Ilyen volt a Népszabadság halála belülről

par Fabók Bálint, Pethő András, Szabó András

Ilyen volt a Népszabadság halála belülről

Ilyen volt a Népszabadság halála belülről

Fabók Bálint, Pethő András, Szabó András

Kormányzati körökből régóta jelezték a Népszabadság munkatársainak, hogy valami történni fog velük, és a kiadón belül is jelentkeztek baljós előjelek. Itt van a lap megszűnésének színfalak mögötti története.

Partnerünk a

 

Murányi András érezte, hogy valami nincs rendben. Már több mint egy éve volt a Népszabadság főszerkesztője, és mindig könnyen el tudta érni a kiadó vezérigazgatóját. Október 7-én délután azonban hiába próbálkozott.

Aznap este volt a világbajnoki selejtező meccs Magyarország és Svájc labdarúgó válogatottja között, és Murányi szerette volna elintézni, hogy kicsit kitolják a lap nyomdába adásának határidejét. Így a teljes országos kiadásba is belefért volna a meccsről szóló tudósítás, a plusz idő elérésére azonban szükség lett volna Rónai Balázs vezérigazgató közbenjárására is. Miután Rónai szokásától eltérően nem reagált a hívásokra, Murányi küldött neki egy sms-t 14:43-kor. Leírta benne, hogy miről van szó, mire a vezérigazgató csak annyit válaszolt, hogy „ok”. Továbbra sem érkezett meg azonban az engedély a nyomtatás kitolására, ezért Murányi 16 óra után pár perccel küldött neki egy újabb sms-t. Rónai erre már nem válaszolt, és végül nem is kapott halasztást a szerkesztőség a nyomdába adásra.

Murányi másnap, szombaton reggel értette meg, hogy mi történt. Akkor kapott egy telefonhívást arról, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság megjelenését. Kiderült aztán az is, hogy Rónai azért nem volt elérhető, mert ő nem értett egyet ezzel a döntéssel, és már pénteken felállt a vezérigazgatói székből.

A Mediaworks nevet viselő cég a lap veszteséges működésével indokolta a lépést, a szerkesztőség tagjai azonban már akkor is azt hangoztatták, hogy valójában politikai okok állnak a döntés mögött. Ezt a magyarázatot erősítette később az is, hogy a továbbra is számos egyéb lapot kiadó és ezzel komoly piaci befolyással rendelkező Mediaworks azóta egy kormányközeli cég tulajdonába került.

A politikai szál erős jelenlétét mutatták ki a Direkt36 kutatásai is. Az elmúlt egy hónapban közel harminc olyan emberrel beszéltünk, akinek a kiadó egykori vagy jelenlegi munkatársaként, illetve politikai vagy gazdasági szereplőként rálátása volt a Népszabadsággal történtekre. A beszélgetésekből – amelyet többen azzal a feltétellel vállaltak, ha nem írjuk le a nevüket – az rajzolódott ki, hogy a részben saját hibájából is megroggyant lap kormányközeli üzletemberek pozícióharcának és a fideszes médiabirodalom kiépítésének a mellékszereplőjévé vált.

Politikai befolyásra utal emellett az is, hogy míg a kiadó tulajdonosa végig tagadta a dolgozók előtt azt, hogy eladásra készül, addig a szerkesztőség tagjai kormányzati körökből hónapok óta hallottak erről szóló információkat. Volt olyan forrás, aki pár nappal a felfüggesztés előtt külön is figyelmeztette az egyik újságírót, hogy hamarosan valami történni fog a lappal. A konkrétumokról azonban senki nem szólt előre, a szerkesztőséget így teljesen váratlanul érte a Népszabadság hirtelen felfüggesztése, az pedig külön felháborította őket, hogy a kiadó költözésének leple alatt hajtották ezt végre. Ahogy egyik munkatárs fogalmazott, “fogták a fejünket, és beleverték a szarba”.

 

Csak akkor tudjuk ellenőrizni a hatalmat, ha vannak támogatóink. Támogasd te is a Direkt36-ot!

Az elegáns osztrák

Ennek a Népszabadság számára csúnya véget érő történetnek a végjátékában meghatározó szerepet játszott egy osztrák üzletember, Heinrich Pecina, aki néhány évvel ezelőtt jelent csak meg a hazai médiapiacon. A 66 éves Pecina régóta kiterjedt üzleti tevékenységet folytat a kelet-európai térségben, Magyarországon azonban korábban leginkább vegyipari, energetikai és banki befektetései révén volt ismert.

2014-ben aztán történt egy olyan médiapiaci fordulat, amelynek eredményeként ő lett a Népszabadságnak és más lapoknak a tulajdonosa. Ekkor véglegesedett két nagy külföldi kiadóvállalat, a Ringier és az Axel Springer magyar érdekeltségeinek az összevonása, a versenyhatósági engedély megszerzéséhez kiadványaik egy részétől meg kellett válniuk. Ekkor lépett színre Pecina cége, a Vienna Capital Partners, amely megvette ezeket a lapokat, köztük a Népszabadságot. 2014 elején, az ügylet bejelentése után az osztrák üzletember személyesen is bemutatkozott az általa felvásárolt lapok munkatársainak. A budapesti Corvin moziban tartott rendezvényen a mindig elegánsan öltözködő, jólápolt frizurájú és bajuszú Pecina a színpadra kiállva igyekezett meggyőzni a dolgozókat, hogy felelős tulajdonosa lesz a lapoknak. Az egyik jelenlévő szerint a németül, tolmács segítségével elmondott beszédében külön is kiemelte a Népszabadságot, hangsúlyozva, hogy tudja, mennyire fontos szerepet tölt be az újság a magyar sajtópiacon.

