Már Murányi érkezése előtt érkeztek olyan jelzések, hogy az FHB Bank ügyeit ne bolygassák, vagy legfeljebb közlemények, kishírek szintjén foglalkozzanak vele. Ez nem feltétlenül érte váratlanul az újságírókat, mert ismert volt, hogy Pecina cégének tulajdonrésze van az FHB Bankban. A gazdasági rovat egyik munkatársa szerint kezdetben igyekeztek ellenállni, és írtak cikkeket az állami kapcsolatai miatt régóta kiemelt figyelmet élvező bankról, de aztán Murányi nyilvánvalóvá tette, hogy
“az FHB és a köre tabutéma”.
Volt egy másik változás a szerkesztőség életében, amit többen furcsállva, illetve nyugtalankodva fogadtak. 2015 elején a Mediaworks akkori vezérigazgatója, Mihók Attila bemutatott egy Beer Júlia nevű PR-szakembert a Népszabadság és a kiadóhoz tartozó másik országos napilap, a Világgazdaság vezetőjének. A találkozó egyik résztvevője szerint Mihók azt mondta Beerről, hogy ő a tulajdonos tanácsadója, és alkalmanként le fog ülni a főszerkesztőkkel, hogy segítsen abban, hogy a tulajdonos és a főszerkesztők között “jobb legyen az információáramlás”.
Bár az erőskezű vezetőként ismert Mihók nem mondta ki, hogy zavarja ez a fejlemény, a megbeszélés résztvevője szerint a testbeszédéből lehetett erre következtetni. (Mihók nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre.) Újságírói oldalról is aggodalmakat okozott Beer megjelenése, mert többen úgy értelmezték ezt, hogy a tulajdonos Vienna Capital Partners (VCP) ezzel csorbítja a szerkesztőségi függetlenséget. “A VCP ezzel betolta a trójai falovat a rendszerbe. Sokkal jobban akarta felügyelni, milyen tartalomgyártás folyik a lapban” – mondta a Mediaworks egyik korábbi szerkesztőségi vezetője.
Az ismerői szerint nagyon jó kapcsolatteremtő képességekkel rendelkező Beer ettől kezdve gyakran feltűnt a szerkesztőségben. Rendszeresen egyeztetett a Mediaworks közéleti lapjainak főszerkesztőivel a futó témákról, és tett is ezekre megjegyzéseket, de a vele kapcsolatban állók szerint ezeket általában nem lehetett konkrét beavatkozásként értelmezni.
“Juli egy profi kommunikációs szakember. Az eszközei is profik, nagyon jól be tudja csomagolni üzeneteit, a legcizelláltabb eszközöket alkalmazza” – mondta egy volt vezető, aki rendszeres kapcsolatban állt vele. Közvetlen utasításokat soha nem adott, de ha például tudta, hogy jönni fog egy FHB-s közlemény, akkor felhívta rá a főszerkesztő figyelmét, vagy rákérdezett, hogy hogyan fogják feldolgozni. A korábbi vezető szerint ez azért veszélyes, mert ezeknek a megjegyzéseknek az az üzenete, hogy “tudd, hogy értsd”, ami miatt egy idő után öncenzúra alakulhat ki a szerkesztőkben.
Hasonló tapasztalata volt egy másik korábbi Mediaworks-dolgozónak, aki szerint Beer inkább csak kételyeket vagy sugalmazásokat fogalmazott meg. “Miért kell mindig ezekkel foglalkozni?” – kérdezte például Beer, ha FHB-s téma merült fel a forrás szerint. Beert megkerestük, de nem válaszolt a kérdéseinkre.
Nemcsak konkrétan az FHB volt azonban tabutéma, hanem általában minden, ami kapcsolódott a bank akkori vezetőjéhez, a sokáig kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező és a takarékszövetkezeti átalakítás során az állammal is szoros üzleti kapcsolatba kerülő Spéder Zoltánhoz. Pecinát és Spédert nemcsak az FHB kötötte össze, hanem a viszonyukat ismerő források szerint a két üzletember már a 90-es évek óta jól ismeri egymást. “A kapcsolatuk az üzleti-baráti viszony határán van, erősen bizalmi jellegű, de privát programokat nem csináltak együtt” – mondta Spéder egyik régi ismerőse, hozzátéve, hogy a bankárnak egyébként is a munka tölti ki az életét, és nem túl jó a szociális kapcsolatok ápolásában.
