Orosz letelepedési kötvényesek szerint nem kapták vissza a pénzüket a Rogán Antal jóbarátjához kötődő cégtől

Bűncselekmény gyanújával feljelentést tervez és megkárosítva érzi magát több olyan orosz állampolgár, akik magyar letelepedési kötvényt és az Európai Unióban szabad utazást biztosító vízumot vásároltak a VolDan Investments Limited nevű közvetítőcégen keresztül, ám a kötvényük futamidejének lejártával nem kapták vissza a cégtől a kötvény áraként befizetett pénzüket – tudta meg a Direkt36 az érintettek magyarországi ügyvédeitől.

Az egyik ügyvéd, Fridman Róbert szerint a VolDan liechtensteini anyacége 2022 őszén már nem kommunikált az ügyfelekkel, cégbírósági iratok szerint pedig a magyarországi fiókcég ellen 2022. november 9-én kényszertörlés indult és eltiltották a további működéstől (ez azt jelenti, hogy a cég különféle jogszabályok be nem tartása miatt a megszűnés felé halad). A VolDan elérhetetlenné válásáról számolt be egy másik, névtelenséget kérő budapesti ügyvéd is, aki szintén egy orosz letelepedési kötvényes ügyfél pénzét próbálta sikertelenül visszaszerezni.

A liechtensteini cég és annak magyarországi leágazásai több szálon is Shabtai Michaeli grúz–izraeli üzletemberhez kötődnek, aki saját bevallása szerint az egész kötvényprogramot életre hívó Rogán Antal jelenlegi kabinetminiszter régi barátja.

Azt eddig is lehetett tudni, hogy a VolDan a kötvények ellenértékét jelentő 300 ezer eurós összegek mellett a kötvényvásárlóknak fejenként 60 ezer eurós ügyintézési díjat is felszámított, melyet nem kell visszafizetniük, és így utóbbiakból a cég több mint 7 milliárd forintos bevételre tett szert. Most azonban az orosz ügyfelek ügyvédjeinek állítása szerint a cég bizonyos esetekben még a kötvényeknek az ellenértékét se fizeti vissza.

„Mivel a pénzt magyar bankszámlára kellett befizetni, és a bűncselekmény helyszíne álláspontunk szerint Magyarország, így első körben a magyar hatóságokhoz fordulunk” – mondta a Direkt36-nak Fridman Róbert ügyvéd, aki szerint sikkasztás gyanúját veti fel, hogy a VolDan nem fizeti vissza az ügyfelek pénzét. A névtelenséget kérő budapesti ügyvéd szintén gondolkozik polgári és büntetőjogi lépéseken is.

„Az ügy büntetőjogi, ha bizonyítható, hogy az egészet előre megfontoltan úgy tervezték, hogy a végén ne kelljen visszafizetniük a pénzt. Sikkasztás és csalás is felmerülhet” – magyarázta az ügyvéd.

Mivel azonban az ügyfelek minden esetben a liechtensteini bejegyzésű VolDannal szerződtek, így jó eséllyel nem a magyar, hanem a liechtensteini igazságszolgáltatás és hatóságok segítségével kell majd megpróbálniuk a pénz nyomára bukkanni.

A Rogán által még 2013-ban kezdeményezett, 2017-ben felfüggesztett letelepedési kötvényprogram egyik sajátossága, hogy más országok hasonló programjaitól eltérően a letelepedési engedélyt és schengeni vízumot biztosító államkötvények nem a kötvény igénylőjének, hanem a külföldi közvetítőcégnek a birtokába kerülnek. Amit a kötvényesek kapnak a közvetítőcégtől, az pedig csupán egy váltó.

Az ötéves futamidejű eurókötvényeket a lejárat után a magyar állam folyamatosan fizeti ki, 2020 végén például 121 milliárd, 2021 végén pedig 80 milliárd forintnyi kötvény értékét utalta vissza. Ez a pénz az olyan közvetítőcégekhez kerül vissza, mint például a VolDan – az viszont már a cégeken múlik, hogy a pénzek mikor és hogyan jutnak vissza a letelepedési kötvényprogramban részt vevő külföldiekhez.

