Máskor is dühítettem fel politikust. De ennyire még senkit

Van egy jó sztorid? Írj nekünk: info@direkt36.hu

A képviselői vagyonbevallási rendszer problémáiról szóló sorozatunk részeként jelent meg több cikk Tasó László államtitkár eltitkolt vagyontárgyairól és a rokonainak, illetve hozzá közel álló embereknek ügyleteiről. Tasó személyeskedő vádaskodásokkal reagált, bár állításainkat érdemben nem vitatta. A szerző, Wirth Zsuzsanna meséli el, milyen volt átélni ezt a sztorit belülről.

Nem sok politikust sikerült életemben annyira felpaprikáznom, mint Tasó Lászlót. Egyszer perceken át kiabált velem a telefonban Bokros Lajos, egy alkalommal pedig – akaratomon kívül – megríkattam egy nagyhatalmú budapesti politikust. A Hunvald György erzsébetvárosi lakásosztásairól szóló cikkem is elég erős indulatokat váltott ki helyben (önkormányzat dolgozói lettek rám elég mérgesek, egy helyi fórumon azt tanácsolták, hogy jobb lenne, ha inkább recepteket írnék egy női magazinba, illetve a „a magyar újságírás legaljának” neveztek), de egyszerre tájékozatlan és rosszindulatú hírhamisítónak, megrendelésre dolgozó, fizetett provokátornak még soha nem neveztek. Ezek a jelzők Tasó László első, nekem írott válaszlevelében szerepeltek, amelyet még több – hasonló stílusban megfogalmazott – nyilatkozat követett.

Az első Direkt36-os feladatom volt (miután tavaly márciusban itt kezdtem dolgozni), hogy alaposan nézzek utána, hogy minden stimmel-e Tasó László közlekedéspolitikai államtitkár vagyonnyilatkozataiban. Ez annak a projektnek a része volt, amelyben a Direkt36 a vagyonnyilatkozat-tételi rendszer visszásságait próbálta feltárni.

Úgy indult a dolog, hogy Vorák Anita kollégám végignézte minden államtitkár vagyonbevallását, és úgy gondolta, Tasó azok közé tartozik, akiket érdemes alaposabban megvizsgálni. Nem sokat tudtam a korábbi nyíradonyi polgármester tevékenységéről – az országos politikában nem nagyon vétette észre magát, ellentétben például Kósa Lajossal, aki a Nyíradonyhoz közeli Debrecen vezetőjeként a Fidesz legbefolyásosabb politikusai közé tartozik. Tasó inkább polgármesterként építgette a karrierjét az elmúlt két évtizedben. Hajdú-Bihar megyében Kósáéhoz hasonló befolyásra tett szert. „Errefelé Tasó az atyaúristen” – írta le a helyzetet egy nyíradonyi lakos, hozzátéve, hogy „ nélküle egyszerűen semmi nem történik a városban”. Szerinte ezen mit sem változtatott, hogy 2014 óta már nem ő a polgármester.

Folytatjuk a hatalom ellenőrzését, de szükségünk van a támogatásodra. Most egy forintnyi támogatás kettőt ér: ha összegyűjtünk 5 millió forintot, egy minket támogató alapítvány megduplázza azt.

Mielőtt azonban elutaztam volna Nyíradonyba, az online elérhető összes információ összegereblyézésével kezdtem: Tasó életrajzától és a honlapjától kezdve a cégiratokon át a nyíradonyi képviselő-testületi ülések tucatjainak az átböngészéséig. A hírek kilencen százaléka arról szólt, hogy Tasó László átadott valamit – egy felújított nyíradonyi középületet, egy bicikliutat, részt vett egy alapkő-letételen vagy kitüntetéseket adott át. Úgy tűnt, uniós pénzből gyakorlatilag egész Nyíradonyt felújították. Ezeken kívül egy-két ellenzéki blogon kritizálták a politikus tevékenységét vagy bizonytalan eredetű információkra hivatkozva firtatták a rokonai gazdagodását. Olyan hírek azonban nem voltak, amelyek komolyabban foglalkoztak volna Tasó tevékenységével. Semmilyen súlyosabb ügy nem került nyilvánosságra: meglepve kellett tudomásul vennem, hogy szűz terepen mozgok.

Pedig amikor az adatgyűjtés során Nyíradonyban jártam, kiderült, hogy ott semmi nem marad észrevétlen. Amikor leültünk beszélgetni, az egyik helyi asszony bevallotta például, hogy már akkor megjegyzett magának engem (az idegent), amikor pár órával korábban látta, ahogy bemegyek egy vegyesboltba. A pletykák úgy terjedtek, mintha egy faluba látogattam volna: mindenki tudta, mikor cserélte le utoljára a Jaguárját az egyik jól menő helyi vállalkozó, és milyen luxuslakást vásárolt a minap Debrecenben a másik. Úgy tűnt, senkinek nem újdonság, hogy ez vagy az a nagyhatalmú nyíradonyi polgár gyanús módon jutott pénzhez, vagy hogy Tasó rokonai milyen feltűnően sikeresek. „Tasó kastélyát látta már?” – kérdezték, cseppet sem óvatoskodva. Így hívták fel a figyelmemet a szakolykerti kúria történetére, amelynek közpénzből fizetett felújítása, majd eladása ezer szálon kötődött Tasóhoz. Ezt a sztorit utóbb meg is írtam.

