik ugyan egy felső vállalkozói osztály, de ők a vezetőtől függnek, míg önálló egzisztenciával rendelkező szereplőből kevés van.

Amikor aztán 2010-hez közeledve egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a Fidesz újra kormányra kerül, Orbán már ezeket az új irányokat követve szervezte nemzetközi kapcsolatait. Ez leginkább két olyan keleti útból látszott, amelyeket Orbán 2009 végén bonyolított le. Előbb novemberben elutazott Szentpétervárra a Putyinnal való találkozójára, majd december elején ellátogatott Kínába, ahol a pártvezetés egyik legbefolyásos tagjával, az azóta az ország elnöki posztját is elfoglaló Hszi Csin-pinggel találkozott.

„Ezzel egy olyan csomag állt össze, amely azt mutatta, hogy Orbánnak van keresnivalója a hagyományos partneri-szövetségi hálón kívül” – magyarázta egy, a miniszterelnökhöz közel álló forrás, aki szerint szembetűnő volt, hogy Orbánt mind a kínaiak, mind az oroszok a legfelsőbb szinten fogadták, pedig akkor még mindig csak ellenzéki vezető volt. (A forrás szerint fontos szerepet játszott még Orbán új külpolitikai irányában az is, hogy jó kapcsolatot épített ki Benjamin Netanjahu jelenlegi izraeli miniszterelnökkel is.)

A Putyinnal folytatott találkozóról azóta sem tudni részleteket, és emiatt sok spekuláció terjed róla. Orbán maga a megbeszélés után azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy “az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az egész orosz-magyar ügy”, és ő ezen akart változtatni. Ezért állítása szerint azt mondta Putyinnak, hogy “szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat”.

Orbánhoz közeli források azt állítják, hogy a szentpétervári beszélgetés alapvetően tényleg erről, az ismerkedésről szólt. „A politika nagymértékben személyes viszonyokra épül. A 2009 novemberi találkozó arra volt jó, hogy megismerkedjenek” – mondta egy forrás, aki szerint a megbeszélés eredménye az volt, hogy „úgy álltak fel mindketten, hogy azt gondolták, lehet üzletet kötni a másik emberrel”. Hozzátette, hogy az oroszországi látogatás „fontos jelzés volt az akkori Fidesz elitjének”, mert azt mutatta, hogy „látnak jövőt egy Orbán által vezetett Magyarországban”.

A fideszes vezetésnek azonban arra is rá kellett jönnie hamarosan, hogy az oroszok előbb szeretnének rendezni néhány problémás ügyet.

II. KÖZÖS ÜGYEK

Szinte pontosan egy év telt el Orbán és Putyin szentpétervári beszélgetése óta, amikor következett egy újabb személyes találkozó közöttük. Orbán már hivatalban lévő kormányfőként utazott Moszkvába 2010 novemberében, de a látogatás döcögősen indult.

Először még a budapesti repülőtéren történt egy apró fennakadás. Lebetegedett a tolmács, aki elkísérte volna a miniszterelnököt, és gyorsan keríteni kellett helyette valaki mást. Orbán kíséretének tagja volt Keskeny Ernő, aki a Külügyminisztériumban felelt a kelet-európai és közép-ázsiai országokért, és a fideszes holdudvar azon kevés tagja közé tartozott, akiknek régóta jó orosz kapcsolatai voltak. Nagyon jól beszélte a nyelvet is, de végül az a döntés születetett, hogy nem ő fog tolmácsolni, hanem a moszkvai magyar nagykövetség egyik munkatársát kérik meg arra, csatlakozzon hozzájuk az orosz fővárosban, és fordítson a tárgyaláson.

A 2010. november 30-i találkozó az orosz kormány vendégházában zajlott. Az eleje a szokásos forgatókönyv szerint történt: a váróteremben üdvözölte egymást a két miniszterelnök, majd néhány perces fotózás után az újságírókat kiküldték, Orbán és Putyin pedig elindult egy munkaebéddel egybekötött tárgyalásra. Itt aztán egy, a látogatás részleteit ismerő forrás szerint némi meglepetés fogadta a magyar miniszterelnököt és kísérőit. A néhány főből álló magyar küldöttség (a fényképek szerint Keskeny mellett ott volt még Fellegi Tamás fejlesztési miniszter és Szijjártó Péter akkori miniszterelnöki szóvivő is) szembe találta magát több mint egy tucat emberrel. Ott volt lényegében mindenki az orosz kormányból, aki a magyar vonatkozású ügyekben érintett volt, ráadásul nemcsak kormányzati tisztviselők, hanem állami cégek vezetői is.

A forrás szerint nyilvánvaló volt a magyarok számára, hogy ez nem a tisztelet kifejezése volt, hanem az oroszok inkább nyomásgyakorlás céljából vonultak fel ekkora túlerővel. A több mint kétórásra nyúlt tárgyalást ráadásul Putyin a diplomácia szokásaitól eltérően bonyolította.

Az ilyen találkozókon általában csak a delegációk vezetői szoktak beszélni, Putyin azonban gyakran át szokta adni a szót az embereinek, méghozzá néha kifejezetten durva stílusban. Egy másik magyar-orosz kormányzati találkozó résztvevője mesélte, hogy Putyin a tárgyalás közben odahívta magához a minisztereit, és pattogtatta őket. „Rájuk szólt, hogy álljanak fel, és olyanok mondott nekik, hogy ’nem ezt kérdeztem, válaszolj rendesen’” – idézte fel a forrás. Egy másik hasonló találkozóról olyan információk szivárogtak ki, hogy a magyar delegáció döbbenten nézte, amikor Putyin odacsettintette magához egy nagy olajvállalat vezetőjét, és mindenki szeme láttára nagyon durván leszidta.

