Egy doboz ürüléket küldtek a varsói magyar nagykövetségnek, Novák Katalint megleckéztette a lengyel kormányfő, és veszélybe kerültek Orbán Viktor európai ambíciói. A Direkt36 a VSquare lengyel szerkesztőség közreműködésével feltárta, mi történt a színfalak mögött a korábban megbonthatatlannak tűnő magyar-lengyel szövetséggel a háború kitörése óta.
TovábbOroszország címkével jelölt bejegyzések
Így haragította magára Orbán Viktor a legközelebbi barátait
Kiszivárgott, hogyan mentette offshore milliárdjait a szankciók előtt a budapesti orosz bank vezére
Nyikolaj Koszov tavaly őszig vezette a Magyarországról éppen kivonuló Nemzetközi Beruházási Bankot. A Direkt36 birtokába került iratok szerint a családja vagyonát Dubajba készült menekíteni az azóta amerikai szankciókkal sújtott orosz bankár.
TovábbOrosz letelepedési kötvényesek szerint nem kapták vissza a pénzüket a Rogán Antal jóbarátjához kötődő cégtől
A kötvényesek ügyvédjei a Direkt36-nak azt mondták, hogy több százezer euró ragadt benn a VolDan nevű közvetítő cégnél. A társaság magyar képviselete közben elérhetetlenné vált, és megindult a cégbírósági törlése is.
TovábbA magyarokra „nyomást kell gyakorolnunk” – kiszivárgott iratok tárják fel az orosz vezetésű budapesti bank megroppanását
A Direkt36 birtokába került belső iratokból kiderül, hogy a magyar kormány vált az egyik legerősebb támaszává az orosz dominanciájú Nemzetközi Beruházási Banknak, amelyet az összeomlás szélére sodort az Ukrajna elleni háború.
TovábbAz orosz kémfőnök fia magyar lakcímet kapott. Méghozzá Rogán régi jóbarátjának céges ingatlanában
A Direkt36 birtokába került egy dokumentum, amely szerint a letelepedési kötvényprogramban magyar papírokat szerző Andrej Nariskin hivatalos lakcíme még pár hónappal ezelőtt is egy olyan ingatlanban volt, amely Shabtai Michaeli cégének tulajdona. A kormány szerint Nariskin letelepedési engedélyét már két éve visszavonta a titkosszolgálat, de a bíróságon elakadt az ügy.
TovábbNyugati szövetségesek furcsállják az Orbán-kormány enyhe reakcióját a külügy orosz hekkelésére
A külügyminisztérium meghekkelése foglalkoztatja az EU-t, az amerikaiak pedig már korábban is figyelmeztették Magyarországot és más szövetségeseket az orosz kibertámadások veszélyeire. A kormánynak elvileg lenne lehetősége uniós segítséget kérni a probléma kezelésére, de egyelőre nincs jele annak, hogy ezt megtennék.
TovábbAz Orbán-kormány hallgat az orosz letelepedési kötvényesekről, miközben az EU felszámolná az egész programot
A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a már kiadott vízumok felülvizsgálatát. Putyin rendszerének több haszonélvezője jutott korábban magyar papírokhoz.
TovábbPutyin hekkerei is látják a magyar külügy titkait, az Orbán-kormány évek óta nem bírja elhárítani őket
Orosz támadók törték fel a magyar külügy számítógépes hálózatát, belső levelezését, sőt még az államtitkokat továbbító védett hálózatot is. A kormány által titkolt, egy évtizede visszatérő támadásokat nem sikerül kivédeni. Belső dokumentumok és háttérbeszélgetések segítségével mutatja be a Direkt36 az orosz kiberkémkedést.
TovábbKémek, bizniszek, bűnözők: amikor Orbánék az oroszoknak kedveztek a nyugati érdekek helyett
Orbán Viktor kormánya az elmúlt 12 évben többször is olyan helyzetbe került, hogy döntenie kellett a nyugati szövetségesek és az oroszok érdekei között. A Direkt36 feltárt számos olyan esetet, amikor a kormány végül Putyinéknak kedvezett. Előfordult olyan is, hogy inkább kigolyóztak egy magyar céget egy nagy nemzetközi üzletből, csak hogy helyet csináljanak egy orosz vállalatnak.
TovábbHabony köre is benyomult az egyiptomi gigaprojektbe, amiből egy magyar céget fúrtak ki
Felgyorsulni látszik az az évek óta húzódó projekt, amelynek keretében egy orosz-magyar cég 1300 vasúti kocsit szállítana Egyiptomnak. A beruházást lebonyolító cég egyik tulajdonosánál most megjelentek a Habony Árpádhoz és Hernádi Zsolt Mol-vezérhez kötődő emberek.