Nem igazán sikerült azonban hatásosra a bemutatkozás. “Teljes beleéléssel adta elő azt a mesét”, hogy régi vágya volt, hogy magyarországi médiaportfóliója legyen, de

látszott rajta, hogy két hét múlva ugyanilyen beleéléssel tudná mesélni már ennek a teljes ellenkezőjét is

– idézte fel a benyomásait a Népszabadság egyik akkori munkatársa. Egy másik résztvevő szerint különösen álságos volt, amikor Pecina arról beszélt, hogy ő azért számít szakmai befektetőnek, mert minden reggel elolvassa az összes újságot, amit kihoznak neki. “Ezen jókat nevettünk utána a következő napokban” – mondta az újságíró.

nsz_timeline

Pecina megjelenésének idejére ugyanakkor a Népszabadság már rég maga mögött hagyta virágkorát. Bár a nyomtatott napilapok a világon szinte mindenhol nehéz helyzetbe kerültek, a rendszerváltás után egy jó darabig üzletileg sikeres Népszabadság részben saját magának is köszönhette látványos leépülését. A 90-es évek eleje óta ugyan a többségi tulajdonos mindig valamilyen nagy külföldi médiacég volt, de egy alapítványon keresztül maradt tulajdonrésze az MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek is. Emellett voltak részvényei a szerkesztőségnek is, amely még az üzleti sikeresség időszakában olyan garanciákat harcolt ki magának, ami nagyon megnehezítette azt, hogy később, a válságos időszakban változásokat lehessen elérni a lapnál.

“Körbebástyázták magukat, így nem lehetett belenyúlni a belső struktúrába” – mondta a Népszabadságot hosszú ideig tulajdonló Ringier egy korábbi vezető munkatársa. Szerinte hiába próbálta a Ringier többségi tulajdonosként modernizálni a lapot,

a szerkesztőségi vezetők blokkoltak mindent, de közben ők maguk “nem tudtak váltani”.

A szerkesztőségen belül viszont többen fontosnak tartották ezeket a garanciákat és a szocialista párt tulajdonosi jelenlétét, mert úgy érezték, hogy ez jelenti a biztosítékot arra – miként egyikük fogalmazott – hogy “nem lehet bármit megcsinálni a lappal”.

Így azonban a belső állóháborúk miatt a Népszabadság végül egy legyengült szervezettel jutott el a 2014-es tulajdonosváltásig. Addigra már az is világos volt, hogy a politikailag megroggyant és szintén súlyos anyagi problémákkal küszködő MSZP sem fog segíteni a lap megerősítésében. Az ekkor színre lépő Pecina viszont épp azt ígérte, hogy fejlesztések lesznek a Népszabadságnál és a Mediaworks névre keresztelt kiadói csoportjánál. “A mantra mindig az volt, hogy Magyarország megkerülhetetlen médiacégévé akarja tenni a Mediaworksöt” – mondta a cég egyik korábbi munkatársa. Az elején úgy nézett ki, hogy valóban így is lesz. A Népszabadságnál az első látványosabb változás az volt, hogy 2014 augusztusában új főszerkesztője lett a lapnak. Murányi Marcell a műfajában teljesen más jellegű bulvárlap, a Blikk éléről érkezett, és emiatt többen bizalmatlanul fogadták a komolyságára büszke újságnál. Murányi azonban hamar világossá tette, hogy nem akar változtatni a lap baloldali, ellenzéki jellegén, viszont szeretné, ha ütősebbé válna a hírversenyben és a tényfeltárás területén.

A kopaszra borotvált fejével szigorúnak tűnő, de általában kedélyesen viselkedő Murányi érkezésével történt néhány népszerűtlen intézkedés is. Jelentősen, 100 millió forinttal faragtak a lap költségvetésén, csökkentették az újság oldalszámát, és az egyik vezető munkatárs szerint mindenkinek visszavágták a fizetését 3-8 százalékkal. “Minél nagyobb volt a fizetés, annál többet vágtak” – idézte fel az újságíró, hozzátéve, hogy emiatt többen el is mentek a laptól.

Úgy tűnt akkor, hogy ezzel egy időre vége a kiadáscsökkentésnek, és más területeken akár fejlesztésekre is lehetőség lesz. Murányi magasabb pozícióba emelt néhány fiatalabb munkatársat, és elkezdődtek a beszélgetések az internetes verzió fejlesztéséről is. Az előremutató lépések mellett azonban a szerkesztőség hamar szembesült a tulajdonosváltás egyik kényelmetlen velejárójával:

kiderült, hogy vannak témák, amelyekről nem szerencsés írni.

Tiltott témák

Már Murányi érkezése előtt érkeztek olyan jelzések, hogy az FHB Bank ügyeit ne bolygassák, vagy legfeljebb közlemények, kishírek szintjén foglalkozzanak vele. Ez nem feltétlenül érte váratlanul az újságírókat, mert ismert volt, hogy Pecina cégének tulajdonrésze van az FHB Bankban. A gazdasági rovat egyik munkatársa szerint kezdetben igyekeztek ellenállni, és írtak cikkeket az állami kapcsolatai miatt régóta kiemelt figyelmet élvező bankról, de aztán Murányi nyilvánvalóvá tette, hogy

“az FHB és a köre tabutéma”.

Volt egy másik változás a szerkesztőség életében, amit többen furcsállva, illetve nyugtalankodva fogadtak. 2015 elején a Mediaworks akkori vezérigazgatója, Mihók Attila bemutatott egy Beer Júlia nevű PR-szakembert a Népszabadság és a kiadóhoz tartozó másik országos napilap, a Világgazdaság vezetőjének. A találkozó egyik résztvevője szerint Mihók azt mondta Beerről, hogy ő a tulajdonos tanácsadója, és alkalmanként le fog ülni a főszerkesztőkkel, hogy segítsen abban, hogy a tulajdonos és a főszerkesztők között “jobb legyen az információáramlás”.

Bár az erőskezű vezetőként ismert Mihók nem mondta ki, hogy zavarja ez a fejlemény, a megbeszélés résztvevője szerint a testbeszédéből lehetett erre következtetni. (Mihók nem kívánt válaszolni a kérdéseinkre.) Újságírói oldalról is aggodalmakat okozott Beer megjelenése, mert többen úgy értelmezték ezt, hogy a tulajdonos Vienna Capital Partners (VCP) ezzel csorbítja a szerkesztőségi függetlenséget. “A VCP ezzel betolta a trójai falovat a rendszerbe. Sokkal jobban akarta felügyelni, milyen tartalomgyártás folyik a lapban” – mondta a Mediaworks egyik korábbi szerkesztőségi vezetője.

Az ismerői szerint nagyon jó kapcsolatteremtő képességekkel rendelkező Beer ettől kezdve gyakran feltűnt a szerkesztőségben. Rendszeresen egyeztetett a Mediaworks közéleti lapjainak főszerkesztőivel a futó témákról, és tett is ezekre megjegyzéseket, de a vele kapcsolatban állók szerint ezeket általában nem lehetett konkrét beavatkozásként értelmezni.