A 2010 novemberi találkozóról nem szivárogtak ki ilyen kemény jelenetekről szóló információk, Putyin azonban azt kihasználta, hogy sok embere volt jelen. Beszéd közben időnként rábökött valakire, és aztán hagyta, hogy ők mondják el a részletes orosz álláspontot. Orbán eközben csak egy szűkebb körű kíséretre tudott támaszkodni, ráadásul a nagykövetségről tolmácsolásra hozatott munkatárs hiába beszélt jól oroszul, láthatóan nagyon meg volt ijedve a hirtelen jött komoly feladattól.

A tárgyalás után nem volt közös sajtótájékoztató, csak a két miniszterelnök szóvivői adtak ki külön egy-egy rövid nyilatkozatot. Otthon Budapesten ezt igyekezett is kihasználni az ellenzék, és a szocialisták próbálták úgy beállítani a találkozót, hogy mivel nem történt semmilyen nagy bejelentés, ezért a találkozó biztosan kudarc volt. Valóban nem született semmilyen nagy megállapodás a két fél között, de ennek leginkább az volt az oka, hogy ekkor még mindig az egymás közötti vitás ügyek rendezésére koncentrált mindkét ország. Ekkor pedig még csak ott tartottak ebben a folyamatban, hogy egyáltalán megismerjék egymás álláspontját és megoldási javaslatait.

A konfliktusok alapvetően pénzügyi természetűek voltak, és még az előző szocialista kormányok idejére nyúltak vissza. Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöksége alatt ugyan kifejezetten szívélyes személyes viszonyt alakított ki Putyinnal (aki Gyurcsányt még hónapokkal a bukása után is meghívta egy magánvacsorára Moszkvába), ez idő alatt elmérgesedett a helyzet több közös orosz-magyar érdekeltségű ügyben is.

Ezek közül azok voltak a legjelentősebbek, amelyek három nagy magyarországi, de orosz kötődésekkel is rendelkező céget érintettek: a Dunaferrt, a Malévot és a Molt. Az első kettőnél abból fakadt a probléma, hogy megjelent náluk hitelezőként a Vnyesekonombank nevű orosz állami fejlesztési bank, és mivel mind a Dunaferr, mind a Malév súlyos anyagi nehézségekkel küszködött, ezért az oroszok attól tartottak, hogy elbukják a pénzüket. Szerették volna elérni a magyaroknál, hogy segítsenek nekik ebben, méghozzá lehetőleg úgy, hogy a magyar állam térítse meg az ő veszteségeiket.

A Mol ettől eltérő eset volt. A Szurgutnyeftyegaz nevű orosz energetikai óriáscég 2009 március végén – a Gyurcsány lemondása utáni kaotikus helyzetben – vette meg a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagját az osztrák OMV-től. A Mol ellenséges lépésként kezelte a Szurgut megjelenését, és a magyar állami szervek támogatásával sikerült megakadályozni, hogy az orosz cég gyakorolhassa a tulajdonosi jogait. Az oroszok ezt zokon vették, és mint egy másik, Wikileaks által nyilvánosságra hozott táviratból kiderült, egy elég egyértelmű fenyegetést is tettek Hernádi Zsolt Mol-vezér felé. Hernádi azt mondta az amerikaiaknak, hogy Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes közölte vele, „a Mol nemcsak a Szurgutnyeftyegazzal áll harcban, hanem az orosz állammal, amelynek olyan eszközei vannak, amikkel cégek nem rendelkeznek”.

A Gyurcsány bukása után felállt, Bajnai Gordon által vezetett kormány a Malév és a Mol ügyében is részletekbe menő tárgyalásokat folytatott az oroszokkal. Ezeket Oszkó Péter pénzügyminiszter vezette, aki a Malév esetében azt az álláspontot képviselte, hogy nem engednek az oroszoknak, és nem vállalnak garanciát az orosz állami bank hitelére. „Emiatt volt egy féléves összefeszülés” – idézte fel egy akkor magas rangú magyar kormánytisztviselő, hozzátéve, hogy az orosz bank képviselői megpróbáltak bejutni Bajnaihoz is, de ő nem fogadta őket. A forrás szerint Bajnai már csak azért sem volt hajlandó erre, mert még csak nem is a Vnyesekonombank első embere akart vele találkozni, hanem csupán egy vezérigazgató-helyettest küldtek volna hozzá.

A Mol esetében arról folytak a tárgyalások, hogy a magyar állam megvásárolná a Szurgutnyeftyegaz részesedését. A Bajnai-kormányban magas posztot betöltő források szerint 2010 tavaszára sikerült is eljutni egy megállapodásig, amelynek értelmében az oroszok hajlandók lettek volna eladni a Mol-részvénycsomagot. 2010 márciusában Bécsben volt egy titkos találkozó a magyar kormány és az orosz cég képviselője között, ahol már a tranzakció részleteiről egyeztettek. A költségvetésben azonban nem volt forrás egy ekkora, több százmilliárd forintos ügyletre, ezért Bajnaiék ezt csak parlamenti jóváhagyással léphették volna meg. Azt is gondolták, hogy a választáshoz közeledve csak teljes konszenzussal a hátuk mögött tehetnek meg egy ilyen nagy horderejű lépést, ezért bevonták a döntésbe a Fideszt is.

Orbánék ugyanakkor nem voltak hajlandók együttműködni. A párt egyik gazdasági kulcsembere, Varga Mihály többször egyeztetett Oszkóval ebben az ügyben is, majd végül egy sms-ben üzente meg, hogy nem járulnak hozzá a Mol-tranzakcióhoz (az üzenet, amit Oszkó pár évvel később nyilvánosságra hozott, úgy szólt: „Malév igen, Mol nem. Üdv: V”.) Az Orbán-kormány aztán egy sor vitás kérdésben újranyitotta a tárgyalásokat az oroszokkal, és a Mol-részvények ügye is ismét a tárgyalóasztalra került. Végül közel egy évvel a hatalomra kerülésük után vásárolták meg a Szurgutnyeftyegaz részesedését.