Fridman kilenc letelepedési kötvényes orosz állampolgárt képviselt, közülük négyen nem kapták vissza a pénzüket, összesen 1,2 millió eurót. Van, akinél 2022 júniusában, de olyan is, akinél már lassan egy éve, 2022 márciusában lejárt az a határidő, amíg a VolDannak vissza kellett volna utalnia az összeget. Az ügyvéd szerint az ügyfelek sokáig reménykedtek, hogy ha késedelmesen is, de kifizetik őket, és eddig ezért nem fordultak a hatóságokhoz, illetve a nyilvánossághoz.

A másik budapesti ügyvéd egy olyan ügyfelet képvisel, aki csak a pénze felét kapta meg. Őt 2022. június végéig kellett volna teljesen kifizetnie a VolDannak, de két-három hónapos csúszással is csak 150 ezer eurója érkezett meg.

Fridman tudomása szerint saját ügyfelein kívül mások is pórul jártak, és így jóval több érintett lehet: belső ügyvédi fórumokon korábban több kollégája is segítséget kért, mert a VolDan nekik sem adta vissza a pénzüket. A károsultak pontos számát és a VolDannál maradt pénz teljes összegét ugyanakkor nem lehet megbecsülni.

A magyar letelepedési kötvényprogramot úgy alakították ki, hogy az abban részt vevő közvetítőcégek nagyobb országra és régióra nyerték el a kötvények árusításának jogát. A cégek közül a VolDan volt az, amelyik Oroszországra és a posztszovjet térségre kapott exkluzivitást (az erről szóló parlamenti bizottsági határozaton is Rogán Antal aláírása szerepel). A VolDanon kívül más közvetítőcég esetében – melyek például Kínában vagy éppen a Közel-Keleten értékesítették a letelepedési kötvényeket – Fridman nem hallott olyan problémáról, hogy a kötvényeseket ne fizették volna ki.

A VolDan liechtensteini és magyar vállalata, valamint a kötvényeket az állam részéről árusító Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nem reagált a Direkt36 megkeresésére. A Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda részletes kérdéseinkre csupán annyit válaszolt, hogy „felhívjuk figyelmét, hogy a letelepedési kötvényprogram hat évvel ezelőtt lezárult”.

A kötvényüzlet nem csupán politikai-gazdasági, de nemzetbiztonsági okokból is súlyos kérdéseket vetett fel az elmúlt években.

A Direkt36 korábban a 444.hu-val és a Novaja Gazetával közösen kiderítette, hogy a VolDan többek között Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalmi gépezetének fontos figurái számára intézett letelepedési papírokat. Köztük volt az orosz hírszerzést, az SZVR-t vezető Szergej Nariskin fia, Andrej Nariskin és családja is. Később pedig megírtuk, hogy kiszivárgott dokumentumok szerint Shabtai Michaeli közvetlenül is szerepet vállalhatott a kötvényüzletben – majd legutóbb azt is, hogy Michaeli egyik Bécsi utcai ingatlanába jelentette be hivatalos lakcímét Andrej Nariskin.

„Nyugodtan jelentse fel a céget!”

2022 tavaszán még ugyanabban a Bécsi utcai házban működött a VolDan Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft irodája, ahol az orosz kémfőnök fia is lakcímet kapott. Fridman Róbert addigra már sokadszor kopogtatott a VolDannál, hogy megtudja, miért nem kapják vissza ügyfelei a 300-300 ezer euróikat. Az orosz kötvényesek hivatalosan ugyan a liechtensteini VolDan Investments Limiteddel szerződtek, ám a kötvényekkel kapcsolatos hivatalos ügyeket a kezdetektől a magyarországi cég elegáns belvárosi irodájában kellett intézniük. Fridmant állítása szerint a voldanosok eleinte azzal nyugtatgatták, hogy bár lejártak a kifizetési határidők, de minden rendben van. Kérték, hogy még egy kicsit várjon.

