A szíriai diktátor pénzembere is magyar papírokat kapott a kötvényprogramban

„Nem engedjük, hogy Magyarország bevándorlóországgá váljon!”
„Csak a magyarok biztonsága számít”

Hónapok óta ezek a Fidesz legfontosabb választási üzenetei. Miközben a menekültek befogadását hangosan ellenzi a kormány, a 444 és a Direkt36 információi szerint az elmúlt években magyar letelepedési kötvényt vásárolt több olyan személy is, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek Magyarország és az Európai Unió számára. Az egyik letelepedési engedélyhez jutott férfi a  háborús bűntetteket elkövető szíriai Aszad-rezsim egy kulcsfigurája is, aki az amerikai kormány szerint Oroszországból és Libanonból mozgat pénzeket a szír diktatúra számára.

Ez azután derült ki, hogy több mint két hónapja egy-egy feladó nélküli boríték érkezett a 444 és a Direkt36 szerkesztőségébe. A boríték több ország állampolgárainak nevét tartalmazta, akik a levél névtelen írója szerint részt vettek a magyar letelepedési kötvényprogramban.

Ezt a programot Rogán Antal kezdeményezte még 2012 őszén, a parlament gazdasági bizottságának vezetőjeként. Rogán javaslata alapján 250-300 ezer euróért juthattak magyar letelepedési engedélyhez EU-n kívüli állampolgárok. (A befizetett pénz nagy részét pedig 5 év után visszakapják – mivel ez egy kötvényprogram, a kötvényvásárlók hitelezik az államot, az állam pedig a hitelt később visszafizeti). A program lebonyolítását jellemzően ismeretlen hátterű offshore-cégekre bízták, amelyek százmilliárdos nagyságrendű bevételre tettek szert, és közel húszezer külföldi számára nyújtottak letelepedési lehetőséget Magyarországon. A külföldiek EU-s papírokat is kérvényezhettek, amikkel aztán akadálytalanul tudtak mozogni, üzletelni, céget alapítani az egész EU-ban is.

A befektetők többsége kínai volt, de több százan jelentkeztek a programba Oroszországból és a Közel-Keletről is. Az állami szervezetek adatvédelmi okokra hivatkozva nem adnak információt arról, pontosan kik szereztek letelepedési engedélyt a programon keresztül.

Többféleképpen próbáltunk meggyőződni arról, hogy a hozzánk eljutott adatok valódiak. A nevek között számos olyan külföldi szerepelt, akiket a születési évük alapján be tudtunk azonosítani, és akiket a levélben kapott nevektől függetlenül is össze tudtunk kötni Magyarországgal, például itt működő cégeik vagy akár facebookos fotók alapján. Több olyan embert is találtunk, akiket még hónapokkal a boríték érkezése előtt nevezett meg kötvényvásárlóként egy forrás, aki ismerte a program részleteit. Emellett egy, a külföldiek bevándorlásával összefüggő hatósági ellenőrzéseket ismerő forrás is megerősítette több, a borítékban szereplő névről, hogy ők valóban kaptak magyar letelepedési papírokat.

A névsorban szerepelt például a szír állampolgár Atiya Khoury, aki jelen van az Egyesült Államok szankciós listáján, az amerikaiak szerint ugyanis ő Bassar al-Aszad szíriai elnök egyik legfontosabb pénzembere. Vannak olyan nyomok, amelyek őt, illetve családtagjaikat Magyarországhoz kötik.

FRISSÍTÉS 2025.10.23.: A cikk egy korábbi verziójában szerepelt egy szír állampolgár neve is, akit az olasz hatóságok azzal gyanúsítottak meg, hogy egy nemzetközi, pénzmosással foglalkozó bűnszervezet tagja. A cikk készítése során a férfi egyik rokona beszélt arról a Direkt36 munkatársainak, hogy az illető vásárolt letelepedési kötvényt, de utóbb ezt tagadta maga a szír állampolgár és a magyar bevándorlási hatóságok is. Ezért az ő nevét és a vele kapcsolatos részleteket eltávolítottuk a cikkből.