Ez egy olyan ügyletnek bizonyult, amellyel a hatalmi pozíciójának megerősítésén dolgozó Orbán több legyet ütött egy csapásra.

III. A SZÖVETSÉG VÉGE

Orbán Viktor alig több mint egy éve volt hatalmon, amikor kénytelen volt felismerni, hogy nem teljesen ura a saját kormányának. Egyes kormányzati és állami pozíciókban olyan emberek ültek, akik nem hozzá, hanem régi barátjához és szövetségeséhez, Simicska Lajoshoz voltak lojálisak, és az ő utasításait követték.

Orbán és Simicska középiskolás koruk óta ismerik egymást, és sokáig úgy tűnt, hogy elválaszthatatlanok egymástól. A karizmatikus Orbán a politika frontvonalában harcolva, a nyilvánosságot általában kerülő Simicska pedig a gazdasági hátteret biztosítva dolgozott azon, hogy a Fideszt a legerősebb politikai párttá tegyék. Ez sikerült is nekik, de a kettejük közötti munkamegosztás felborult a 2010-es óriási választási győzelem után.

Simicska nemcsak az állami megbízásoknak köszönhetően egyre terebélyesedő üzleti birodalma irányításával foglalkozott, hanem befolyásolta a politikai folyamatokat is. A vezető állami pozíciókban helyet foglaló emberei révén közvetlen hatással volt olyan szakmai kérdésekre, mint például az ország energiapolitikája. Egy akkori kormányzati forrás szerint emiatt úgy nézett ki, mintha két kormányfő lenne az országban. „Úgy tűnt, hogy Orbán a politikai miniszterelnök és van egy operatív miniszterelnök, Simicska” – magyarázta a forrás, hozzátéve, hogy Orbán már 2011-ben eldöntötte, hogy véget vet ennek, de azt is tudta, hogy várnia kell, mert, ha ciklus közben veri szét a saját rendszerét, és megy bele egy zajos háborúba, azzal kockáztatta volna a következő választásokon való szereplést. Ezzel együtt megkezdte azért a terep előkészítését Simicska kiszorításához, és ebben nagy szerepet játszott az orosz-magyar kapcsolatok alakulása is.

A folyamatban az első lépést a Mol-részvények visszavásárlása jelentette. Simicska hevesen ellenezte az ügyletet, és több körben próbálta lebeszélni róla Orbánt, ő azonban hajthatatlan maradt. „Viktor azt mondta, kell neki a befolyás a Molban” – idézte fel egy, a beszélgetések tartalmát ismerő forrás. Bár Simicska azzal érvelt, hogy nem éri meg ennyi pénzt elkölteni erre a célra, hozzá kötődő források szerint nemcsak emiatt tiltakozott az ügylet ellen. Simicska ugyanis tisztában volt azzal, hogy ha a Molba beteszi a lábát az Orbán által vezetett kormány, akkor az az ő helyzetét fogja gyengíteni.

Addig elsősorban ő irányította a Fidesz-közeli üzleti birodalmat, ezzel a lépéssel azonban Orbán közvetlenül jutott volna hozzá egy fontos gazdasági pozícióhoz. „Lajos iszonyú erővel tiltakozott a Szurgut-részesedés visszavásárlása ellen. Tudta ugyanis, hogy az nem az övé, hanem a miniszterelnöké lesz” – magyarázta egy, az ügyre rálátó forrás.

A Mol-részvények megvásárlása ráadásul nemcsak arra volt jó Orbánnak, hogy hátrébb szorítsa Simicskát, hanem arra is, hogy komolyabb ellensúlyt képezzen Magyarország leggazdagabb és ezáltal egyik legbefolyásosabb emberével, Csányi Sándorral szemben. Az ország legnagyobb bankjának, az OTP-nek a vezetése mellett Csányinak komoly befolyása van a regionális multicéggé kinőtt Molra is. 2000 óta tagja a vállalat igazgatóságának, és 2001 óta ő tölti be az alelnöki posztot is, miközben Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót is régi szövetségeseként és hozzá lojális embernek tartják számon.

A Szurgutnyeftyegaznál lévő részvények megvételével a magyar állam összességében közel 24 százalékot birtokolt a Molban, és ezzel az egyik legnagyobb tulajdonos lett. Egy Orbánhoz kötődő forrás szerint ez „Damoklész kardjaként lógott” Csányiék felett. Az olajvállalat vezetését ugyan gyakorlatilag bebetonozta a 2007-es, Lex Molként ismert törvény (amely előírta, hogy a Mol és más, hozzá hasonló magyar vállalatok vezetését csak rendkívül nagy többséggel lehet elmozdítani), de a Fidesznek a 2010-ben elnyert kétharmaddal nem okozott volna gondot ennek módosítása. Egy kormányzati forrás szerint tervezetek is készültek erre az eshetőségre.

A Mol-részvények megvásárlása mellett volt egy másik orosz kötődésű ügylet, amellyel Orbán további lépéseket tett Simicska kiszorítására. Ebben a MET nevű gázkereskedő cég játszott főszerepet, és ez volt az elmúlt 8 év egyik legellentmondásosabb – bírálói szerint legsötétebb – állami kötődésű üzlete.