Azonban továbbra sem történt semmi, ráadásul a VolDan Hungarynak feladott hivatalos ügyvédi levelek is elkezdtek kézbesítetlenül visszaérkezni a feladóhoz. Fridman ezért 2022 nyarán megint bement a Bécsi utcába, hogy megkérdezze, mégis mit kell tenniük ahhoz, hogy az ügyfelek megkapják a pénzüket. Az ügyintéző azt tanácsolta neki, hogy próbáljon meg levelet írni a liechtensteini VolDannak.

Fridman ragaszkodott hozzá, hogy személyesen beszélhessen a VolDan Hungary ügyvezetőjével, akit az utcán meg is várt. Amikor a Shabtai Michaeli több érdekeltségében is pozíciókat betöltő magyar ügyvezető végül megérkezett, Fridman odalépett hozzá, hogy magyarázatot kérjen.

„Barátságos volt, de ő is csak azt mondta, hogy várni kell”

– idézte fel Fridman a beszélgetést.

A névtelenséget kérő ügyvéd is hasonlóan járt. Ő 2022. május 11-én az ÁKK-t kereste meg először a pár héttel később esedékes visszafizetés miatt, az ÁKK azonban két héttel későbbi válaszában azt írta, hogy ők nem tudnak tájékoztatást adni, mert a VolDan Investments Limited az illetékes az ügyben. Az ügyvéd felvette a kapcsolatot ugyanazzal a voldanos ügyintézővel, aki a kötvényvásárlás menedzselésében is segített öt évvel korábban. Ő szintén többszöri ígéretet tett a pénz visszafizetésére, ám az utalás egyre csak csúszott. Végül hónapokkal az eredeti határidő után mindössze a 300 ezer euró fele jelent meg az orosz ügyfél számláján.

Ekkoriban az ügyvéd több más furcsaságra is felfigyelt. Eltűnt a VolDan korábbi nyilvános elérhetősége az internetről, eltűnt a VolDan neve a Bécsi utcai épület kaputelefonjáról, és a korábban a bejáratnál kirakott voldanos cégtáblát is leszerelték. „Az volt az érzésem, hogy mindent elkövettek, hogy a jövőben már ne lehessen őket elérni” – mondta az ügyvéd.

Fridman Róbert eközben már teljesen feladta, hogy a Bécsi utcai ügyfélközponttól próbáljon válaszokat kapni, és inkább elkezdett leveleket írni a liechtensteini VolDan Investmentsnek. A tértivevénnyel feladott leveleket ott átvették, ám semmilyen érdemi válasz nem érkezett tőlük sem. Ezért Fridman 2022 őszén még egyszer visszament a Bécsi utcai irodába, ahol meglepetésére már senki nem dolgozott. Amikor az ügyvéd megpróbálta az épületben dolgozó több Michaeli-érdekeltség egyik munkatársát kérdőre vonni, az azzal próbált megszabadulni tőle, hogy csak nyugodtan jelentse fel a liechtensteini VolDan Investmentset, ha valami nem tetszik neki.

A Bécsi utcai munkatárs azt is állította az ügyvédnek, hogy a VolDan Hungary megszűnt, és a cégnek munkatársai sincsenek már, akikkel beszélhetne. (Valójában a cég megszűnése hivatalosan a mai napig nem végleges.)

Nyilvános cégbírósági adatok szerint az orosz állampolgárságú letelepedési kötvényesek felé ügyfélközpontként működő VolDan Hungary Pénzügyi Szolgáltató Kft.-nél már évekkel korábban – még bőven az Ukrajna elleni orosz invázió kitörése előtt – jelentkeztek problémák.