A Spéderrel való kivételes bánásmódra példa, hogy amikor idén májusban megjelent a hír arról, hogy a bankár is szerepel a Panama-iratokban, akkor az egyik online szerkesztőhöz olyan utasítás érkezett a felettesétől, hogy ne dolgozza fel. Addigra azonban már nem is feltétlenül volt szükség ilyen instrukcióra, működött az öncenzúra. “Már eleve tudtam, hogy ezeknek a kirakásából balhé lenne” – magyarázta a szerkesztő, akinek ezért eszébe sem jutott, hogy átvegye a hírt.
Több újságíró elmondása szerint a Spéder legnagyobb bankpiaci riválisáról, Csányi Sándor OTP-vezérről szóló hírek is kiemelt figyelmet élveztek. Volt olyan munkatárs, aki szerint néha eljutottak hozzájuk olyan instrukciók, amelyek szerint a kiadó nem bánta volna, ha születnek negatív cikkek Csányiról. Az egyik szerkesztőségi vezető azonban azt mondta, hogy Csányiról is “lehetett bármit írni, akár pozitívat is”, de hozzátette, hogy annyiban speciális volt a helyzet, hogy ezekről a cikkekről “Pecina tudni akart előre”.
A szerkesztőség általában távolságot is tartott a Spédert érintő témáktól, egyszer azonban az egyik újságíró tett egy szakmailag amúgy ellentmondásos kivételt, ami – több résztvevő elmondása szerint – éles belső konfliktushoz vezetett.
Ez nem sokkal az után történt, hogy Murányi András lett a főszerkesztő. Őt 2015 augusztusában igazolták le, miután a halálos közlekedési balesetet okozó Murányi Marcell 2015 májusában lemondott a főszerkesztőségről. A névazonosság nem véletlen, ők ketten testvérek, de Murányi András is hosszú újságírói múlttal rendelkezett, és jól ismerte a Népszabadságot is. Kinevezése előtt a szintén a Mediaworks által kiadott Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese volt, korábban pedig 14 évig dolgozott a Népszabadságnál.
Murányi András alig több mint egy hónapja volt csak főszerkesztő, amikor megtörtént a belső konfliktust okozó eset. A történet egy miniszterelnökségi közleménnyel kezdődött 2015. szeptember 9-én, amikor a kormány bejelentette, hogy az uniós támogatások egy részének kihelyezésére létrehoznak egy hálózatot, amelyhez a partnereket közbeszerzés útján választják ki. A Népszabadság gazdasági rovatát vezető Horniák Balázs a közleményt látva emlékezett arra, hogy néhány hónappal korábban Csányi Sándor OTP-elnöknek volt egy olyan nyilvános megjegyzése, hogy tart attól, ezen a pályázaton az FHB-nak és körének lejt majd a pálya.
Horniák úgy döntött, hogy ír belőle egy cikket, amelyben nemcsak a közleményről számolt be, hanem visszautalt a Csányi-nyilatkozatra, és leírta azt is, hogy Spéder miként kerül egyre kedvezőbb helyzetbe az államnál. Estére lett kész a cikk, és azzal nem is próbálkozott, hogy berakja a nyomtatott lapba, mert sejtette, hogy nem menne át a szerkesztői szűrőkön. Rovatvezetőként volt viszont közvetlen hozzáférése a Népszabadság weboldalához, és kitette oda egy olyan címmel, amely a fél évvel korábbi Csányi-nyilatkozatot idézte fel: “Csányi szerint kormány-kedvencnek lejt a pálya”.
Alig egy-két órát volt kinn a cikk, amikor hívta Murányi András, és felemelt hangon kérdezte Horniáktól, hogy meg akarja-e őt “puccsolni”. Számon kérte rajta, hogy miért egy fél évvel korábbi Csányi-nyilatkozatot emelt ki a címben, illetve, hogy miért nem szólt neki előre arról, hogy ebben az érzékeny témában fog megjelenni cikk. Végül abban maradtak, hogy másnap még beszélnek a történtekről, és a következő munkanap végén Murányi be is hívta Horniákot az irodájába. Ott arról beszélt neki, hogy bár minden hír megjelenhet a forró témákban is, a tulajdonoshoz azonban lojálisnak kell lenni, és a vele kapcsolatos híreket felesleges élezni.