Korábban több újságcikk is részletesen bemutatta – köztük a 444 2015-ös írása – az ügy részleteit. A MET egy gázkereskedő cég, amelyet eredetileg a Mol alapított 2007-ben, de a később nemzetközi cégcsoporttá terebélyesedett vállalatban megjelentek más részvényesek is. Voltak köztük oroszok, illetve olyanok is, akik a magyar gazdasági és politikai elithez kötődtek. 2011-től kezdve a magyar állami szervek egy döntéssorozattal lehetővé tették, hogy ez a cég hatalmas üzletet csinálhasson viszonylag könnyen. Nagyon leegyszerűsítve az történt, hogy a magyar állam bővítette a nyugatról behozható – és akkoriban a világpiacon olcsóbb – gáz mennyiségét, és a MET-nek adott lehetőséget arra, hogy ezt aztán jelentős haszonnal tovább értékesíthesse. A cég tulajdonosai ezen több tízmilliárd forintot kerestek néhány év alatt a Korrupciókutató Központ Budapest tanulmánya szerint.

Ebben az időszakban a MET-csoportban a legnagyobb, 40 százalékos tulajdonos a Mol volt, de mellette feltűnt még a Csányi Sándorral üzleti kapcsolatban álló Nagy György nevű üzletember, valamint az Orbán Viktorral jó személyes viszonyt ápoló Garancsi István is.

Orbán és Simicska kapcsolatában további törést okozott ez a történet. „Az különösen fájt Lajosnak, hogy [a Mol révén] a Csányi-Hernádi páros triumfált ebben az üzletben” – mondta egy Simicskát régóta ismerő forrás, aki szerint az üzletember őket „tartotta a legveszélyesebbnek arra a közös hatalomra, amit Orbánnal együtt építettek”. Attól félt ugyanis, hogy Csányi politikai célokra – és Orbán ellenében – fogja használni a hatalmát.

A MET-üzlet ugyanakkor nemcsak az Orbán-Simicska viszony alakulásában játszott fontos szerepet. Jelentős állomás volt az orosz-magyar kapcsolat fejlődésében is.

A MET-üzletben ugyan hivatalosan nem jelent meg az orosz állam, de korábbi kormányzati tisztviselők és energiapiacon jártas szakértők szerint nyilvánvaló, hogy Moszkva is részese volt a történetnek. Egyrészt a MET-ben már 2009-ben megjelent egy orosz kötődésű offshore cég tulajdonosként, majd később – már a magyar állam segítségével beindult jövedelmező üzlet idején – a tulajdonosok közé bekerült egy orosz magánszemély. Egyik orosz szereplőről sem bizonyosodott be az, hogy kifejezetten az orosz államhoz kötődtek volna, de a gázpiacot ismerő források szerint gyakorlatilag kizárt, hogy egy ekkora volumenű üzletet le lehetett volna bonyolítani Moszkva hozzájárulása nélkül.

Az egyik forrás szerint ennek a legszembetűnőbb jele az volt, hogy az oroszok szemet hunytak az üzlet felett, pedig az látszólag az ő érdekeiket sértette. Magyarország és Oroszország között ugyanis érvényben volt egy hosszú távú gázvásárlási szerződés, amelynek értelmében Magyarország köteles volt átvenni bizonyos mennyiségű gázt minden évben. A szerződés szerint akkoriban a magyar felet a német E.ON nevű vállalat képviselte, amely konfliktusba keveredett az orosz állami Gazprommal. A német cég 2012-ben az Indexnek elismerte, hogy a kötelező mennyiség átvételét nem mindig tudják teljesíteni. Egy ilyen helyzetben hozott be a MET még több gázt más csatornán az országba, de az oroszok nem kifogásolták ezt. „A Gazprom ebben a helyzetben mondhatta volna, hogy ez így nem oké, ne máshonnan szerezzünk gázt, hanem vegyük át tőlük az előírt mennyiséget” – magyarázta az energiapiacon jártas forrás, aki szerint ennek elmaradása “túl nagy, túl jelentős döntés volt”, így biztosan felső szinten határoztak róla Oroszországban.

Egy, a történésekre rálátó korábbi kormányzati forrás szerint is nyilvánvaló volt, hogy az oroszoknak szerepük volt a MET-féle gázüzletben (amely végül 2015-ben, az Európai Bizottság tiltakozása után leállt). Maga az ügylet pedig nyilvánvaló jele volt annak, hogy az oroszok már nemcsak a korábban velük jó kapcsolatokat ápoló szocialista üzleti körrel, hanem a Fideszhez köthető emberekkel is készek üzletelni. „Az oroszok ekkor nyitották meg azokat a csatornákat, amelyeket korábban elzártak vagy máshova irányítottak” – magyarázta a forrás. Hozzátette, lényegében annyi történt, hogy „az oroszoknak korábban évtizedes kapcsolataik voltak a komcsi világgal”, de sikerült elérni, hogy „elengedjék az ő kezüket, és átadják a kapcsolatrendszerüket”.

Ez a váltás nagyjából 2012-re meg is történt, majd megnyílt az út néhány nagyobb horderejű döntés felé.

IV. A NUKLEÁRIS GESZTUS

A 2010-es évek elején Magyarország felkerült a nagy atomipari cégek térképére, és a képviselőik gyakran jártak Budapestre, hogy tárgyaljanak a magyar kormány embereivel. Tudták mindannyian, hogy napirenden van a Paksi Atomerőmű bővítése, és ezt a munkát szerették volna megkaparintani. Érdeklődött az amerikai Westinghouse, a francia Areva, de voltak megkeresések Dél-Koreából és Japánból is. 2013-ban is érkeztek tőlük emberek Budapestre, de annak az évnek az őszén a korábban velük tárgyaló magyar kormányzati tisztviselők azt a jelzést kapták felsőbb körökből, hogy leállhatnak ezzel, nincs értelme további megbeszéléseknek ezekkel a vállalatokkal.