“Juli egy profi kommunikációs szakember. Az eszközei is profik, nagyon jól be tudja csomagolni üzeneteit, a legcizelláltabb eszközöket alkalmazza” – mondta egy volt vezető, aki rendszeres kapcsolatban állt vele. Közvetlen utasításokat soha nem adott, de ha például tudta, hogy jönni fog egy FHB-s közlemény, akkor felhívta rá a főszerkesztő figyelmét, vagy rákérdezett, hogy hogyan fogják feldolgozni. A korábbi vezető szerint ez azért veszélyes, mert ezeknek a megjegyzéseknek az az üzenete, hogy “tudd, hogy értsd”, ami miatt egy idő után öncenzúra alakulhat ki a szerkesztőkben.

Hasonló tapasztalata volt egy másik korábbi Mediaworks-dolgozónak, aki szerint Beer inkább csak kételyeket vagy sugalmazásokat fogalmazott meg. “Miért kell mindig ezekkel foglalkozni?” – kérdezte például Beer, ha FHB-s téma merült fel a forrás szerint. Beert megkerestük, de nem válaszolt a kérdéseinkre.

Nemcsak konkrétan az FHB volt azonban tabutéma, hanem általában minden, ami kapcsolódott a bank akkori vezetőjéhez, a sokáig kiváló kormányzati kapcsolatokkal rendelkező és a takarékszövetkezeti átalakítás során az állammal is szoros üzleti kapcsolatba kerülő Spéder Zoltánhoz. Pecinát és Spédert nemcsak az FHB kötötte össze, hanem a viszonyukat ismerő források szerint a két üzletember már a 90-es évek óta jól ismeri egymást. “A kapcsolatuk az üzleti-baráti viszony határán van, erősen bizalmi jellegű, de privát programokat nem csináltak együtt” – mondta Spéder egyik régi ismerőse, hozzátéve, hogy a bankárnak egyébként is a munka tölti ki az életét, és nem túl jó a szociális kapcsolatok ápolásában.

A Spéderrel való kivételes bánásmódra példa, hogy amikor idén májusban megjelent a hír arról, hogy a bankár is szerepel a Panama-iratokban, akkor az egyik online szerkesztőhöz olyan utasítás érkezett a felettesétől, hogy ne dolgozza fel. Addigra azonban már nem is feltétlenül volt szükség ilyen instrukcióra, működött az öncenzúra. “Már eleve tudtam, hogy ezeknek a kirakásából balhé lenne” – magyarázta a szerkesztő, akinek ezért eszébe sem jutott, hogy átvegye a hírt.

Több újságíró elmondása szerint a Spéder legnagyobb bankpiaci riválisáról, Csányi Sándor OTP-vezérről szóló hírek is kiemelt figyelmet élveztek. Volt olyan munkatárs, aki szerint néha eljutottak hozzájuk olyan instrukciók, amelyek szerint a kiadó nem bánta volna, ha születnek negatív cikkek Csányiról. Az egyik szerkesztőségi vezető azonban azt mondta, hogy Csányiról is “lehetett bármit írni, akár pozitívat is”, de hozzátette, hogy annyiban speciális volt a helyzet, hogy ezekről a cikkekről “Pecina tudni akart előre”.

A szerkesztőség általában távolságot is tartott a Spédert érintő témáktól, egyszer azonban az egyik újságíró tett egy szakmailag amúgy ellentmondásos kivételt, ami – több résztvevő elmondása szerint – éles belső konfliktushoz vezetett.

Ez nem sokkal az után történt, hogy Murányi András lett a főszerkesztő. Őt 2015 augusztusában igazolták le, miután a halálos közlekedési balesetet okozó Murányi Marcell 2015 májusában lemondott a főszerkesztőségről. A névazonosság nem véletlen, ők ketten testvérek, de Murányi András is hosszú újságírói múlttal rendelkezett, és jól ismerte a Népszabadságot is. Kinevezése előtt a szintén a Mediaworks által kiadott Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese volt, korábban pedig 14 évig dolgozott a Népszabadságnál.

Murányi András alig több mint egy hónapja volt csak főszerkesztő, amikor megtörtént a belső konfliktust okozó eset. A történet egy miniszterelnökségi közleménnyel kezdődött 2015. szeptember 9-én, amikor a kormány bejelentette, hogy az uniós támogatások egy részének kihelyezésére létrehoznak egy hálózatot, amelyhez a partnereket közbeszerzés útján választják ki. A Népszabadság gazdasági rovatát vezető Horniák Balázs a közleményt látva emlékezett arra, hogy néhány hónappal korábban Csányi Sándor OTP-elnöknek volt egy olyan nyilvános megjegyzése, hogy tart attól, ezen a pályázaton az FHB-nak és körének lejt majd a pálya.

Horniák úgy döntött, hogy ír belőle egy cikket, amelyben nemcsak a közleményről számolt be, hanem visszautalt a Csányi-nyilatkozatra, és leírta azt is, hogy Spéder miként kerül egyre kedvezőbb helyzetbe az államnál. Estére lett kész a cikk, és azzal nem is próbálkozott, hogy berakja a nyomtatott lapba, mert sejtette, hogy nem menne át a szerkesztői szűrőkön. Rovatvezetőként volt viszont közvetlen hozzáférése a Népszabadság weboldalához, és kitette oda egy olyan címmel, amely a fél évvel korábbi Csányi-nyilatkozatot idézte fel: “Csányi szerint kormány-kedvencnek lejt a pálya”.

Alig egy-két órát volt kinn a cikk, amikor hívta Murányi András, és felemelt hangon kérdezte Horniáktól, hogy meg akarja-e őt “puccsolni”. Számon kérte rajta, hogy miért egy fél évvel korábbi Csányi-nyilatkozatot emelt ki a címben, illetve, hogy miért nem szólt neki előre arról, hogy ebben az érzékeny témában fog megjelenni cikk. Végül abban maradtak, hogy másnap még beszélnek a történtekről, és a következő munkanap végén Murányi be is hívta Horniákot az irodájába. Ott arról beszélt neki, hogy bár minden hír megjelenhet a forró témákban is, a tulajdonoshoz azonban lojálisnak kell lenni, és a vele kapcsolatos híreket felesleges élezni.

