Visszaestek az Orbán-cégek, de a család így is több százmillióval gazdagodott

Kedden este nyilvánosságra kerültek az Orbán Viktor apjának és testvéreinek tulajdonában álló cégek tavalyi évről szóló üzleti beszámolói. Ebből kiderül, hogy az állami beruházásokban is résztvevő, bányászattal, betontermékek gyártásával és szállítmányozással foglalkozó cégek az elmúlt évek látványos növekedése után némileg visszaestek, de a miniszterelnök családtagjainak vagyona így is jelentős összeggel gyarapodott.

A család három jelentősebb vállalkozása – a Dolomit Kft, a Nehéz Kő Kft, és a Gánt Kő Kft – tavaly összesen 3,5 milliárd forintnyi bevételt termelt, és ebből 644 millió forint volt a nyereség. A tulajdonosok azonban úgy döntöttek, hogy még ennél is többet, összesen 1,2 milliárd forintot vesznek ki osztalékként. Ennek egy jelentős része (730 millió forint) a Gánt Kő Kft.-ből jön, az erről szóló céges iratból azonban kiderül, hogy a pénz többségét az idei év során fogják majd kivenni.

A Direkt36 nemrég közölt cikket arról, hogy az Orbán család érdekeltségei rejtett módon részesültek állami megbízásokból. Általunk megszerzett dokumentumok bizonyították, hogy a Dolomit Kft. három nagyszabású csatornázási projektben is részt vett az elmúlt években: Érden, Budapest külső kerületeiben és a Tápióságban épült csatornákhoz is szállított építőanyagokat. A projektekben részt vevő források szerint annak ellenére a Dolomit Kft.-től rendeltek betonelemeket, hogy azok drágábbak voltak a konkurencia termékeinél, igaz, egyesek szerint a minőségük is jobb.

A cégek telephelyén megrakott kamionokat követve derítettük ki azt is, hogy az Orbán-érdekeltségek ügyfelei között van a magyar állami építőipari beruházások egyik legnagyobb szereplője, a Colas is.

Orbán Viktor családjának céges érdekeltségei az elmúlt néhány évben látványos üzleti növekedést produkáltak: 2013 és 2015 között közel megkétszerezték a bevételüket, a nyereségességük pedig még gyorsabb tempóban növekedett. Míg a 2013-as 2,7 milliárd forintos bevételnek még csak 15 százaléka volt a profit, addig a 2015-ös 5,2 milliárdnál már 30 százalékos volt az arány. A három év alatt összeszedett nyereséget pedig teljes egészében ki is vették a cégekből, és ebből – az üzlettársak részesedésének leszámítása után – közel 2 milliárd közvetlenül az Orbán-család tagjainak magánvagyonát gyarapította.

  • Pethő András

    András a Direkt36 egyik alapítója, szerkesztője és ügyvezető igazgatója. Korábban az Origo vezető szerkesztője volt, mielőtt a portál része lett a kormány propagandagépezetének. András dolgozott a BBC World Service-nél Londonban és a Washington Post tényfeltáró rovatánál is. Részt vett számos nagy nemzetközi nyomozó projektben, köztük a Panama-iratok feldolgozásában. Kétszer is elnyerte a legjobbnak ítélt tényfeltáró cikkek szerzőinek járó Soma-díjat. Többször tanult ösztöndíjjal az Egyesült Államokban: 2008-ban a World Press Institute programjában, 2012-13-ban Humphrey-ösztöndíjasként a Marylandi Egyetemen, 2019-20-ban pedig Nieman-ösztöndíjasként a Harvard Egyetemen. András több magyar egyetemen is tanított újságíró kurzusokat.