A kormány alsóbb szintjén ekkor még nem tudták, de – mint arról a Direkt36 egy korábbi cikkben beszámolt – 2013 augusztusában Orbán Viktornak volt egy bizalmas találkozója az orosz állami atomvállalat, a Roszatom vezetőjével, és ezen lényegében eldőlt, hogy a magyar kormány tender kiírása nélkül az oroszokra bízza a paksi atomerőmű bővítését.

A magyar és orosz fél a következő hónapokban titokban tárgyalta le a részleteket, és ebből a magyar oldalon kizártak több olyan vezető kormányzati tisztviselőt is, akiknek a szakterületét érintette a bővítés. Volt például egy szakértői csoport, amelynek azt volt a feladata, hogy készítse elő a paksi szerződés hitelkonstrukcióját. Nekik kellett volna letárgyalni a hitellel kapcsolatos feltételeket, és végig is csináltak néhány egyeztetési kört az oroszokkal, de aztán egyszer csak ez a szakértői stáb kikerült a tárgyalások folytatásából. „Ezután politikai síkra került az ügy” – mondta egy, a történtekre rálátó forrás, hozzátéve, hogy a végső megállapodás (amelynél most már egyre nyilvánvalóbb, hogy a hitelfelvételek kedvezőtlenek a magyar fél számára) nem a szakértői javaslatok alapján készült.

Orbán és Putyin 2014 januári moszkvai bejelentése a szerződésről is meglepetésként ért sokakat a kormányban. A Külügyminisztériumban egy akkori forrás szerint „kapkodás volt”, és azok a tisztviselők is a hírekből értesültek a döntésről, akiknek az lett volna a dolga, hogy elfogadtassák azt Brüsszelben az uniós hatóságokkal.

Az oroszok kiválasztása ugyanakkor egy korábbi befolyásos kormányzati tisztviselő szerint már „kezdettől fogva benne volt a pakliban”. Ennek voltak szerinte olyan szakmai okai, hogy már a most működő Paksi Atomerőmű is orosz technológiával épült, és a hazai szakembergárda is ebben nőtt fel. A forrás szerint emellett az is az oroszok mellett szólt, hogy az általuk ajánlott csomagnak része volt az, hogy ők finanszírozási megoldást, vagyis hitelt is ajánlottak.

A gyakorlati szempontok mellett azonban a nagypolitika alakulása is kulcsszerepet játszott a történetben. Bár a 2010 novemberi csúcstalálkozó után több mint 2 évig nem találkozott egymással személyesen Orbán és Putyin, épp ebben az időszakban szilárdultak meg a két ország közötti kapcsolatok. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszott Keskeny Ernő, aki az első Orbán-kormány alatt (1998 és 2002 között) moszkvai nagykövet volt, majd 2010 után miniszteri biztosként felelt a közép-ázsiai régióért. Keskeny a kormányváltás után gyakran utazott Moszkvába, és a Külügyminisztériumban egyik kollégájának egy folyósói beszélgetésben magyarázta, hogy „rengeteg dolga van, mert újra kell építeni az oroszokkal a kapcsolatokat”. (Írásban több kérdést is feltettünk Keskenynek, de ő közölte, hogy nem kíván rájuk válaszolni.)

Közben haladt az üzleti kapcsolatok szorosabbá tétele is. A MET-üzlet beindulása mellett ekkoriban zárultak le a tárgyalások egy másik kulcsfontosságú ügyletről. Orbán 2012 novemberében jelentette be, hogy megvásárolják a németországi központú E.ON energetikai cég magyarországi gázüzletágát. A 2013-ban lezárult ügyletnek része volt az a cég is, amely a Magyarország és Oroszország között érvényben lévő hosszútávú orosz gázbeszerzési szerződést birtokolta. Ezt követően már nem az E.ON, hanem közvetlenül a magyar állam tudott tárgyalni Oroszországból érkező gázellátásról. Ez a lépés az oroszok számára is fontos volt a Gazprom és az E.ON között a korábbi években fennálló konfliktusok miatt. Egy korábbi kormányzati forrás szerint az oroszok örültek annak, hogy „ki tudtak szorítani egy ellenfelet” a piacról.

Emellett sikerült előre lépni azokon a tárgyalásokon is, amelyek még 2010-ben kezdődtek meg a két kormány közötti vitás ügyekről. A tárgyalások egyik résztvevője szerint az oroszok már a kormányközi bizottság első, 2010 augusztusi moszkvai ülésén jelezték, hogy kisebb-nagyobb csomagokban akarják megoldani a konfliktusos kérdéseket. Ezeket úgy rakták volna össze, hogy mindkét félnek legyenek benne negatív és pozitív elemek is. Például volt egy olyan terv, hogy a magyar Rába összeáll egy orosz járműgyárral, és ennek a finanszírozásába építettek volna bele egy olyan rendszert, amelynek révén a magyar állam törleszti az oroszok Malévben benne ragadt hitelét. Mivel a Malév időközben csődbe ment, így ez a megoldás nem valósult meg.

Nem világos, végül pontosan milyen csomagok jöttek létre a két fél között, de a tárgyalások során az hamar kiderült, hogy az oroszokat elsősorban két terület érdekli: a metrós beruházások és a Paksi Atomerőmű. Utóbbinál leginkább azt szerették volna elérni, hogy ők építhessék az új blokkokat.

