Egy doboz ürüléket küldtek a varsói magyar nagykövetségnek, Novák Katalint megleckéztette a lengyel kormányfő, és veszélybe kerültek Orbán Viktor európai ambíciói. A Direkt36 a VSquare lengyel szerkesztőség közreműködésével feltárta, mi történt a színfalak mögött a korábban megbonthatatlannak tűnő magyar-lengyel szövetséggel a háború kitörése óta.
TovábbOrbán Viktor címkével jelölt bejegyzések
Így haragította magára Orbán Viktor a legközelebbi barátait
Kibercégek kísérték az izraeli miniszterelnököt Budapestre, majd az egyik külföldi titkosszolgákat képzett ki Magyarországon
Benjámin Netanjahu 2017-es látogatására egy olyan cég is érkezett, amely lehallgatós technológiát árul. A Direkt36 részleteket derített ki arról, hogy ez a cég hogyan képzett ki bangladesi titkosszolgákat Budapesten, aminek során valószínűleg törvénytelenül lehallgattak magyar telefonbeszélgetéseket.
TovábbÍgy fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére
A kormány már évekkel korábban elkezdett hatalmas összegeket költeni a haderő fejlesztésére, ami bizonyos pontokon összeér kormányközeli gazdasági körökkel. A Direkt36 kutatásai szerint kétkedés is övezi a drága eszközök beszerzését, mert azok működtetésére kevés az ember.
TovábbOrbán mondott valamit a reptérről, aztán a háttérben a kormány még aznap belefogott az ellenkezőjébe
A Direkt36 megismerte azoknak a tanácsadási szerződéseknek a tartalmát, amelyeket a kormány tavaly kötött a befolyásos német üzletemberrel, az orosz kapcsolatai miatt Mr. Oroszországnak is hívott Klaus Mangolddal. Ezekből többek között kiderült, hogy a budapesti reptér visszaszerzéséért busás sikerdíjat ígértek Mangoldnak.
TovábbOrbán a háborúban
A kormányon belül gúnyolódtak az amerikaiak háborús előrejelzésein, és Orbán Viktor is úgy jött haza Putyinnal folytatott tárgyalásairól, hogy nem számít komoly invázióra. Amikor mégis bekövetkezett, akkor volt egy kis megingás az oroszbarát politika folytatásáról, de végül a gáz fontossága és a nyugattal szembeni ellenérzések miatt nem lett irányváltás. A Direkt36 többhónapos nyomozás során tárta fel, hogyan manőverezett eddig az Orbán-kormány a háborúban.
TovábbA 10 legfontosabb részlet az Orbán háborús döntéseiről szóló tényfeltáró cikkből
Mi érdekelte Putyint, amikor februárban találkozott Orbánnal? Miért látta lehetőségnek a háborút Rogán a kampányban? Miért nézi rossz szemmel az USA-t a magyar miniszterelnök? Itt vannak a nyomozásunk legizgalmasabb részletei.
TovábbNyugati szövetségesek furcsállják az Orbán-kormány enyhe reakcióját a külügy orosz hekkelésére
A külügyminisztérium meghekkelése foglalkoztatja az EU-t, az amerikaiak pedig már korábban is figyelmeztették Magyarországot és más szövetségeseket az orosz kibertámadások veszélyeire. A kormánynak elvileg lenne lehetősége uniós segítséget kérni a probléma kezelésére, de egyelőre nincs jele annak, hogy ezt megtennék.
TovábbPegasusszal célozták meg a volt pekingi nagykövetet, aki nem sokkal később bekerült Orbán tanácsadói körébe
Szilas Cecília nem az első magas rangú kormánytisztviselő, akit sikerült azonosítani a Pegasus-célpontok között. Szilas a célponttá válása idején a viharos hátterű Dunaferrnél volt vezető, nem sokkal később pedig Kína-ügyi tanácsadóként került be a miniszterelnök stábjába.
TovábbOrbán asztalán sorakozó színes cetlik mutatják, hogyan újította meg a kampányát a Fidesz
Egy ideje minden kormányzati előterjesztés úgy érkezik meg Orbán Viktor asztalára, hogy azokra előzetesen ráragasztanak egy zöld, sárga vagy pedig piros színű post-itet. A legnagyobb rizikójú, piros cetlis anyagot a kormányfő jellemzően alá sem írja. A Fidesz választási stratégiáját ismerő emberek a kampánystratégiáról és a közösségi média tudatos használatáról árultak el részleteket a Direkt36-nak.