Horniák és Murányi között eleve nem volt túl szívélyes kapcsolat, miután emberileg sem jöttek jól ki egymással, és szakmailag sem tartották sokra egymást. A Csányi-cikk után aztán még hűvösebb lett a viszony, majd Horniák szeptember 30-án kapott egy levelet, hogy a következő nap menjen fel az ötödik emeletre egy jövőjét érintő beszélgetésre. Ezen Murányi és a HR-osztály egyik munkatársa volt jelen, és közölték vele, hogy elbocsátják. Az indoklás az volt, hogy összevonják a politikai és gazdasági rovatot. A cikk nem került szóba, és Horniák mellett hat másik munkatársat is elküldtek akkor egy újabb kiadáscsökkentési intézkedés részeként.
A Spéder-kört érintő kérések mellett érkeztek olyan instrukciók is az újságírókhoz, hogy óvatosan kell bánni Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Lázár saját bevallása szerint baráti viszonyban van Spéderrel, és munkajellegű kapcsolat is volt köztük az FHB és és az állam közös üzletei során, a rá vonatkozó kérések azonban még kevésbé voltak direktek, mint Spéder esetében.
“Azt kérték, hogy óvatosan kell bánni vele, például a címekben.
Nem is értettem, hogy akkor mi is az utasítás, és hogy akkor most mit mondjak a kollégáknak” – mondta egy szerkesztő, aki szerint ezekre a felvetéseire Murányi András azzal a szintén nem túl konkrét instrukcióval válaszolt, hogy “feleslegesen ne üssük Lázárt”.
A szerkesztő a Lázár-féle kérések miatt többször is vitatkozott Murányival, aki a forrás szerint ilyenkor azt mondta, hogy “kevés a szabad médium, és nincs olyan hely, ahol a tulajdonosnak nincsenek érdekei”. A szerkesztő szerint Murányi hozzátette, hogy “szerinte ez elfogadható így, mert amúgy meg egy csomó minden másról lehetett írni”.
Murányi azt mondta, hogy valóban kapott olyan kéréseket, hogy a cégben tudni akarnak a Lázárról megjelenő cikkekről, de egy esetben sem fordult elő, hogy ne írtak volna meg a miniszter számára kényelmetlen információkat. Előfordult ugyanakkor, hogy a menedzsment kérésére tompítani kellett egy cikket, amelynek Lázár volt a középpontjában. Ebben a cikkben a lap a kormányzati politikusok benzinköltéseiről írt, és az derült ki, hogy Lázár költi a legtöbbet. Ez annyiban nem volt meglepő, hogy Lázár köztudottan sokat jár haza Hódmezővásárhelyre, de a cikk eredeti verziójában így is őt emelték ki. Később azonban a kiadó kérésére kicsit változtattak rajta. Így végül mégsem Lázárra került a hangsúly a címlapi megjelenítésben, de az eredeti állításokat megtartották a cikkben.
Több újságíró szerint elvárás volt emellett az is, hogy körültekintően kellett eljárni az Orbán Viktor családjáról szóló információkkal is. Ez azonban szerintük részben szakmailag is indokolható kérés volt, mert valóban nem volt mindig egyértelmű, hogy melyek azok az információk, amelyek a választott tisztséget nem viselő családtagok esetében közügynek számítanak.
Ezekhez a megfontolásokhoz azonban hozzátartozott az is, hogy a szerkesztőségben keringett egy olyan történet, amely szerint Orbán Viktor kért két dolgot Pecinától: az egyik az volt, hogy szóljon neki, ha el akarja adni a Mediaworksöt, a másik pedig az, hogy a családját ne támadják. Ezt a történetet többen is Murányi Andrástól hallották, aki több forrás szerint a kiadó menedzsmentjétől értesült erről. Megkerestük Pecinát és Orbán hivatalát is, de egyikük sem reagált a kérdéseinkre.
Murányi közölte, „ha volt is a család szentségére vonatkozó kérés, az biztos, hogy ezt általános értelemben kezeltük, és se Orbán, se Gyurcsány, se más családját, gyerekét nem támadtuk, kivéve, ha a családtag politikai ügyben érintett vagy fontos politikai pozíciót tölt be”.