Mire a tárgyalások során eljutottak a paksi bővítés kérdéséhez, addigra már annyira szorosan összefonódtak a szálak, hogy valójában nem is volt kérdés, hogy Paks2-t az oroszok fogják kapni. „Ez már egy politikai gesztus volt az oroszok felé” – mondta egy Orbánhoz közeli forrás, aki szerint az intenzív kapcsolatépítésben nagy szerepet játszott az is, hogy ebben a 2012-13-as időszakban vált nyilvánvalóvá, hogy az Orbán-kormány kibékíthetetlen konfliktusban áll a vezető nyugati hatalmakkal. A magyar kormányfőt rengeteg kritika érte a demokratikus intézményrendszert, a médiát és a gazdaságot érintő lépései miatt, és a forrás szerint „ez nagy erővel áthúzott bennünket a keleti oldalra”. (Ez egyébként nemcsak Putyint jelentette, 2013-ban Orbán kétszer találkozott a nyugaton szintén sokat bírált Recep Tayyip Erdogan török vezetővel is.)

A nyugati hatalmakkal való viszony megromlásában személyes élmények is szerepet játszottak. Magas rangú magyar kormányzati tisztviselők – beleértve magát Orbánt is – sokszor úgy érezték, hogy a nyugati tárgyalófelek lekezelően viselkedtek velük. Az egyik ilyen tisztviselő szerint a nyugatiak hozzáállása az volt, hogy „majd mi megmondjuk” hogy kell csinálni. „Nem küldtek el az anyámba, legfeljebb tekintetekkel. De gyakran volt az az érzésem, hogy a formális szuverenitás elismerésén túl nem tekintenek egyenrangú partnernek” – magyarázta a forrás, aki szerint az oroszok eközben mindig „tisztelettel kezeltek bennünket, egyenlő partnerként”.

Voltak azonban feszültségek az oroszokkal is. Nagyon nem tetszett nekik például a budapesti Moszkva tér átnevezése Széll Kálmán térré, és ezt Viktor Zubkov orosz miniszterelnök-helyettes többször is szóvá tette magyar tárgyalópartnereinek. „Eltartott egy ideig, amíg megértették, hogy ez nem róluk szól, hanem ez egy belpolitikai ügy, és a bázisunk felé számít üzenetnek” – magyarázta egy, a tárgyalásokon résztvevő forrás. Hozzátette, hogy „mondtuk nekik, hogy most ennek áldozatául esett a Moszkva tér, de hát baszki, áldozatul esett a Roosevelt tér is”.

Közben azzal is tisztában voltak többen a magyar kormányzaton belül, hogy lehet, hogy az oroszok tisztelettudóan viselkednek a tárgyalóasztalnál, de nagyon mélyre nyúlva gyűjtenek információkat az itteni történésekről, és időnként sötét módszerekhez is folyamodnak.

Gyurcsány Ferenc például a miniszterelnökségről való lemondása idején mesélt el több kollégájának egy olyan történetet, amelyből szerinte az derült ki, hogy az oroszok többet tudnak a magyar kormányzati szereplőkről, mint ahogy azt ő sejtette. Ezt a következtetést egy olyan beszélgetésből vonta le, amelyet Putyinnal folytatott 2009 márciusában, 11 nappal a lemondási szándékának bejelentése előtt

Moszkvában volt a két ország kormányközi konzultációja, amelynek végén az orosz miniszterelnök félrehívta Gyurcsányt beszélgetni egy kisebb terembe. Ott aztán Putyin azt mondta a magyar kormányfőnek, hogy Oroszország mindig megbecsülte a barátait, és mivel Gyurcsányt is annak tekintik, ezért, ha bármikor más irányt venne a pályája, akkor számíthat az oroszokra. Gyurcsány utóbb azt mondta másoknak, hogy egyrészt furcsának találta az alig burkolt állásajánlatot, de azon még jobban elcsodálkozott, hogy Putyin nyilvánvalóan tudott valamit a lemondási szándékáról, pedig azt akkor még csak a feleségével és néhány legbizalmasabb munkatársával osztotta meg.

Másoknak az orosz üzleti nyomulásról voltak tapasztalatai. A Bajnai-kormány egyik tisztviselője például arról számolt be, hogy őt a viszonylag rövid hivatali idő alatt több olyan ember is megkereste különböző üzleti ajánlatokkal, akik orosz titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkeztek. Előfordult, hogy elindult, hogy ebédeljen valakivel, de még mielőtt odaért volna az étterembe, kapott egy telefonhívást a magyar titkosszolgálattól, akik figyelmeztették, hogy akivel találkozni fog, kapcsolatban áll az orosz szolgálatokkal. A forrást több ilyen ember is megkereste, ezek jellemzően „olyan magyarok voltak, akik Moszkvában jártak egyetemre, és jó orosz kapcsolataik voltak”.

A tisztviselő szerint az volt a célja ezeknek a megkereséseknek, hogy az oroszok magukhoz kössék a kiszemelt embereket. „Az oroszok rögtön keresték a fogást mindenkin, hogy zsarolható-e, lehet-e közös üzletet csinálni” – magyarázta a forrás, akinek egyik alkalommal azt ajánlották, hogy meg lehetne venni egy angol vegyipari céget. „Mondták, hogy majd ők hoznak egy csomó pénzt, és nekem csak frontolni kell. Ha pedig nem akarom ezt csinálni, akkor biztos van olyan barátom, akit be lehetne vonni” – idézte fel a forrás, aki „frontolás” alatt azt értette, hogy neki kellett volna a névleges tulajdonosnak lennie. Az oroszok jólinformáltságára jellemző volt, hogy ugyanez a forrás már fél évvel az előtt hallott tőlük két MSZP-s politikus, Veres János és Dobolyi Alexandra eltitkolt szerelmi kapcsolatáról, hogy arról nyilvánosan is megindultak volna a találgatások.