Horniák és Murányi között eleve nem volt túl szívélyes kapcsolat, miután emberileg sem jöttek jól ki egymással, és szakmailag sem tartották sokra egymást. A Csányi-cikk után aztán még hűvösebb lett a viszony, majd Horniák szeptember 30-án kapott egy levelet, hogy a következő nap menjen fel az ötödik emeletre egy jövőjét érintő beszélgetésre. Ezen Murányi és a HR-osztály egyik munkatársa volt jelen, és közölték vele, hogy elbocsátják. Az indoklás az volt, hogy összevonják a politikai és gazdasági rovatot. A cikk nem került szóba, és Horniák mellett hat másik munkatársat is elküldtek akkor egy újabb kiadáscsökkentési intézkedés részeként.

A Spéder-kört érintő kérések mellett érkeztek olyan instrukciók is az újságírókhoz, hogy óvatosan kell bánni Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel. Lázár saját bevallása szerint baráti viszonyban van Spéderrel, és munkajellegű kapcsolat is volt köztük az FHB és és az állam közös üzletei során, a rá vonatkozó kérések azonban még kevésbé voltak direktek, mint Spéder esetében.

“Azt kérték, hogy óvatosan kell bánni vele, például a címekben.

Nem is értettem, hogy akkor mi is az utasítás, és hogy akkor most mit mondjak a kollégáknak” – mondta egy szerkesztő, aki szerint ezekre a felvetéseire Murányi András azzal a szintén nem túl konkrét instrukcióval válaszolt, hogy “feleslegesen ne üssük Lázárt”.

A szerkesztő a Lázár-féle kérések miatt többször is vitatkozott Murányival, aki a forrás szerint ilyenkor azt mondta, hogy “kevés a szabad médium, és nincs olyan hely, ahol a tulajdonosnak nincsenek érdekei”. A szerkesztő szerint Murányi hozzátette, hogy “szerinte ez elfogadható így, mert amúgy meg egy csomó minden másról lehetett írni”.

Murányi azt mondta, hogy valóban kapott olyan kéréseket, hogy a cégben tudni akarnak a Lázárról megjelenő cikkekről, de egy esetben sem fordult elő, hogy ne írtak volna meg a miniszter számára kényelmetlen információkat. Előfordult ugyanakkor, hogy a menedzsment kérésére tompítani kellett egy cikket, amelynek Lázár volt a középpontjában. Ebben a cikkben a lap a kormányzati politikusok benzinköltéseiről írt, és az derült ki, hogy Lázár költi a legtöbbet. Ez annyiban nem volt meglepő, hogy Lázár köztudottan sokat jár haza Hódmezővásárhelyre, de a cikk eredeti verziójában így is őt emelték ki. Később azonban a kiadó kérésére kicsit változtattak rajta. Így végül mégsem Lázárra került a hangsúly a címlapi megjelenítésben, de az eredeti állításokat megtartották a cikkben.

Több újságíró szerint elvárás volt emellett az is, hogy körültekintően kellett eljárni az Orbán Viktor családjáról szóló információkkal is. Ez azonban szerintük részben szakmailag is indokolható kérés volt, mert valóban nem volt mindig egyértelmű, hogy melyek azok az információk, amelyek a választott tisztséget nem viselő családtagok esetében közügynek számítanak.

Ezekhez a megfontolásokhoz azonban hozzátartozott az is, hogy a szerkesztőségben keringett egy olyan történet, amely szerint Orbán Viktor kért két dolgot Pecinától: az egyik az volt, hogy szóljon neki, ha el akarja adni a Mediaworksöt, a másik pedig az, hogy a családját ne támadják. Ezt a történetet többen is Murányi Andrástól hallották, aki több forrás szerint a kiadó menedzsmentjétől értesült erről. Megkerestük Pecinát és Orbán hivatalát is, de egyikük sem reagált a kérdéseinkre.

Murányi közölte, „ha volt is a család szentségére vonatkozó kérés, az biztos, hogy ezt általános értelemben kezeltük, és se Orbán, se Gyurcsány, se más családját, gyerekét nem támadtuk, kivéve, ha a családtag politikai ügyben érintett vagy fontos politikai pozíciót tölt be”.

Valóban többször is előfordult, hogy írtak Orbán Ráhellel és férjével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatos ügyekről. 2015 októberében például a Népszabadság is beszámolt arról egy kishírben, hogy a házaspár többmillió forintért vásároltak festményeket egy aukción. Murányi szerint a cikk megjelenése után felhívta őt a tulajdonos egyik bizalmas tanácsadója azzal, hogy „őrjöng Bécs”, ami azt jelentette: Pecina elégedetlen a történtekkel. Murányi azonban azzal érvelt, hogy egyrészt jogos kérdésfeltevés az, miből telt Orbán lányának és férjének ekkora értékű festményvásárlásra, másrészt hozzátette, hogy ez a hír kicsit olyan, mint amikor a brit sajtó beszámol Vilmos herceg és feleségének ügyeiről. Murányi szerint a tanácsadó megörült ennek az érvnek, és azt mondta, hogy „jó, akkor ezt mondom majd Pecinának is”.

A csapat

Volt tehát néhány tiltott vagy óvatosan kezelendő terület, de közben beindult egy ütőképes csapat felépítése az egyéb témák feltárására. A kollégái által nyers stílusúnak, de nagy munkabírásúnak leírt Murányi ebben elsősorban a fiatalabb munkatársakra és a laphoz máshonnan leigazolt újságírókra támaszkodott.

A Népszabadság egyik fiatal újságíróját, az akkor mindössze 31 éves Pető Pétert kinevezte a három főszerkesztő-helyettes egyikévé, az összevont politikai és gazdasági rovatot pedig később a Petővel egyidős Bita Dánielre bízta. 2015 őszén csatlakozott a laphoz az ország vezető politikai újságírói közé tartozó M. László Ferenc, majd 2016 közepén érkezett a szintén kiterjedt politikai kapcsolatairól ismert Spirk József és a gazdasági területen erősnek számító Baksa Roland. Mindhárman online újságoktól érkeztek, így volt tapasztalatuk a nyomtatott lapokénál pörgősebb internetes újságírásban.

