Forrás: 7/24 Hírműsor

Miért dicsért meg engem Tiborcz István? És hogyan találtam rá a képviselők fantomirodáira?

Van egy jó sztorid? Írj nekünk: info@direkt36.hu

Tavaly nem sok cikket írtam a miniszterelnök vejéről, aki az Elios után a háttérbe húzódva folytatta üzleti tevékenységét, mégis neki köszönhetem az év munkához kötődő legnagyobb meglepetését. Tiborcz István soha nem kereste az újságírók figyelmét, és a hozzá intézett kérdésekre sem válaszolt soha. Nekem legalábbis nem, pedig minden olyan cikkem előtt próbáltam mindenféle úton elérni, ami az ő tevékenységét érintette: írtam neki a cégei fellelhető emailcímeire, próbáltam elérni telefonon, sms-ben, a Facebookon, de hiába.

Másnak sem nyilatkozott soha, ezért már az is óriási szenzáció volt október végén, amikor kiderült, hogy interjút adott az Origónak. Éppen az RTL hírszerkesztőségében voltam, amikor a cikk megjelent, és az összes politikai újságíró izgatottan olvasni kezdte, sokszor fennhangon. Én éppen benne voltam egy feladatban, és gondoltam, előbb befejezem, de aztán az egyik kollégám egyszer csak felkiáltott: név szerint említ téged! Kapát-kaszát eldobtam, hogy megnézzem, miért tartotta fontosnak, hogy megemlítsem. Ugyan sok cikket írtam volt cége, az Elios ügyeiről, és kétszer személyesen is megkerestem, már az is meglepő volt, hogy tudja a nevemet. Az meg főleg zavarba ejtett, hogy pozitív példaként emelt ki a többi újságíró közül. (Szerinte én mindig tisztességesen jártam el vele szemben.) Nem mintha nem akartam volna vele korrekten viselkedni, mert ezt alapvető újságírói hozzáállásnak tartom, de az lepett meg, ezt külön említésre méltónak tartja. Azóta is zavarban vagyok ettől ez egésztől, újságíróként nem a legfontosabb célom, hogy azok, akikről írok, elismeréssel emlegessék a nevemet.

Csak akkor tudjuk folytatni ezt a munkát, ha vannak támogatóink. Csatlakozz te is, fektess be a demokráciába!

Sokkal szívesebben emlékszem vissza az év legszórakoztatóbb nyomozására, amikor a parlamenti képviselők irodabérleti szerződéseinek jártunk utána. Az egész úgy kezdődött, mint a legtöbb sztori: nem túl izgalmas dokumentumokat és adattáblázatokat bújva próbáltuk meg kideríteni, miért van az, hogy sok képviselőnek akár öt-hat irodája is van szerte az országban, néha egymástól meglehetősen távol eső helyeken. Mivel az irodákat az Országgyűlés Hivatala fizeti közpénzből, kíváncsiak voltunk, hogy ezeket mennyire használják ki, és egyáltalán, hogy néznek ki. Ezt az irodából, a parlamenttől kapott adatokból nem lehet megállapítani, így kiírtam az érdekesnek tűnő helyeket, és a fényképezőgépemmel nekiindultam, hogy meglátogassam őket. Az egyik legmeglepőbb élmény Szarvason ért. Még soha nem jártam az alföldi városban, de nem túl pörgős, csendes, és a magyar vidéknek megfelelően nem túl gazdag városnak képzeltem, így sehogy nem tudtam elképzelni, hogy lehetnek olyan magasak az ingatlanárak, hogy egy képviselői irodáért 362 ezer forintot is elkérjenek havonta. Mi pörgeti ennyire az ingatlanpiacot Szarvason? Az interneten nem kaptam rá választ, mert egyetlen kiadó irodát sem hirdettek a városban, és lakást vagy házat sem sokat.