A NAV először 2020 januárjában indított végrehajtást a cég ellen, amit 2021 nyarán előbb egy adószámtörlés, majd még egy végrehajtás követett. A cégbíróságon a Direkt36 által megtekintett iratokból kiderült, a NAV problémája az lehetett, hogy a VolDan Hungary már legalább 2020 óta nem tett eleget a számviteli törvénynek, és nem adta le a hivatalos beszámolóját.

Miután a cég többszöri felszólítás ellenére sem pótolta a hiányosságot, az adószám törlése 2022 júniusában hatályba lépett, majd 2022. november 9-én a VolDan Hungary ellen kényszertörlés indult, eltiltották a tovább működéstől, illetve 100 ezer forint illeték kifizetésére kötelezték. A kényszertörlés további részleteihez nem fértünk hozzá, mivel a cégbíróság alkalmazottja szerint a betekintéshez a cég vezetőinek engedélye is szükséges.

A cégnyilvántartásban a VolDan Hungary hivatalos elérhetőségeként Schönek Béla ügyvéd emailje van feltüntetve, aki már a parlament gazdasági bizottsága előtt is képviselte a VolDan Investments Limitedet. Schönek nem reagált megkeresésünkre. A VolDan Investments Limited több emailcímére is küldtünk kérdéseket, de a levelek visszapattantak azzal, hogy a voldangroup.com-os címek már nem léteznek.

Blokkolja a bank a számlát

Tavaly decemberben a budapesti ügyvéd, akinek ügyfele csak a pénz feléhez jutott hozzá, végül egy új magyarázatot kapott a VolDantól. „Arra fogták, hogy a Gránit Bank blokkolta a számlájukat, ők nem engedik a kifizetést” – idézte fel az ügyvéd. A VolDannal továbbá azt állították, hogy 2022 októbere óta egy kifizetés sem történt emiatt, és hogy az ügyvéd félig kifizetett ügyfele volt az utolsó, akinek az utalását a Gránit Bank engedélyezte – legalábbis félig.

Ezután 2023 januárjában és februárjában több körben is beszélt a Gránit Bank munkatársával, aki azt állította, hogy vannak bizonyos ügyfelek, akik valamiféle háromoldalú – ügyfél, VolDan, Gránit Bank – szerződést kötöttek, és ők elsőbbséget élveznek a kifizetéseknél. Az ügyvéd csak félig kifizetett ügyfele pedig akkor tud majd hozzájutni a pénzéhez, „ha a feltételek teljesülnek” a VolDan oldaláról. A bank nem mondta ki egyértelműen, hogy a számlát miért blokkolták, vagy hogy miféle feltételekről van szó. Az emlegetett háromoldalú szerződésekről pedig az ügyvéd korábban sosem hallott. (A Gránit Bank nem reagált a Direkt36 megkeresésére.)

„Az én ügyfelem nyolc gyereket nevel, lenne helye a pénznek. Ráadásul egy ingatlant akartak volna vásárolni az Európai Unión belül, amire le is tették a foglalót. A vételárat a letelepedési kötvény visszautalásából tudták volna kifizetni. Decemberben jeleztük azt is, hogy ha nem kapja meg a pénzét, a foglalót is bukja, és ezzel további kár éri” – idézte fel az ügyvéd. Ám a VolDantól ennek ellenére sem érkezett meg a pénzük.

Fridman Róbert ügyfeleinek a Gránit Bankhoz semmilyen közük nem volt, neki a VolDan korábban egészen más kifogást hozott fel.

„Arra céloztak, hogy mivel orosz állampolgároknak kell utalni, ez a háború utáni helyzetben nem egyszerű. De semmi konkrétumot nem jelöltek meg”

– mondta Fridman. Az ügyvéd az orosz állampolgárságra hivatkozást azért sem értette, mert a kilenc ügyfele közül az az öt, akit rendesen kifizettek, ugyanolyan orosz, mint az a négy, akit nem.