Murányi változtatott a munkaszervezésen is. Arra biztatta a szerkesztőket, hogy ne napi hírekkel töltsék meg az újságot, hanem tervezzenek előre, és gondoskodjanak a fontosabb történetek fejleményeinek követéséről is. Az utolsó évben összeállt egy olyan csapat is, amely kifejezetten a nagyobb ügyekkel foglalkozott, és rendszeresen – általában csütörtökönként – leültek átbeszélni a legfontosabb tennivalókat. A csoportot Pető vezette, és Bita, valamint az online újságoktól leigazolt új munkatársak mellett tagja volt többek között Varga G. Gábor és Kőműves Anita, akik mindketten régebb óta voltak a lapnál.

Ebből a körből került ki több olyan történet, amelyekkel az utolsó hónapokban a Népszabadságnak sikerült hosszú idő után ismét uralnia a hírversenyt. Baksa Roland például itt dobta be még hónapokkal az ügy kirobbanása előtt azt, hogy Matolcsy György jegybankelnöknek barátnője van. “Beszéltünk arról, hogy ez vajon közügy-e, és hogy miként nyúljunk hozzá” – idézte fel az értekezleteket vezető Pető. A csapat tagjai igyekeztek segíteni is egymásnak, a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező Spirk például utánakérdezett a forrásainál mások félinformációinak, a külpolitikai rovatnál dolgozó és angolul kiválóan beszélő Kőműves Anita pedig megosztotta a többiekkel az Egyesült Államokban szerzett adatújságírási ismereteit, illetve szükség esetén kutatásokat végzett külföldi adatbázisokban.

Murányi elégedett volt a változásokkal. Örömmel látta például azt, hogy elkezdett élettel megtelni a szerkesztőség: spontán is összejöttek az újságírók, és átbeszélték a futó sztorijaikat, illetve megosztották egymással az információikat. A főszerkesztőt az különösen boldoggá tette, amikor a Népszabadság által feltárt ügyeket feldolgozták más újságok vagy tévék is. Minden este bekapcsolta az RTL Híradóját a szerkesztőségi tévén, és amikor megemlítették a Népszabadságot, akkor ujjongva örült. “Nagy dicséretek voltak a délelőtti 10:30-as értekezleten is, ha előző nap olyan sztorik voltak” – idézte fel egy újságíró.

Vészjósló hírek

Ez a szakmai lendület idővel még erősebb lett, de közben a szerkesztőség tagjait egyre súlyosabban nyomasztották a Mediaworks esetleges tulajdonváltásával kapcsolatos hírek. Mivel Pecina szándékait illetően kezdettől fogva gyanakvó volt a szerkesztőség, ezért a színre lépése óta végig érezhető volt némi bizonytalanság. Idén tavasszal azonban elkezdtek erősödni a találgatások arról, hogy valami nagy változás várható a kiadó életében.

Az információk leginkább a politikával és médiaügyekkel foglalkozó újságírókon keresztül jutottak be a szerkesztőségbe, akiknek bennfentes forrásaik beszéltek a közelgő változásokról. M. László Ferenc például május közepén cikket akart írni a médiapiacon várható átalakulásokról, amikor az egyik forrása egy kávéházi beszélgetésen megjegyezte neki, hogy “vicces, mert akkor magáról is írnia kell”. M. László szerint a forrás közölte vele, hogy a Népszabadság sorsa is kérdéses, mert

már eldőlt, hogy a Mediaworksöt egy Fidesz-közeli vevő fogja megvenni valamikor 2016-ban.

A forrás nem mondta, hogy ki lesz a vevő, de nagyjából ebben az időben Murányihoz futottak be információk erről is. A főszerkesztőt még áprilisban felhívta egy gazdasági szereplő azzal, hogy tudomása szerint az újonnan megalakult Opimus Press nevű cég fogja megvenni a Mediaworksöt.

Ez a tipp végül bejött, Pecina ennek a sajtóhírek szerint Mészáros Lőrinchez, a miniszterelnök barátjához kötődő cégnek adta el a Mediaworksöt október 25-én, néhány héttel a Népszabadság felfüggesztése után. Fél évvel korábban, az Opimusról szóló találgatások kezdetekor azonban Pecina még határozottan tagadta a közelgő eladásról szóló híreket a szerkesztőség számára. Az osztrák ezt személyesen is megtette még júniusban a Mediaworks székhelyén tett egyik szokásos látogatásán.

Abban az időben már nemcsak szakmán belüli szóbeszédben terjedtek a tulajdonosváltásról szóló hírek, hanem megjelentek erről az első – igaz, még mindig csak névtelen forrásból származó információkra alapozott – újságcikkek is. Egyik júniusi reggel Murányi András el is küldte ezeknek a cikkeknek a linkjeit a kiadó menedzsmentjének, kérve, hogy adjanak magyarázatot ezekre a hírekre. Néhány órával később aztán felhívta Beer Júlia, hogy menjen fel a hatodik emeletre, mert lesz egy rögtönzött találkozó Pecinával.

Az osztrák üzletembert az ismerői rendkívül fegyelmezett tárgyalópartnernek írják le, aki soha nem fecseg, és mindig csak annyi információt közöl, amennyi az érdekében áll. “Kontroll alatt tartja magát. Nemcsak pókerarca van, hanem a gesztusait is kordában tartja. Nem grimaszol, nem simítja meg a haját” – magyarázta Murányi, aki szerint Pecina így viselkedett a júniusi mediaworksös találkozón is.

Az osztrák üzletember mindenkinek köszönt, majd megkérdezte, beszélnek-e angolul, és amikor a jelenlévők helyeseltek, akkor ezen a nyelven folytatta. Az újságcikkeket elintézte azzal, hogy pletykákra nem akar reagálni, majd azzal próbálta megnyugtatni a résztvevőket, hogy egyébként sem a cég eladása, hanem a bővítése van napirenden. “Vettünk valamit” – közölte, és ugyan nem mondta meg, hogy mit vásároltak fel, többen hamar kitalálták, hogy valószínűleg a négy megyei napilapot tulajdonló Pannon Lapok Társaságáról van szó. (Július elején aztán a cég hivatalosan be is nyújtotta a vásárlási szándékáról szóló nyilatkozatot a Gazdasági Versenyhivatalhoz.)

Murányi szerint Pecina annyira szuggesztív és meggyőző volt a júniusi találkozón, hogy nem is kérdezett tőle senki semmit. “Amit mondott, az passzolt a cég elmúlt egy éves kommunikációjába, amely arról szólt, hogy hiába jönnek pletykák, mindenki nyugodjon le” – idézte fel a főszerkesztő.