Ezek a manőverek nem álltak le az Orbán-kormány alatt sem. Az oroszok kiterjedt tevékenységéről beszélt az Indexnek egy tavalyi interjúban egy korábbi titkosszolgálati vezető, Katrein Ferenc, és szintén a hírportál tárta fel, hogy az egyik orosz titkosszolgálat kapcsolatban állt egy magyar szélsőjobboldali szervezettel. Amerikai kormányzati tisztviselőkkel kapcsolatban álló források szerint az Egyesült Államoknak is feltűnt az orosz hírszerzés magyarországi aktivitása. Az egyik forrás szerint amerikaiak általában is zavarja az oroszokkal kiépített szoros viszony, és most „azt gondolják a magyarokról, hogy van egy elvileg szövetséges ország, amely kikacsintgat ebből, és mással van szerelmi viszonyban.”

Orbán nem válaszolt arra a kérdésre, hogy eljutottak-e hozzá ezek az aggodalmakat. (A miniszterelnök sajtófőnöke mindössze ennyit reagált a részletes kérdéssorunkra: „Álhíreket és ostobaságokat nem kívánunk kommentálni. Azt javasoljuk, olvassanak kevesebb politikai krimit és kémregényt.”) Hozzá közel álló források szerint Orbán azt azonban kifejezetten élvezi, hogy nagyhatalmak között manőverezik.

V. A MESTER ÉS AZ INASOK

Tavaly nyáron több európai ország budapesti nagykövetségén is döbbenten figyelték a híreket egy közelgő fontos eseménnyel kapcsolatban.

Júniusban jelent meg a Magyar Nemzetben egy cikk arról, hogy augusztusban várhatóan újra Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, ami több szempontból is szokatlan volt. Mindössze fél évvel korábban járt a magyar fővárosban egy formális látogatáson, és furcsa volt, hogy újra jön, még ha hivatalosan az is volt az indok, hogy a Budapesten tartandó dzsúdó világbajnokságot akarja megnézni (Putyin a sportág nemzetközi szövetségének tiszteletbeli elnöke). Még szokatlanabbá tette az érkezését az a körülmény, hogy ugyan a hivatalos közlemények szerint a Orbán hívta őt meg, magyar kormányzati tisztviselők a háttérben több diplomatának és más forrásoknak is elárulták, hogy valójában Putyin ötlete volt a látogatás.

„Mi azon viccelődtünk egymás között, hogy Putyin meghívta saját magát” – mondta egy európai ország nagykövetségének munkatársa. Mások ennél sötétebben látták a dolgot. „Ez egy üzenet volt Orbánnak, hogy Putyin bármikor ide tud jönni a saját országába” – fogalmazott egy másik európai diplomata.

A nyugati országok számára ez egy újabb bizonyíték volt arra, hogy a magyar miniszterelnök túl közel került Putyinhoz, és már nem is ura ennek a helyzetnek. Orbán a saját környezete felé ugyanakkor azt kommunikálja, hogy egy megfontolt stratégia mentén halad, amelynek célja az ország felemelkedése. Közben azt is nyilvánvalóvá tette a belső körének, hogy igazából már csak ez a fajta nemzetközi helyezkedés érdekli, a magyar belpolitika pedig nem izgatja.

„Kurvára unja, de már unta korábban is” – mondta Orbán egyik régi bizalmasa. Előfordult, hogy a miniszterelnök szűkebb körben nyíltan ki is mondta, hogy a magyar politikát kispályának tartja, mert abban rajta kívül csak inasok vannak, és ő az egyetlen mester. Volt, hogy kijelentette azt is, senki másnak nincs olyan távlati gondolkodása a politikában, mint neki, ezért nem is számít arra, hogy a közeljövőben le tudják győzni. Az egyik ilyen beszélgetés résztvevője szerint eközben egyértelművé tette azt is, hogy „amit izgalmasnak tart, az a Putyinnal, Angela Merkellel és az amerikai elnökkel zajló játszmákban való részvétel”.

Orbán meg van győződve arról, hogy rendelkezik a megfelelő képességekkel és tudással ahhoz, hogy helyt álljon ebben a nagyhatalmi közegben. Mindenféle önirónia nélkül tesz időnként olyan megjegyzéseket, hogy ha más pályát választott volna, abban is elért volna a csúcsra. „Orbán egójában benne van az, hogy ő más. Azt gondolja, ha nem Magyarországra születik, akkor a világ vezetője lenne” – mondta egy forrás, aki többször beszélt vele az elmúlt pár évben.

Több hozzá közel álló ember is azt mondta, a miniszterelnök magabiztossága látványosan megnőtt az utóbbi időben. Van, akinek az tűnt fel, hogy míg Orbán néhány korai esetből tanulva sokáig törekedett arra, hogy személyesen se őt, se a családtagjait ne lehessen visszás ügyekhez kötni, addig az elmúlt néhány évben ez megváltozott. A vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő uniós projekteknél például súlyos visszaéléseket talált az EU csalás elleni hivatala, és mint a Direkt36 cikksorozatából kiderült, a kormányfő apjának és testvéreinek cégei is részt vettek számos közpénzből finanszírozott beruházásban. „Ámulva-bámulva nézem, hogy hova lett a veszélyérzet” – mondta erre egy Orbánhoz közel álló forrás.

Másnak az tűnt szokatlannak, amikor Orbán szűkebb körben azt bizonygatta, milyen komoly befolyása van olyan gazdasági érdekeltségekre, amelyek kormányközeli emberek tulajdonában vannak. „Korábban nem beszélt így. Mintha most folyamatosan igazolni akarná, hogy mennyi hatalma van” – mondta a forrás. „Az is számít persze, kik veszik körül az embert, mennyire húzzák le a földre. Ha nyolc éve vagy miniszterelnök, és mindenki nyalja a seggedet, akkor ez nehéz” – tette hozzá.