Bassar al-Aszad készpénzes embere

A tömegpusztító fegyverek gyártásáról a szír polgári lakosság ellen elkövetett brutális erőszakig, az Assad-rezsim folyamatosan ássa alá a régió stabilitását. Fellépünk azok ellen, akik támogatják ezt az elnyomó rendszert és segítik a tömegpusztító fegyverek terjedését

– így kezdődik a közlemény, amit az amerikai pénzügyminisztérium terrorizmussal és pénzügyi hírszerzéssel foglalkozó helyettes államtitkára, Adam J. Szubin adott ki 2016 július 21-én.

Aznap az amerikaiak hét cég és nyolc magánszemély ellen léptettek életbe szankciókat, a listán szereplő emberek minden Egyesült Államokban található vagyonát befagyasztották, és megtiltották, hogy amerikai cégek vagy állampolgárok üzleteljenek velük.

A 2016 nyarán bejelentett szankciók célpontjai között szerepel egy Atiya Khoury nevű szír állampolgár is. Ő az Aszad-rezsim egyik legfontosabb pénzembere, akit az amerikaiak szerint emberi jogi jogsértések miatt is felelősség terhel. Khoury nevére akkor találtunk rá, amikor a nekünk küldött neveket összevetettük a nyilvános amerikai szankciós adatbázissal.

A szankciós dokumentumok szerint Atiya Khoury a tulajdonosa és üzemeltetője a Moneta Transfer & Exchange nevű pénzügyi szolgáltató hálózatnak, ami a Western Unionhoz és más cégekhez hasonlóan pénzváltással és készpénz-küldéssel foglalkozik. A szír polgárháború és az azt kísérő brutális erőszak miatt az Aszad-rezsim pénzügyileg is egyre inkább elszigetelődött, így a Khoury által működtetett hálózat fontos szerepet kapott a rendszer fenntartásában. Az amerikaiak szerint például ezen a hálózaton keresztül fizetett például üzemanyagért a szír kormány, a tranzakciók után pedig Khoury jutalékot kapott. Az amerikaik tájékoztatása szerint Atiya Khoury egy Mudalal Khuri nevű szír üzletemberrel is összedolgozott. Mudalal Khuri pedig azért került 2015-ben az Egyesült Államok szankciós listájára, mert segített üzemanyagot vásárolni az ISIS-től a szír kormányerők számára. A Reuters akkor arról írt, hogy az ilyen üzemanyageladások tették az ISIS-t a világ leggazdagabb terrorszervezetévé.

A szankciós dokumentumokban az is szerepel, hogy Atiya Khoury készpénzt mozgat Szíria, Libanon és Oroszország között a szír jegybank elnökének utasításai alapján.

Khoury Aszad családjának is segít, részt vesz Rami Makhlouf cégbirodalmának irányításában. Rami Makhlouf Bassar-al Asszad milliárdos unokaöccse, a leggazdagabb szír, aki az állami telekommunikációs cég a Syriatel vezetője. Az amerikaiak szerint Khoury koordinálja a Makhlouf család pénzügyeit és cégei vezetésében is szerepet vállal.

A 444-nek és a Direkt36-nak elküldött nevek között Khoury mellett családtagként jelölve 14 éves lánya és 18 éves fia is szerepelt. A letelepedési kötvényprogramban lehetőség van arra, hogy a pénzért uniós útlevelet szerző vásárló közvetlen családtagjainak is papírokat kérjen, nagyon sokan élnek is ezzel a lehetőséggel.

Khoury 18 éves fia fent van a Facebookon, a Youtube-on és az Instagramon is, rendszeresen posztol képeket életéről, a svájci síelésről, thaiföldi búvárkodásról, sportautós száguldozásról az Egyesült Arab Emírségekben. A fiú Instagramjára idén januárban került ki egy kép, ami az Esztergomi Bazilika tövében készült.

Khouryval több csatornán keresztül próbáltuk felvenni a kapcsolatot a cikk publikálása előtt, de nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Esély sem volt komolyabb átvilágításra

A kötvényigénylési eljárások “biztonsági szempontból megnyugtatóan zajlottak” – mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának március eleji ülésén. Végh szerint közel húszezer kérelmező közül mindössze húsz befektetőt és 44 hozzátartozót utasítottak vissza a magyar hatóságok nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági kifogással.

A Belügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint négyszeres szűrőn estek át azok, akik letelepedési kötvény vásárlását kezdeményezték: ellenőrzi őket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a rendőrség. Ezeket a hatóságokat mi is megkerestük a cikkünk megjelenése előtt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan milyen módon ellenőrizték a letelepedési programba jelentkezőket, és hogy továbbra is úgy gondolják-e, hogy Khoury nem jelent biztonsági kockázatot. Mindegyik szervezet csak annyit válaszolt, hogy egyedi ügyekben nem áll módjukban tájékoztatást adni.

Arról két forrásunk is beszélt, hogy a letelepedési kötvényt vásárlók biztonsági ellenőrzésével nem volt minden rendben.

Az egyikük a kötvényeket Oroszországban forgalmazó vállalkozás, a Voldan működését ismeri. Ő arról beszélt, hogy a vásárlók nemzetbiztonsági átvilágítását formalitásként kezelték a cégen belül, mint a szükséges bürokrácia kellemetlen, de automatikusan működő részét, ahol nem kérdés, hogy átmegy-e a kuncsaft az ellenőrzésen, csak az, hogy milyen gyorsan.

Másik informátorunk hatósági vonalról látott bele az eljárásokba. Ő azt mondta, jellemzően csak végigfuttatták a kérelmező nevét a nemzetközi körözési és ahhoz hasonló automatizált adatbázisokban, de valódi felderítés nem folyt, a kötvényprogramban résztvevő külföldiek mennyisége miatt nem is folyhatott. Így írta le a helyzetet:

„Itt nem az a valódi kockázat, aki ellen nemzetközi körözés van, mert az nem jelentkezik egy ilyen kötvényprogramba, és tényleg nagyon könnyű is kiszűrni. Az lenne a feladat, hogy minden egyes jelentkezőt alaposan megvizsgáljanak, a származási országban működő magyar követségeken dolgozó szakemberek feltérképezzék a vásárlót, a kapcsolatait, a pénzének eredetét, arról ugyanis csak így lehet képet kapni, hogy az illető jelent-e biztonsági kockázatot Magyarország vagy az EU számára. Mivel nagyon sokan vásároltak papírokat a programban, ilyen valódi átvilágításra esély sem volt.”

A hét elején a cikkel kapcsolatban megkerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antalt, többek között arra voltunk kíváncsiak, nem aggasztja-e, hogy az általa életre hívott programban nemzetbiztonságilag kockázatos személyek érkezhettek Magyarországra és az Európai Unióba, de a cikk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Frissítés (2018. március 28. 20.50):

A cikkünk megjelenése után közleményt adott ki a Belügyminisztérium, amelyben azt írja, hogy „444.hu és a Direkt36 valóságtól elrugaszkodott cikkének kizárólag a választási hangulatkeltés a célja,” azonban nem cáfolja cikkünk egyik állítását sem. A közlemény kiemeli, hogy a cikkben megnevezett személyek egyike sem szerepel az Európai Unió egyetlen tiltó listáján sem. Mi ezt nem is állítottuk, hanem azt, hogy az egyik személy az Egyesült Államok szankciós listáján szerepel. Azt is hozzáteszi a Belügyminisztérium, hogy „a cikkben megnevezett egyik személy pedig már a Gyurcsány-Bajnai kormányok idején Magyarországon élt”, de nem cáfolja, hogy az illető a 2013 és 2017 között működő letelepedésikötvény-programban vásárolt magyar papírokat.

Frissítés (2018. március 29. 20.30):

Demeter Márta LMP-s képviselő információkat kért a cikkünkben szereplő emberekről. A Bevándorlási Hivatal azt közölte, hogy Atiya Khoury 2014-ben letelepedési kötvényt vásárolt, és ezért meg is kapta a tartózkodási engedélyt. Khoury ezt követően magyar letelepedési engedélyt is igényelt, amelyet 2017 elején kapott meg. Részletek itt.

Címlapi kép: Kiss Bence, 444.hu
A céges adatokhoz az Opten szolgáltatásait használtuk.