Csikász Brigitta telefonjának vizsgálata kimutatta, hogy több alkalommal is feltörték a készülékét 2019 áprilisa és novembere között. Az újságíró abban az időben az Átlátszón publikált cikkeket többek között kormányközeli emberek gyanús ügyeiről.
TovábbOLAF címkével jelölt bejegyzések
Hónapokon át megfigyeltek Pegasusszal egy korrupciós ügyeken is dolgozó magyar bűnügyi újságírót
Az EU szerint szabálytalanul jutott pénz olyan projektekre, amikben egy MSZP-s politikus kormányközeli figurákkal együtt vett részt
A Direkt36 tárta fel, hogy az MSZP-s Czeglédy Gergő cégei kormányközeli partnerekkel együtt nyert el több nagy állami megrendelést. Az EU csalás elleni hivatala, az OLAF több ilyen megbízásnál szabálytalanságokat talált.
TovábbVizsgálni kezdte az EU a kormányközeli üzletember és MSZP-s partnerének üzleteit, amikre a Direkt36 irányította rá a figyelmet
Az óbudai MSZP-t vezető Czeglédy Gergő cége is érintett azokban a projektekben, amelyeket most az OLAF vizsgál.
TovábbA szerb közvilágítást is letarolják az Elios-cégek a szabálytalan magyar módszerrel
Miután Magyarországot végigtarolta, külföldön is terjeszkedni kezdett Tiborcz István korábbi cége. Szerbiában eddig 12 településen kerültek be a kivitelezők közé Elios-hoz kötődő cégek, néhány partnerük mögött pedig a szerb politikai elit tűnik fel.
Tovább