A találkozó és Pecina kijelentéseinek híre hamar elterjedt a Népszabadság szerkesztőségén belül is, ez azonban mégsem nyugtatta meg a kedélyeket. Júniusban ugyanis más olyan események is történtek, amelyek aggodalommal töltötték el az újságírókat. Megjelent például a Mediaworks négyfős jogi osztályán egy új munkatárs, Pintér Andrea. A középkorú nő az állami szférából érkezett a médiacéghez, korábban a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vezetője volt, megfordult a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnál is, de LinkedIn-profilja szerint 2010 előtt hosszú ideig dolgozott nagy nemzetközi médiacégeknél is.

Pintérnek nemcsak a szakmai háttere, hanem a Mediaworksnél végzett tevékenysége is szemet szúrt többeknek. Júliustól ugyanis a jogászok és az igazgatóság tagjai is a negyedik emeletre költöztek, ahol a Népszabadság szerkesztősége is dolgozott. Így több Mediaworks-dolgozó látta, hogy Pintér rendszeresen és hosszan beszélt a cég igazgatóságának tagjaival.

A szerkesztőségben úgy terjedt el Pintér feltűnésének híre, hogy a tevékenysége összefügghet a közelgő eladással. Ez a sejtés is beigazolódni látszott, a jogász ugyanis végül bekerült a Mediaworks igazgatóságába az után, hogy a kormányzati kötődésű Opimus Press októberben megvásárolta a céget. A háromfős igazgatóság elnöke Liszkay Gábor lett, aki régóta meghatározó szereplője a Fidesz körül kiépült médiabirodalomnak.

Pintér a Direkt36-nak azt mondta, hogy Pecina felkérésére csatlakozott a Mediaworkshöz a nyár folyamán, mert nagy tapasztalata van a nemzetközi médiajog területén. Hozzátette, hogy semmi köze nincs a Népszabadság bezárásához, megerősítette azonban, hogy régóta ismeri Liszkayt.

Pintér Andrea júniusi megjelenése mellett a nyár során folyamatosan estek be kormányzati forrásokból az újabb információk az újságírókhoz a Mediaworks közelgő eladásáról, ami így állandó témává vált a szerkesztőségi beszélgetésekben. “Többször láttam a szerkesztőségben összeverődni azt a keménymagot, amelynek voltak infói arról, hogy mi várható” – mondta a politikával foglalkozó kollégáiról egy másik rovatban dolgozó újságíró.

A szerkesztőséghez nyáron eljutó híresztelésekben ugyanakkor még nem volt szó arról, hogy a Népszabadságot bezárnák vagy akár csak felfüggesztenék.

Sokan bíztak abban, hogy még akkor is biztosított lesz a túlélésük, ha a Mediaworks esetleg kormányközeli tulajdonoshoz kerül.

Murányi András például több újságírónak is azt magyarázta, hogy a Népszabadság megmarad a mostani rendszer Hofi Gézájának. Ezzel arra utalt, hogy Hofi személyében még a szocializmus alatt is volt legalább egy ember, aki a többieknél szabadabban kritizálhatta az akkori vezetést.

Murányit bizalommal töltötte el az is, hogy az újság egyik politikával foglalkozó újságírójának pozitívan beszéltek Orbán környezetében a megújult lapról. Tudomása szerint az újságírónak azt mondták, hogy “korszerűbb és korrektebb” lett a lap, és Orbán állítólag személyesen megjegyezte, hogy dinamikusabb lett az újság. Murányi szerint ha a sporthasonlatokat szerető miniszterelnök tényleg ezt mondta, akkor azt kedvező értékelésként kell értelmezni, mert a fociban – a miniszterelnök kedvenc sportjában – a dinamizmus pozitív elemnek számít.

A főszerkesztő számolt egy számukra borúsabb verzióval is, de még ez sem a lap megszűnését jelentette volna. Nyár közepén a menedzsment egyik tagja megkérdezte tőle, hogy mit tart a legrosszabb forgatókönyvnek, mire ő azt válaszolta, hogy az újság politikai átsorolását, aminek következtében elveszítené nemcsak munkatársainak, hanem előfizetőinek túlnyomó részét is. “Az olvasók már az eladásról szóló pletykák miatt is folyamatosan küldték a leveleket, hogy lemondják a lapot” – mondta Murányi, aki válaszaiban győzködte őket, hogy amíg nincs eladás, addig ne mondják le a lapot.

Az is bizakodásra adott okot a szerkesztőségben, hogy látványos fejlesztések kezdődtek a Népszabadságnál. A korábbi évek tétovázása után elhatározták, hogy felturbózzák a lap online verzióját, és a kiadó engedélyezte, hogy ehhez több új munkatársat is felvegyenek. Bár akadt néhány olyan jelölt, aki a Mediaworks bizonytalan helyzetéről megjelent cikkek miatt tárgyalás közben visszamondta az állást, sikerült leigazolni több, komoly online tapasztalattal rendelkező újságírót. Elkészült az új oldal is, amelynek élesítését 2016 év végére tervezték.

Tovább tartott a tavasszal kezdődött szakmai lendület is, és ennek fenntartása érdekében a szerkesztőség vezetői hajlandók voltak konfliktusokat is vállalni a menedzsmenttel szemben. Idén augusztusban például a kiadó vezetése megpróbálta elérni, hogy ne jelenjen meg a Népszabadságban egy cikk a magyar olimpiai pályázatért felelős Budapest 2024 Zrt. költéseiről. A cikken közösen dolgozott Bita és Pető, akik már régóta foglalkoztak a témával, többek között ők szerezték meg az olimpia megvalósíthatósági tanulmányát is.

A konfliktus az után robbant ki, hogy a kért adatok hosszas levelezés után végre megérkeztek a Budapest 2024 Zrt.-től Pető postafiókjába. Murányi ekkor jelezte Petőnek, hogy a menedzsmentnek aggályai vannak a témával kapcsolatban, de hozzátette, hogy ő is a megjelenés mellett van, és ezt közölte is Rónaival. A vezérgazgató kérte tőle, hogy személyesen is hadd beszéljen Petővel, amire Murányi igent mondott. A beszélgetés tartalmának több ismerője szerint Rónai azt mondta Petőnek, hogy a cikk nagy kárt okozna a kiadónak, a hamarosan kezdődő olimipia idején jelentős állami hirdetési pénzektől esnének el. Pető erre azt felelte, ha nem jelenhet meg a cikk, akkor felmond Bitával együtt.