Pár hét munka után kívülről fújtam a nyíradonyi közbeszerzéseket, ismertem Tasó és családja cégeinek tevékenységét, fel tudtam vázolni a helyben különféle tisztségekhez jutó, közpénzek közelébe kerülő rokonságát és a legközelebbi munkatársainak körét. Tasó vagyonnyilatkozataiból pedig az látszott, hogy – főként kelet-magyarországi mértékkel mérve – fokozatosan egyre nagyobb vagyont szerzett, melynek nagy részét földterületekbe fektette. Az is kiderült, hogy a vagyonnyilatkozatai több helyen pontatlanok.

Több szálon is elindultam, de végül egy képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvében talált előterjesztésből kiindulva bukkantam arra a történetre, amely később a sztori gerincét adta. Maga Tasó László fordult a testülethez, kérve, hogy egy városhatáron fekvő kisebb telkét vonják belterületbe. Senkinek nem volt ellenérve vagy kérdése, egyhangúlag megszavazták Tasó indítványát.

Ebben még nem lenne semmi különös, csakhogy a kérdéses teleknek ebben a formában nyoma sem volt Tasó vagyonnyilatkozataiban. Kikerestem a tulajdoni lapját a helyrajzi szám alapján, és kiderült, hogy tényleg Tasó Lászlóé (illetve egy éve a feleségének ajándékozta, jópár más ingatlanjához hasonlóan). Aztán kíváncsiságból megnéztem a szomszédos telkeket is: azok is a politikushoz tartoztak. Egy részüket még 2006-ban vette, más részüket csak néhány éve.

Teljesen üres, gazos területről van szó, a közelében nincs semmi érdekes, csak egy „Üdvözöljük Nyíradonyban!” feliratú tábla. Nagyon kíváncsi lettem, Tasó miért nem vallott ezekről a telkekről (később kiderült, hogy volt olyan év, amikor feltüntette őket, csak meglehetősen beazonosíthatatlan módon), és mi a terve velük. Arra tippeltem, hogy útmenti panziót vagy hasonlót építene rájuk, mivel a telkek mellett fut a megye egyik fő útja, amelynek ráadásul küszöbön állt a felújítása. Később jöttem rá, a nyíradonyi önkormányzat dokumentumait böngészve, hogy a város éppen ezen a területen tervezi egy tudományos-innovációs park megnyitását, ami nyilván növeli majd az itt található telkek értékét. Ekkor kezdtem úgy érezni, hogy lassan összeáll a kép.

Ezután még hetekig eltartott a cikkek megírása, a tények ellenőrzése, az érintettek megkeresése. El kellett érnem a közpénzek elköltésével összefüggésben megemlített Tasó-rokonokat, és magát az államtitkárt is, mielőtt júniusban megjelenhetett a két Tasóról szóló cikk a vagyonnyilatkozatok körüli visszásságokról szóló Direkt36-os sorozat részeként.

Az összes politikus közül, akinek vagyonbevallásaiban szabálytalanságokat találtunk, messze Tasó László reakciója volt a leghevesebb. Lejárató akciónak, zaklatásnak és rágalmazásnak tekintette a cikkeket, hamis és elferdített információkról beszélt. „A szükséges jogi lépéseket megteszem, a hozzátartozóim tematikus és gátlástalan zaklatása ügyében a büntetőfeljelentést megtettem, büntetőpert és személyiségi jogi pert indítok” – ez csak az egyik alkalom volt, amikor jogi lépéseket ígért. Tasó végül – többszöri fenyegetése ellenére – nem kért helyreigazítást, és bár tett feljelentéseket, ezeknek máig nincs látható eredménye. Egy zaklatás miatt indult eljárást bűncselekmény hiányában szüntetett meg a BRFK, egy helyreigazítási pert pedig (amely nem is a Direkt36, hanem a sztorit szemléző HírTv ellen indult) másodfokon elvesztett a politikus. Tasó egyébként végül a cikkünkben feltárt hiányosságok nagy részét utólag pótolta a vagyonnyilatkozataiban, igaz, ezt a lépését már nem kommunikálta a sajtóban.

Nem világos, hogy milyen mértékben a Direkt36 cikkeinek a hatására, de mindenesetre a botránnyal egy időben valamelyest megrendült Tasó államtitkári pozíciója: a döntési jogkörei egy részét elvették tőle, és egy frissen kinevezett kormánybiztosnak, Homolya Róbertnek adták át. Miután aztán a Tasó körüli nyári viharok elültek, pár hónapig a neve ismét csak szalagátvágásokkal összefüggésben jelent meg a sajtóban. Január 31-én viszont a politikus lemondott a közlekedéspolitikáért felelős államtitkári posztról. Nem sokkal később a Miniszterelnökség államtitkárává nevezték ki, a tízezernél kevesebb lakosú települések fejlesztéséért felel majd – egyelőre nem világos, hogy ez pontosan milyen feladatokkal és befolyással jár majd.

Folytatjuk a hatalom ellenőrzését, de szükségünk van a támogatásodra. Újítsd meg a támogatói tagságodat, vagy csatlakozz most!

6 hozzászólás a(z) “Máskor is dühítettem fel politikust. De ennyire még senkit” bejegyzéshez

Itt szólhatsz hozzá a cikkhez