Tovább“Ne írd meg semmilyen formában, köszi” – Így hallgatja el a kormánynak kínos híreket az állami hírügynökség
A Direkt36 birtokába jutott belső iratokból kiderül, hogy az MTI-nél cenzúrázták a koronavírussal kapcsolatos hírek egy részét, és nem jelenhettek meg bizonyos, Oroszországról szóló információk sem. Sokszor tiltották a magyar kormányt ért külföldi bírálatok közlését is, a sajtószabadság romló helyzetéről pedig tilos volt írni.
TovábbKiszivárgott iratok mutatják, hogyan diktálnak Orbánék a nemzeti hírügynökségnek
A Direkt36-hoz eljutott belső levelekből kiderül: volt rá példa, hogy Orbán Viktor egyik legközelebbi munkatársa diktált egy hírt a Magyar Távirati Irodának. Külön utasítás van arra is, hogy nemcsak a minisztériumi közleményeket kell gyakorlatilag szó szerint kiadni, hanem Mészáros Lőrinc cégcsoportjának nyilatkozatait is.
TovábbAz Orbán család földjein vág új üzletbe egy állami pályázatokon meggazdagodott vállalkozó
Orbán Viktor testvérének birkózó ismerőse, Szentgyörgyi Gábor eddig informatikai cégcsoportjával tarolt az állami pályázatokon, most az Orbán család birtokain kezd műanyagbizniszbe.
TovábbRogán Antal és Mészáros Lőrinc bizalmasainak titkos külföldi üzleteire is fény derül a legújabb offshore-kiszivárgásban
Titkos offshore cégekről került ki közel 12 millió bizalmas dokumentum, amelyeket aztán a világ eddigi legnagyobb újságírócsapata dolgozott fel. A Direkt36 is részese volt a munkának, és kiderítette, hogy offshore cége volt többek között olyan befolyásos kormányközeli figuráknak, mint Kertész Balázs és Jászai Gellért.
TovábbA NER-elit luxusutazásai után évek óta nyomozó fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
Németh Dániel fotózta le többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert. A Direkt36 birtokába került bizonyítékok szerint Némethet idén júliusban figyelték meg Pegasusszal, miközben újra a NER-elit által használt repülőt és hajót követte.
TovábbOltással akarta elkerülni Orbán a kórházi drámákat. Végül csak eltitkolni tudta azokat
A koronavírus legpusztítóbb hulláma előtt hetekig halogatta a kormány a szigorításokat. Beszélni azonban csak az oltási program sikeréről volt szabad, a hibákról, a kórházi állapotokról és a halottakról nem. A Direkt36 bemutatja a harmadik hullám kormányzati kezelésének háttértörténetét.
TovábbHogyan tárultak fel az Orbán-bánya titkai?
Orbán Viktor állítja, hogy egy fillérje sincs a bankban, de a családtagjai szépen gyarapodtak, méghozzá közpénzből. Animációs videón a Direkt36 nyomozásának története.
TovábbAz Orbán-bányából viszik haza a legtöbb pénzt a piacon
A Dolomit Kft. 2019-ben 1,8 milliárd forintot fizetett, ami a piaci átlag több mint tizenháromszorosa. Orbán apja az elmúlt öt évben több mint 4 milliárd forintot vett ki a cégből.
TovábbEddig távol maradt az Orbán család a közbeszerzésektől, most ifj. Orbán Győző cége elnyert egyet
A miniszterelnök testvérének a cége, a Gamma Analcont Kft. 268 milliós keretszerződést nyert el az E.ON gázhálózatainak távfelügyeletére.
Tovább15 éve keresik világszerte egy politikai gyilkosság miatt hamis papírokkal lett belőle Budapesten üzletember
A férfi Bangladesből szökött el, bátyja a helyi hadsereg vezetője. Évekig körözte az Interpol, most otthoni kapcsolatait kihasználva gazdagodik.
TovábbOrbánt megriasztotta egy váratlan adat, ezért is lett teljesen más az őszi járványkezelés
Matolcsy György elhitette a fideszesekkel, hogy nincs bajban a gazdaság, de aztán jött a kijózanodás és a választási bukástól való félelem.
Tovább