A feszült hangulatú beszélgetés után Pető Murányihoz sietett, aki azt mondta helyettesének, hogy ha Bitával együtt felmond, akkor távozik ő is. A vita még aznap, pár órával később egy másik értekezleten folytatódott, amelyen a menedzsment egyéb tagjai mellett Murányi és Pető vett részt. Ezen a megbeszélésen sikerült feloldani a konfliktust, miután megegyeztek abban, hogy a cikk nem az olimpia idején, hanem csak később jelenik meg. Az írást végül szeptember 2-án, címlapon közölte az újság.

A végjáték

Nemcsak a lap vezetői szembesültek egyre közvetlenebb nyomással, a szerkesztőségen belüli hangulat is tovább romlott a Mediaworks sorsáról megjelent újságcikkek és a szakmai körökben keringő híresztelések hatására. “Nyár végére nagyon demoralizálódott a szerkesztőség”- mondta egy újságíró, aki szerint volt olyan munkatárs, “akit egy másik cégtől megkerestek állásajánlattal, és azt mondták neki, hogy

ti már úgyis meghaltok, gyere inkább el hozzánk”.

Egyre rosszabb hírek jutottak el Murányi Andráshoz is. Augusztus végén Rónai azt mondta neki, hogy szerinte a szerkesztőségnek vevőt kellene találnia a Népszabadságra. “Visszakérdeztem, hogy ekkora a szar? Rónai erre azt mondta, nem biztos, hogy az új konstrukcióban is lesz hely a Népszabadságnak” – idézte fel Murányi, aki ez után “két nagytőkést” is megkeresett azzal, hogy vegyék meg a lapot, de egyrészt egyikük sem akarta elhinni, hogy valóban bezárás várhat a Népszabadságra, másrészt a kormánytól tartva nem is akartak befektetőként beszállni az újságba.

Szeptemberben aztán a főszerkesztő konkrétabb információkat is kapott a lap várható sorsáról. Egy általa kormányközelinek jellemzett forrástól azt hallotta, hogy a kormánypárti Magyar Idők költözik majd a Bécsi útra, “titeket megszüntetnek”. Ezt látszott megerősíteni az, hogy ebben az időben Rónai is közölte vele, hogy úgy tudja, a Magyar Időket kiadó Liszkay Gábor lesz a Mediaworks új vezetője.

Liszkay – aki végül az októberi adásvétel után tényleg a Mediaworks élére került – az elmúlt húsz évben meghatározó szerepet játszott a Fideszhez közeli média felépítésében és irányításában. Sokáig a Magyar Nemzet főszerkesztője volt, majd a lapot tulajdonló Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti szakítás után Simicskát otthagyva egy új kormányközeli médiabirodalom kialakításán kezdett el dolgozni. Egy kormányközeli forrás szerint – aki több, a kormányzati médiapolitika alakításában résztvevő emberrel is kapcsolatban állt – érdemi szerepet játszott a Mediaworks átvételének intézésében is, az ő feladata volt ugyanis az ügylet gyakorlati lebonyolítása.

A forrás szerint a folyamatot felgyorsította, hogy látványosan meggyengült a korábban a kormány bizalmi emberének tűnő Spéder Zoltán pozíciója. Nyomozások indultak a bankárhoz kötődő ügyekben, személyesen őt támadó tévériportok és újságcikkek jelentek meg a kormányközeli médiában, és még az üzleti érdekeltségei számára hátrányos jogszabályok is születtek. Spéder meggyengülésével nyilvánvalóvá vált, hogy bármilyen befolyása is lehetett korábban a Mediaworks felett, azt már nem fogja tudni érvényesíteni.
Az átvétel előkészületei gyorsan mentek, a Pannon Lapok Társaságának felvásárlásához például a Mediaworks szokatlanul gyorsan, egy hónap alatt megkapta az engedélyt az illetékes hatóságoktól. Az ügyletre rálátó kormányközeli forrás szerint azonban Liszkay számára problémát okozott, hogy mihez kezdjen a portfólióban lévő Népszabadsággal.

Három forgatókönyvet fontolgatott, amelyek közül az egyik az volt, hogy megtartják az újságot, és egy “ellenőrzött baloldali lapot csinálnak belőle”. Ez ellen szólt azonban, hogy ez nyilván sok belső konfliktussal járt volna, ráadásul továbbra is finanszírozni kellett volna az újságot. A második verzió az volt, hogy eladják egy olyan baloldali befektetőnek, aki felett van azért valamennyi kontrollja a kormánynak. A forrás szerint Liszkaynak ezzel az volt a problémája, hogy nem kaptak volna sok pénzt a lapért, ebbe pedig nem akart belemenni. A harmadik verzió volt a megszüntetés, amire a kormányközeli forrás szerint csak az utolsó napokban esett a választás, mert

“még egy héttel a bezárás előtt is dilemma volt, hogy pontosan melyik forgatókönyvet válasszák”.

(Több kérdést is feltettünk Liszkaynak a Mediaworksön keresztül, de a cég közölte, hogy nem kívánnak válaszolni a kérdéseinkre.)

A döntés hirtelenségére utalt annak a módja is, ahogy Pecina közölte a szándékát a Mediaworks vezetőjével, Rónai Balázzsal. Az október 8-án, szombaton bejelentett felfüggesztés előtti két napban Pecina és Rónai legalább kétszer beszéltek egymással az őket ismerő források szerint. Csütörtökön együtt vacsoráztak a Gresham Palotában, majd másnap formálisabb keretek között, egy budai ügyvédi iroda – amely gyakran dolgozott a Mediaworksnek – székhelyén találkoztak.

Rónai már pár hónapja számított arra, hogy a Népszabadsággal valami történni fog, ezért készült egy lemondó nyilatkozattal. A megbeszélésen aztán egyértelművé vált, hogy Pecina olyan lépésre készül, amellyel Rónai nem ért egyet, ezért közölte, hogy saját kérésre távozik a cégtől. Pecina neki sem árulta el a döntése részleteit, így azt sem, hogy már másnap felfüggeszti a Népszabadság működését. (Rónait megkerestük egy részletes kérdéssorral, de nem kommentálta azokat.)