Valóban többször is előfordult, hogy írtak Orbán Ráhellel és férjével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatos ügyekről. 2015 októberében például a Népszabadság is beszámolt arról egy kishírben, hogy a házaspár többmillió forintért vásároltak festményeket egy aukción. Murányi szerint a cikk megjelenése után felhívta őt a tulajdonos egyik bizalmas tanácsadója azzal, hogy „őrjöng Bécs”, ami azt jelentette: Pecina elégedetlen a történtekkel. Murányi azonban azzal érvelt, hogy egyrészt jogos kérdésfeltevés az, miből telt Orbán lányának és férjének ekkora értékű festményvásárlásra, másrészt hozzátette, hogy ez a hír kicsit olyan, mint amikor a brit sajtó beszámol Vilmos herceg és feleségének ügyeiről. Murányi szerint a tanácsadó megörült ennek az érvnek, és azt mondta, hogy „jó, akkor ezt mondom majd Pecinának is”.
Jo cikk, jo munkatok csinaltatok. Egy dolgot nem találtam, a digitalis oldalont. Hogy történt a nol.hu lekapcsolás, és kik voltak ott? Valahol még létezik a hol.hu archívuma? Nem tudtatok beszélni az IT-felelősekkel?
Más érdekes dolgok: mit csinalnak most vagy fognak csinalni az emberek akik kileptek a játszmából (e.g.Mihók Attila, Rónai Balázs, Katona Viktor, Pásztor András), ha nem kívának mondani semmit, csak az infót elég is.
Good article, good work done. One thing I didn’t find, the digital. How happened the disconnection of ‘nol.hu’, and who were present then? Somewhere still exists the archive of nol.hu? Couldn’t you speak with the IT persons?
Other interesting things: what are now doing or are planning to do the persons, who stepped out of this ‘game’ (e.g.Mihók Attila, Rónai Balázs, Katona Viktor, Pásztor András), if they don’t want to talk, just the information (what?) is enough.
Good question, to be honest we didn’t look into how the site was disconnected. We focused on these people’s role in the specific story, we don’t really have information on their plans. It is known that Mihók already found another position but of course he left Mediaworks much earlier.
Csakugy eldontik a dolgokat a fejunk felett… Tomeny borzalom.
Hányinger kerülget! Révai elvtárs kezét dörzsölgetné, ha lenne!!!!!
Ha még lett volna illuziója bárkinek az ú.n. független újságírásról, az e cikk után elszállt.
Kár az újságért, kezdett “magára találni” a vége felé.
Mennyi félreértés vádaskodás mellébeszélést lehet megtudni KÖSZÖNÖM. Bízom benne korrekt anyagukat mások is megosztják. Poly-mix.com
Nagyon tetszett az írás, olvasmányos. Az ügy szempontjából lényegtelen, de Murányi miért nem értelmezte Rónai “ok”-ját úgy, hogy ki lehet tolni a nyomtatást?
Ha jól értjük a dolgokat, akkor pusztán egy “ok” nem volt elég, Rónainak intézkednie kellett volna.
Here a quote about the beginning of Nepszabadsag from a book, I’ve just read, “In The Name Of The Working Class” (1979, by Sándor Kopácsi , translation from french version by me):
(1956.Nov.02) “newspapers, which were sold (yes, really sold, not anymore ‘handed out’!) by young people on the streetcorners. There were papers, we hadn’t seen in 10 years.”
“The party of Janos Kadar and Imre Nagy – ours! – had renamed the former Rakosi newspaper. Now it was called ‘Nepszabadsag’ (The Freedom of the People) en had as logo the Kossuth-sign on it’s frontpage, next to the article by Kadar that ended with: “Our people has proven with it’s blood, that it will dauntless support the government to get the sovjet troups completely removed out of our country.” The reporters worked for free of charge, as well as the printers and the revenue of the paper would all go to the victims.”
This means that Nepszabadsag started with supporting Nagy Imre! And later (was) turned around with (by) Kadar.
I was not aware of this before, haven’t seen this anywhere on the global web.
Have found scans of those first ‘Nagy Imre’ editions (Nov.02-04) at
http://epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?aktev=1956&id=987