Tiborcz ingatlanos cége beköltözött Garancsiék előkelő budai villájába

Forrás: 7/24 Hírműsor

Büszke helyzetjelentést tett közzé 2017 februárjában a luxusingatlanok forgalmazásával foglalkozó CD Hungary nevű cégcsoport az egyik legimpozánsabb épületéről, egy gellérthegyi villáról.

„Szépen haladnak a Kelenhegyi út 27. szám alatti villaépületünk átalakításának és felújításának munkálatai. Ennek keretében egyfelől modernizálunk mind gépészetileg, mind alaprajzi kialakítás tekintetében, másrészt igyekszünk a korábbi értékeket megtartva, rekonstruálva megidézni a villaépület korábbi hangulatát” – írta a cég, hozzátéve, hogy „az emeleti részen kialakítottunk egy kandallót oda, ahol eredetileg is volt”.

A luxusvilla kényelmét mostantól a miniszterelnök veje, Tiborcz István is élvezheti majd. Orbán Ráhel férjének cége, az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó BDPST Zrt. ugyanis július elején úgy döntött, hogy ebbe az épületbe teszi át székhelyét korábbi, Andrássy úti irodájából. A cég nem sokkal az után határozott erről, hogy Tiborcz megszerezte a több nagyszabású ingatlanüzletet bonyolító BDPST részvényeinek túlnyomó többségét.

A székhelyváltás újabb jele az Orbán család egyes tagjai és az ország gazdasági elitje közötti szoros viszonynak. A Kelenhegyi úti ingatlant tulajdonló cégcsoport három befolyásos üzletember érdekeltsége: az építőiparban és a labdarúgásban is érdekelt Garancsi Istváné, a Mol olajvállalatot irányító Hernádi Zsolté és Csányi Sándor OTP-vezéré. Mindhárman gyakran fel szoktak tűnni focimeccseken Orbán Viktor társaságában. Garancsi a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról egy korábbi interjúban pedig azt mondta, hogy még 2009-ben az osztrák hegyekben „kötélbarátságba” került Orbánnal (az interjú szerint a háromnapos túrán ott volt Hernádi is).

Fontosnak tartod a hatalom ellenőrzését? Csatlakozz a Direkt36 támogatói köréhez akár néhány ezer forinttal!

A székhelyváltással kapcsolatban megkerestük a BDPST Zrt.-t és a CD Hungary csoportot is (amely egy külön erre létrehozott cégen, a Sinvest Kelenhegyi 27 Kft-n keresztül tulajdonolja a villát), de egyik helyről sem érkezett válasz a kérdéseinkre. Így nem derült ki, hogy Tiborcz cége mennyiért bérli az ingatlant, és azt sem sikerült megtudni, hogy pontosan mekkora is az épület. A földhivatali iratokból csak annyi tudható, hogy az impozánsnak tűnő villa egy 3110 négyzetméteres telken fekszik. Az udvart minden irányból magas növényzet veszi körbe, az utcafronton lévő kerítést pedig még egy bambuszráccsal is lefedték, így alig lehet belátni a területre (a bambusz nem volt mindig ott, a Google Streetview fényképein még nincs rajta).

A növények és a bambuszkerítés miatt nehéz belátni az udvarra

A cégek elzárkózása miatt azt sem tudni, vannak-e esetleg a villának más bérlői is Tiborczék mellett. Eddig egy ingatlanhasználóról lehetett tudni, de ő is szorosan kötődik a miniszterelnök vejéhez. A Heti Válasz tavaly májusban írta meg, hogy a Kelenhegyi út 27-be költözött Tiborcz régi ismerősének és üzlettársának, Hamar Endrének az irodája.

Tiborcz István júniusban jelentette be, hogy minősített többséget szerzett a BDPST Zrt. nevű ingatlanos cégben. A miniszterelnök veje már előtte is tulajdonos volt a társaságban, de májusban megvásárolta Hamar Endre részvényeit, és így most már övé a cég túlnyomó része.

A 2015-ben alapított BDPST Zrt. néhány év alatt jelentős ingatlanportfóliót alakított ki. Ahogy arról több újság beszámolt korábban, a céghez tartozik a turai kastély, a Ranolder-villa Badacsonyban, a Mahart-ház nevű, Pesti Vigadó melletti palota, egy palotaszint az Andrássy úton, és egy 2000 négyzetméteres orbánhegyi telek. Mint arra a 444 rámutatott korábban, a BDPST történetét az is érdekessé tette, hogy a cég üzletelt többek között az FBI által körözött szaúdi Ghaith Pharaonnal (ő azóta már meghalt). A társaság tavaly kifejezetten jó évet zárt. Eszközállománya több mint 5 milliárd forint volt, és 4,1 milliárd forintnyi adózott nyereséget ért el.

Kacifántos módon derült ki az, hogy a BDPST az addig elsősorban sokat vitatott közvilágítási üzletei révén ismert Tiborcz érdekeltsége. Elsőként a 444 írta meg még 2016-ban, hogy a cég a miniszterelnök vejéhez köthető, személyesen ő fizette be ugyanis a cég alapításához szükséges illetéket. Tavaly ősszel aztán a nyilvánosságtól általában elzárkózó Tiborcz adott egy interjút a kormánypárti Origónak, amelyben közölte, hogy ő a BDPST egyik részvényese.

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.