Közben a szerkesztőségben semmit sem tudtak ezekről a fejleményekről. Mindenki zavartalanul készülődött a Mediaworks régóta meghirdetett költözésére a pesti Corvin bevásárlóközpont melletti irodaházból az óbudai Bécsi útra, a Népszabadság korábbi székházába. Pénteken az újságírók a holmijaikat dobozokba pakolták, amelyekre rá kellett ragasztani az azonosítószámukat, hogy a költöztetők a megfelelő asztalokhoz pakolhassák majd őket az új helyen.

Murányi egyeztetett a költözést segítő asszisztensekkel, illetve idegeskedett azon, hogy nem sikerült elintézni a lapzárta kitolását, de ettől eltekintve normális ütemben zajlott a munka. A napi szerkesztőként a másnapi lapszám összerakásáért felelős Pető Péter, Bita Dániel és a politika-gazdaság rovat több tagja még utoljára elment ebédelni az egyik törzshelyükre, a Kompót Bisztróba, és többek között arról beszélgettek, hogy vajon az új környéken majd milyen helyeken tudnak enni.

Pető és az aznap épp a születésnapját ünneplő Bita nem sietett az ebéddel, mert szerkesztőként számukra délután 4-5 óra után szokott felpörögni a munka, amikor elkezdtek befutni a cikkek az újságíróktól és a rovatszerkesztőktől. Este 9-10 órára általában már el szokott csendesedni a szerkesztőség, aznap azonban néhány újságíró bennmaradt a cikkek leadása után, és összeverődtek az online rovat asztalánál. Felbontottak egy-két üveg régről megmaradt bort, és beszélgettek, miközben a háttérben ment a Magyarország és Svájc közötti focimeccs, Pető és néhány másik munkatárs pedig az utolsó simításokat végezte a másnap megjelenő újságon.

A konyhát már napokkal korábban kiürítették a költöztetők, így az újságírók műanyag pohárból itták az amúgy sem túl jó minőségű bort. Bár a szerkesztőség tagjait már régóta nyomasztották a hírek a kiadó esetleges eladásáról, aznap este mégsem ez volt a fő téma. Privát ügyekről beszélgettek, illetve felemlegették azt, hogy a legutóbbi költözésnél olyan nagy szerkesztőségi buli volt, hogy még napokkal később is mindenki arról sztorizgatott.

Most nem volt ilyen, és fél 11 után szét is széledt a társaság, Pető pedig még aznap éjjel hazament a szüleihez Hatvanba. Édesapja és testvére Budapesten voltak a válogatott meccsen, és 23 óra körül vették fel autóval az Üllői úton. Másnap reggel Hegyi Iván, a sportrovat vezetője ébresztette azzal, hogy baj van, és Pető első gondolata az volt, hogy valamit biztosan elronthatott a meccsről szóló anyaggal kapcsolatban. Kiderült azonban, hogy Hegyi azért hívta, hogy közölje vele, felfüggesztették a lap működését.

Pető úgy döntött, hogy egyből visszautazik Budapestre. Vonatra ült, és amikor épp nem telefonált, akkor azon járt az agya, hogy mi történhetett, elkeseredettségében pedig el is sírta magát. A Népszabadság volt az első munkahelye, ott emelkedett fel a gyakornoki munkából a főszerkesztő-helyettesi posztig. „Ez volt az életem” – mondta, hozzátéve, hogy otthon mindig feljegyezte magának, hogy hányadik cikkét írta a Népszabadságba. Ezervalahánynál tartott, de október 8-án reggel ez a sorozat is véget ért.

 

 

Csak akkor tudjuk ellenőrizni a hatalmat, ha vannak támogatóink. Támogasd te is a Direkt36-ot!

10 hozzászólás a(z) “Ilyen volt a Népszabadság halála belülről” bejegyzéshez

Itt szólhatsz hozzá a cikkhez

  1. Here a quote about the beginning of Nepszabadsag from a book, I’ve just read, “In The Name Of The Working Class” (1979, by Sándor Kopácsi , translation from french version by me):
    (1956.Nov.02) “newspapers, which were sold (yes, really sold, not anymore ‘handed out’!) by young people on the streetcorners. There were papers, we hadn’t seen in 10 years.”
    “The party of Janos Kadar and Imre Nagy – ours! – had renamed the former Rakosi newspaper. Now it was called ‘Nepszabadsag’ (The Freedom of the People) en had as logo the Kossuth-sign on it’s frontpage, next to the article by Kadar that ended with: “Our people has proven with it’s blood, that it will dauntless support the government to get the sovjet troups completely removed out of our country.” The reporters worked for free of charge, as well as the printers and the revenue of the paper would all go to the victims.”
    This means that Nepszabadsag started with supporting Nagy Imre! And later (was) turned around with (by) Kadar.
    I was not aware of this before, haven’t seen this anywhere on the global web.
    Have found scans of those first ‘Nagy Imre’ editions (Nov.02-04) at
    http://epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?aktev=1956&id=987

  2. Jo cikk, jo munkatok csinaltatok. Egy dolgot nem találtam, a digitalis oldalont. Hogy történt a nol.hu lekapcsolás, és kik voltak ott? Valahol még létezik a hol.hu archívuma? Nem tudtatok beszélni az IT-felelősekkel?
    Más érdekes dolgok: mit csinalnak most vagy fognak csinalni az emberek akik kileptek a játszmából (e.g.Mihók Attila, Rónai Balázs, Katona Viktor, Pásztor András), ha nem kívának mondani semmit, csak az infót elég is.

    1. Good article, good work done. One thing I didn’t find, the digital. How happened the disconnection of ‘nol.hu’, and who were present then? Somewhere still exists the archive of nol.hu? Couldn’t you speak with the IT persons?
      Other interesting things: what are now doing or are planning to do the persons, who stepped out of this ‘game’ (e.g.Mihók Attila, Rónai Balázs, Katona Viktor, Pásztor András), if they don’t want to talk, just the information (what?) is enough.

      1. Good question, to be honest we didn’t look into how the site was disconnected. We focused on these people’s role in the specific story, we don’t really have information on their plans. It is known that Mihók already found another position but of course he left Mediaworks much earlier.