2010 óta valóban kikopott több fajsúlyos figura is a kormányfő mellől, de egy korábban a környezetében dolgozó forrás szerint Orbánnak mindig is „olyan erős karizmája volt, amitől nem lehet szabadulni”. A forrás szerint Orbán ezzel tisztában is van, és kiváló érzékkel tudja manipulálni az embereit azzal, hogy nagyon jól adagolja a kritikát és a dicséretet is. Magas rangú kormányzati tisztviselők úgy „várták a simogatását, mint a gyerekek” – fogalmazott a forrás, hozzátéve, hogy még a miniszterek is úgy érezték, hogy jutalmat jelent az, amikor beszélhettek a kormányfővel.

Ebben az erősen alárendelt viszonyrendszerben kevesen kérdőjelezik meg Orbán döntéseit. Erre azért sincs valódi lehetőség, mert a belső köreiből származó információk szerint a miniszterelnök nagyon bizalmatlan természetű (volt olyan forrás, aki a paranoiás szót használta), és gyakorlatilag senkit nem avat be teljes mértékben abba, hogy mit és miért csinál. „Az Orbánhoz legközelebbi emberek sem tudják, hogy mit akar. Még azok sem, akikkel egy VIP-páholyban van a focimeccseken. Csak reménykednek, hogy tudja, mit csinál” – mondta egy ezzel a körrel kapcsolatban álló forrás.

Fideszes körökben azonban így is sokan meg vannak győződve arról, hogy Orbán egy jól átgondolt vízió mentén halad a külpolitikában. Egy kormányközeli forrás szerint Orbán olyan stratégiában gondolkodik, hogy minden nagyhatalomnak legyen valamiféle beruházása Magyarországon, mert „ha van beruházása, akkor van vesztenivalója is”. A forrás szerint Orbán ezért próbál szoros kapcsolatokat építeni nemcsak az oroszokkal, de a kínaiakkal és a törökökkel is. Ezzel – ahogy a forrás fogalmazott – „a német gyarmati státuszból való kilépés” a cél, vagyis az, hogy lazuljon a nagyon erős német gazdasági függés.

Mások úgy látják, hogy Orbán arra próbálja használni az orosz közeledést, hogy ezáltal jobb pozíciót érjen el a nyugati hatalmakkal szemben. „Viktor rájött arra, hogy az EU-val szemben ez egy jó zsarolási potenciál” – mondta a miniszterelnök egyik régi ismerőse. Egy másik, az utóbbi években Orbánnal többször is beszélő forrás szerint a kormányfőnek az számít, hogy Magyarország újra fontos lett, és „nélküle nem lehet európai ügyekben dönteni”.

A nyilvánosság előtt is legtöbbet hangoztatott kormányzati érv pedig az, hogy az Oroszországgal való kapcsolat szorosra fűzésének egyedüli célja az, hogy gazdasági előnyöket szerezzenek Magyarország számára. „Amikor a magyar kormány embereivel beszélünk, ők mindig azt mondják, hogy ez csak biznisz” – mondta egy kelet-európai ország diplomatája. Hozzátette, ha komolyan is gondolják ezt a magyarok, akkor alaposan félreértik a helyzetet. Szerinte az oroszok mindig birodalmi logikával gondolkodnak, és a befolyásszerzés a céljuk. „Az oroszoknak ez sosem csak az üzletről szól. Mindig van mögötte politika” – tette hozzá.

6 hozzászólás a(z) “Orbán játszmája” bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) Falvay Dóra bejegyzéshez Kilépés a válaszból

  1. Köszönöm, de azért kérném alázattal, hogy ne beszéljenek “ljubljankáról”. Van Ljubljana, ami Szlovénia fővárosa, és van Moszkvában a LUBJANKA tér, meg az ott található, s ezért róla elnevezett intézmény. Két (három) nagyon különböző dolog.

  2. Messze alljon tolem, hogy Orbant vedjem, nem is akarom, de miben lenne mas a helyzet ha az Oroszorszag szot Amerikara cserelnenk a szovegben? Ha az O halojukban, erdekszferajukban lennenk miben lenne jobb? Sztem semmiben…

  3. A 2009-es találkozó idején mutathatta meg Putyin a dossziét fénylő csillagunkról, ami után megjött a hirtelen oroszbarátság. Simicska azt nyilatkozta, azért szakított kebelbarátjával, mert gyűlöli az oroszokat. Akkor vajon miért is ment Moszkvába 2010-ben?

  4. Szereti a mi agyament vezérünk magát világpolitikai játékosnak tartani, de majd az lesz a vége, mint Arkagyij Rajkin örökbecsű meséjében, mikor a nyulat kinevezte egy gyűlésen az oroszlán a második leegrősebbnek, mindjárt maga után.

  5. A közgázon is kell tanítsák, hogy egy másik ország befektetése se legyen túlsúlyban, mert az függőséget okoz. Svájcban most dolgoznak a kínai terjeszkedés megfékezése érdekében. Az alsó és felsőház, a kormánnyal együtt, megfelelő törvény kidolgozásán dolgoznak. Ebben felsorolják majd mely ágazatok gyárjait, még akkor is, ha ezek magán cégek, nem szabad külföldi cégeknek eladni.
    Tegnapi hír, hogy a RUAG fegyvergyár fontos, új fejlesztésű haditechnikája, sok áttételen keresztül, az oroszokhoz jutott. A RUAG egyik alkalmazottja és egy bankár több milliót kerestek az üzleten. Korrupció miatt folyik a titkosszolgálati vizsgálódás.
    Mikor fognak Magyarországon már ilyen alacsony színtű korrupció miatt lecsapni a szolgálatok, ha a korrupciót maguk a kormányfő, és a kormánytagok gerjesztik?
    Soha!
    Miért nem működnek a titkosszolgálatok, az ügyészség, bíróságok és egyéb szervek, mikor nyilvánvaló súlyos korrupciós esetekről beszél már az egész ország?
    Mert nem működnek a fékek és ellensúlyok! Diktatúra van!