Azt is hozzátette, hogy akik nem kapták vissza a pénzüket, se EU-s vagy egyéb szankciók alatt nem állnak, se nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek. Fridman az ügyvédi titoktartás miatt konkrétumokat nem árulhatott el, de azt elmondta, hogy tehetős, vagyonos üzletemberekről, például a pénzügyi szektorban dolgozó orosz állampolgárokról és családtagjaikról van szó. Van köztük, aki rendszeresen Magyarországon tartózkodik és bérel is itt ingatlant. Akad olyan nyugdíjas üzletember is, aki csak időnként utazott Budapestre gyógyfürdőzni, vagy éppen pihenni az orosz turisták körében közkedvelt Hévízre.

Őket a kötvénnyel vásárolt letelepedési engedélyük meghosszabbításakor az Alkotmányvédelmi Hivatal az elmúlt években másodszor is átvilágította, és az ügyvéd állítása szerint semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem találtak náluk ekkor sem. A károsultak letelepedési engedélye így még hosszú évekig érvényes. Az ügyvéd szerint az érintett ügyfeleinek a magyar hatóságok, az idegenrendészet és más hivatalok munkájával szemben semmilyen kifogásuk nincsen, kizárólag a VolDannal van problémájuk. A másik budapesti ügyvéd károsult ügyfelének szintén nem akadt semmiféle gondja a magyar hatóságokkal.

Fridman és a névtelenséget kérő ügyvéd ügyfelei mellett akadtak olyan pórul járt orosz kötvényesek is, akik a moszkvai magyar nagykövetségen is próbálkoztak információt szerezni és segítséget kérni. Az egyik ilyen orosz kötvényessel kapcsolatban álló forrás szerint a magyar nagykövetségen többeknek is egy bizonyos ügyvédet javasoltak, hogy ha őt megbízzák, az majd segít visszaszerezni a pénzüket. Csakhogy a forrás szerint a végén ez a bizonyos ügyvéd sem tudott segíteni.

Korábbi hivatalos adatok szerint a letelepedési kötvényprogramban 384 orosz befektető és családtagjaik vettek részt, összesen 1265 orosz állampolgár. Egy kötvényvásárló a 300 ezer euróért cserébe saját magának és közvetlen családtagjainak – feleség, férj, kiskorú gyerekek – szerezhetett magyar papírokat. „Ha azt a taktikát alkalmazzák, hogy tíz ügyfélből mondjuk csak egynek-kettőnek felejtik el visszafizetni a pénzét, és ezt felszorozzuk az összes orosz kötvényvásárlóval, már az is egy szép összeg” – mondta a névtelenséget kérő budapesti ügyvéd.

A cégnyilvántartási adatok megismeréséhez az Opten szolgáltatását használtuk.

  • Panyi Szabolcs

    Az ELTE magyar nyelv és irodalom szakán diplomázott. 2013 és 2018 között az Index.hu politika rovatának volt szerkesztője és újságírója. 2017-18-ban Fulbright-ösztöndíjjal az Arizona State University-n tanult oknyomozó újságírást. 2018 őszén csatlakozott a Direkt36-hoz, ahol főként nemzetbiztonsági és külpolitikai vonatkozású történeteken dolgozik. Mellette a varsói központú VSquare.org visegrádi régiós tényfeltáró újságírói platform egyik alapítója, 2023-tól a közép-európai oknyomozások vezetője. Négyszer nyert Minőségi újságírásért díjat és szintén négyszer Transparency-Soma-díjat, 2018-ban és 2021-ben pedig az Európai Sajtó Díj döntőse volt.

  • Marton Kamilla

    Kamilla a Budapesti Metropolitan Egyetemen diplomázott kommunikáció- és médiatudomány szakon, majd szakmáját a Direkt36-nál kezdte junior újságíróként. Főként az underground szubkultúrák és a társadalmi egyenlőtlenségek kulturális háttere érdeklik. 2023-ban a kórházi fertőzések eltitkolt helyzetét feltáró cikksorozatáért Wirth Zsuzsannával közösen elnyerte a Transparency-Soma díjat. Szereti az extrém sportokat.