Dankó Béla fideszes képviselő a városközpont közelében bérel irodát, de amikor odaértem a megadott címre, eléggé elbizonytalanodtam, mert csak egy szőnyegüzletet találtam. Aztán rájöttem, hogy a mellette lévő ajtón kell bemennem, amire semmi nem volt kiírva. Kiderült, hogy a képviselő nem egy egyszerű irodahelyiséget, hanem egy egész volt bankfiókot kibérelt azért, hogy a választóival tudja tartani a kapcsolatot. Tágas lépcsőházon át jutottam be a volt a bankfiókba, aminek egykori ügyfélfogadó pultjánál egy hölgy fogadta a köszönésem. Bizonytalanul megkérdeztem, hogy jó helyen járok-e, ha Dankó képviselő irodáját keresem, majd miután megerősítette, hogy igen, azt is megkérdeztem, hogy körülnézhetek-e a több mint száz négyzetméteres irodában, ahol csak ketten voltunk. “Nem, mert itt munka folyik” – válaszolta a hölgy, aki értetlenkedésemre megerősítette, hogy csak akkor mehetnék el a közpénzből fizetett iroda másik végébe megnézni az ott távolról nagyrészt üresnek tűnő könyvespolcokat, ha előtte erre engedélyt kérnék a képviselőtől.

“Hívjuk fel most, és kérdezzük meg, hogy megengedi-e” – javasoltam egy nekem eléggé kézenfekvőnek tűnő megoldást, de a hölgy nem tűnt nagyon nyitottnak az ötletre, így végül abban maradtunk, hogy majd felhívom a képviselőt, és ha megengedi, szétnézhetek a havi 362 ezer forintba kerülő üres hodályban.

Az irodás történetben nagy kedvencem volt két dunaújvárosi iroda, az egyik egy jobbikos, a másik egy fideszes képviselőé. Mindkettő ugyanabban a lepukkant, rég felújított központi irodaházban, ugyanazon az emeleten volt, de míg a fideszes képviselő, Galambos Dénes irodájáért havi 213 ezer forintot fizet az Országgyűlés, a jobbikos képviselő nagyobb irodája csak 25 400 forintba került havonta. Nekem dunaújvárosiként az utóbbi ár tűnt reálisabbnak.

A két irodában senkit nem találtam, így először telefonon próbáltam elérni a képviselőket. Mivel Galambos Dénessel nem sikerült beszélnem, egy hétfői ülésnapon, amikor minden képviselőnek ott kell lennie a szavazásokon, bementem a Parlamentbe, hogy ott elcsípjem. Újságíróként könnyebb dolgom volt, mint a videósoknak, mert nem csak egy rövid kijelölt területen próbálkozhattam, hanem bemehettem egészen az ülésteremig. Sőt, arra is lehetőség van, hogy a teremszolgákkal üzenetet küldjünk a bent ülőknek. Így beküldtem egy cetlit Galambos Dénesnek azzal, hogy öt percet szeretnék vele beszélni a dunaújvárosi irodája bérletéről itt a parlament folyosóján bármikor, amikor a munkája engedi. De ő csak annyit üzent vissza, hogy a mai nap egyáltalán nem alkalmas neki, nem lesz öt perce sem.

Tudtam, hogy ebédidőben szünet lesz, és abban bíztam, hogy akkor majd elcsíphetem a képviselőt. Ki akartam használni az időt, hogy a szünet előtt még én is megebédeljek a parlamenti menzán, ami a belváros egyik legolcsóbb étkezdéje, és a kaja is egészen tűrhető szokott lenni. Kifelé jövet a sorban álló képviselők között felfedeztem Galambos képviselőt is, így gondoltam, megvárom, amíg befejezi az ebédjét, és utána útban az ülésterembe feltehettem neki a kérdéseket, akkor talán nem dolgozik. De arra nem számítottam, hogy Galambos Dénes, amint bemutatkozom neki, jóllakottan is olyan tempóban indul meg, hogy alig tudom követni. Az volt a szerencsém, hogy a liftnél várni kellett, így utolértem, ő pedig hiába próbálta humán pajzsként kettőnk közé húzni a munkatársát, csak meg kellett hallania a kérdésemet, amire aztán persze csak annyit válaszolt, hogy nem tudja.

Így reagált Galambos Dénes, amikor a Parlamentben az irodája áráról kérdeztük

A parlament és bérbeadó dunaújvárosi önkormányzati cég azóta megpróbálta megmagyarázni, miért van ilyen nagy különbség a két hasonló iroda bérleti díja között, de azt azóta is hiába próbálom elképzelni, hogy nézhet ki az a 35 négyzetméteres iroda, aminek többet között azért ilyen magas a bérleti díja, mert íróasztalokon és szekrényeken kívül több mint ötven széket is kapott bele a képviselő.

 

Itt szólhatsz hozzá a cikkhez