TovábbBement egy tucat diplomata a magyar külügybe. Feszült vita lett belőle Ukrajna miatt
Egyre nagyobb a nyomás a kormányon, amiért megnehezítik Ukrajna és a NATO közeledését. Szövetségeseink szerint az oroszoknak teszünk szívességet, a kormány szerint azonban nem jókedvünkben kekeckedünk.
TovábbKi akarják szorítani Magyarországról az orosz befolyású bankot az amerikaiak, hiába tett újabb engedményeket az Orbán-kormány
Az amerikaiakat és a briteket is nagyon idegesíti a Nemzetközi Beruházási Bank Budapestre költözése. Arról volt szó, hogy diplomáciai mentességet kapnak a bank munkatársai, de a kormány ebből már kihátrálni látszik.
TovábbOrbán ígért valamit Putyinnak, de Amerika közbeszólt
Az amerikaiakat nagyon idegesíti a Budapestre költöző, orosz hátterű beruházási bank. A kormány diplomáciai mentességet ígért a banknak, de a jelek szerint ez nem megy olyan könnyen.
TovábbSzabadlábon az orosz fegyverkereskedők, akiket a kormány az USA helyett Moszkvának adott ki
Egy moszkvai bíróság hazaengedte Vlagyimir Ljubisint. A magyar és az amerikai hatóságok együtt kapták el, mégis Moszkvának adta ki őt a kormány. Ügyvédje szerint a férfi nagyon boldog, alig várja, hogy elmehessen wellnessezni.
TovábbOrbán megígérte az USA-nak, nem engedi a Szabadság térre az orosz hátterű bankot, és a titkosszolgálatot is rájuk állítja
A miniszterelnök sok mindent ígért titokban a Budapestre költöző orosz vezetésű IIB miatt aggódó amerikaiaknak. Közben pedig a kormány Washingtonban próbálja puhítani az amerikai képviselőket, hogy minden rendben a sokaknak gyanús bankkal.
TovábbGyorsan aktivizálódik az orosz vezetésű bank Budapesten, hiába van miatta nemzetközi idegeskedés
Már júniusban érkezhet Budapestre az IIB nevű bank, amelynek vezetésébe bekerült az a Boros Imre, akinek titkosszolgálati vádak miatt tört meg politikai pályája évekkel ezelőtt. Közben az Orbán-kormány már tárgyal arról, hogy Magyarország csatlakozzon egy másik orosz vezetésű bankhoz.
TovábbKémeket kerestünk, orosz fegyverkereskedőkre és egy diplomáciai konfliktusra bukkantunk
Így tártuk föl, hogy miként kapcsoltak le Magyarországon egy amerikai fedett akció keretében két orosz fegyverkereskedőt, majd hogyan bőszítette fel a magyar kormány az amerikaiakat azzal, hogy Moszkvának adta ki őket.
TovábbTöbb sebből vérzett az oroszok kiadatási kérelme, amivel elhappolták az USA elől a Magyarországon elfogott fegyverkereskedőket
Ifjabb Vlagyimir Ljubisint februárban már ki is engedték az orosz börtönből. Az orosz hatóságok egy hét alatt lezavart nyomozással és egy zavaros kérelemmel előzték be az amerikaiakat.
TovábbOrosz diplomatákat értek kémkedésen Magyarországon, és szép csendben ki is szorították őket
Budapestről szerveznek balkáni akciókat az orosz titkosszolgálatok, ám ez a jó magyar-orosz viszony ellenére sem marad mindig büntetlenül. A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2016-ban NATO-együttműködésben leplezett le egy GRU-hírszerzőt. Bár a magyar kormány nem állt vele a nyilvánosság elé, de 2010 óta nagyjából tíz oroszt kapcsoltak le.
TovábbKét orosz fegyverkereskedőt csaltak tőrbe Magyarországon amerikai ügynökök, de az Orbán-kormány Moszkvának adta őket
Vlagyimir Ljubisinék azt hitték, hogy egy latin-amerikai drogkartellel üzletelnek, de valójában az amerikai kábítószerellenes hivatal állított nekik csapdát. Börtön várt rájuk New York-ban, de az oroszok közbeléptek, az Orbán-kormánynak pedig választani kellett saját szövetségese és Moszkva között.
Tovább