Két megfigyelt magyar újságíró, Panyi Szabolcs és Szabó András mesél arról, milyen érzés volt nekik megtudni, hogy heteken, illetve hónapokon át megfigyelték őket a telefonjukon keresztül.
TovábbNyomozások háttértörténetei
„Egy kémfilmbe illő sztori” – a két megfigyelt direkt36-os újságíró beszámolója
Kémeket kerestünk, orosz fegyverkereskedőkre és egy diplomáciai konfliktusra bukkantunk
Így tártuk föl, hogy miként kapcsoltak le Magyarországon egy amerikai fedett akció keretében két orosz fegyverkereskedőt, majd hogyan bőszítette fel a magyar kormány az amerikaiakat azzal, hogy Moszkvának adta ki őket.
TovábbÍgy bukkantam rá az MSZP-s politikusra, aki kormányközeli figurákkal üzletel
Czeglédy Gergő cégcsoportja és kormánykötődésű partnerei több milliárd forint értékben kaptak állami megbízásokat az elmúlt években. A cikk megírásának kulisszatitkai.
TovábbHogyan tártuk fel Simicska bukásának titkait?
Már majdnem feladtuk Simicska Lajos keresését, amikor egyszercsak feltűnt egy száguldó terepjáróban. De miért is döntöttünk úgy, hogy feldolgozzuk a bukásának történetét?
TovábbHogyan találtunk rá a letelepedési üzlet zűrös szereplőire?
A letelepedésikötvény-programon keresztül több olyan külföldi is magyar papírokhoz jutott, akik komoly biztonsági kockázatot jelenthetnek az ország és az Európai Unió számára. Zöldi Blanka beszámolója arról, hogyan találtuk meg őket.
TovábbHogyan álltunk össze a Washington Posttal egy titkos magyar-amerikai konfliktus kiderítésére?
Néhány hete megkerestük a legendás amerikai lapot, hogy dolgozunk egy történeten, amely talán érdekes lehet nekik. Aztán számunkra is meglepő módon felgyorsultak az események.
TovábbMiért dicsért meg engem Tiborcz István? És hogyan találtam rá a képviselők fantomirodáira?
Tavaly nem sok cikket írtam a miniszterelnök vejéről, aki az Elios után a háttérbe húzódva folytatta üzleti tevékenységét, mégis neki köszönhetem az év munkához kötődő legnagyobb meglepetését. Tiborcz István soha nem kereste az újságírók figyelmét, és a hozzá intézett kérdésekre sem válaszolt soha. Nekem legalábbis nem, pedig minden olyan cikkem előtt próbáltam mindenféle úton elérni, Read More
TovábbHogyan nyomoztunk az Orbán család állami üzletei után? És mi köze volt hozzá a futásnak és biciklizésnek?
A cikk egy több hónapos nyomozás eredménye volt, amelynek során iratokat gyűjtöttünk, bizalmas forrásokat kutattunk fel, és még kamionokat is követtünk. Itt van a projekt öt legérdekesebb epizódja a két szerzőtől, Pethő Andrástól és Zöldi Blankától.
TovábbÍgy nyomoztunk a Népszabadság halála ügyében
Tavaly novemberben bemutattuk a Népszabadság bezárásának színfalak mögötti történetét. Most elmeséljük, hogyan zajlott a nyomozó munka.
TovábbHogyan cserkésztem be Tiborcz Istvánt?
Vorák Anita már régóta szeretett volna feltenni pár kérdést a miniszterelnök vejének. Végül egy szakácsversenyen sikerült megközelíteni.
TovábbMit adunk mi a Direkt36 támogatóinak?
Semmi újdonság nincs abban, hogy egy civil szervezet támogatást kér másoktól. A Direkt36 támogatói kampánya azonban annyiban különleges, hogy mi nemcsak kérünk, hanem adunk is. És nemcsak azt, hogy igyekszünk minél jobban és hatékonyabban végezni a munkánkat, hanem ennél többet is. Ha ugyanis csatlakozol a Direkt36 támogatói köréhez, akkor részese lehetsz ennek a fontos és Read More
TovábbA miniszterek általában kerülik a tényfeltáró újságírókat. Seszták Miklós azonban mindenképp találkozni akart velem
Szabó András elmeséli, hogyan tárta fel a felszámolási piac egyik meghatározó szereplője és a piacot felügyelő minizter közötti kapcsolatot.
TovábbMáskor is dühítettem fel politikust. De ennyire még senkit
Wirth Zsuzsanna beszámolója arról, hogyan készültek azok a cikkek, amelyek feldühítették Tasó László államtitkárt.
TovábbÍgy néztünk bele a Jobbik gépezetébe
Hogyan jutott el Fabók Bálint a Jobbik legfontosabb gazdasági háttéremberéhez? És miért kellett ehhez folyton plázákban találkoznia emberekkel?
TovábbHogyan jutottunk el a belvárosi korrupciós ügy mélyére?
Pethő András észrevett valami furcsaságot egy közbeszerzési adatsorban. Több hónapos kutatás, egy furcsa találkozás (és némi jogi fenyegetés) után eljutott egy V. kerületi korrupciós ügy mélyére.
TovábbRobinson szigete
A Direkt36 az első évének végén egy e-könyvet készített a Barát és Partner fokozatú támogatóinknak. Az e-könyvhöz Weyer Balázs, a Direkt36 egyik alapítója írt előszót. Ezt közöljük most: Soha nem néztem még végig egy Oscar-díjátadót, idén azonban két jó okom is volt rá: a Saul fia és a Spotlight. A két film persze önmagában rengeteg Read More
TovábbÍgy derítettük ki, hogyan találkozott a politika és a prostitúció
Tavaly ősszel írtuk meg, hogy a rendőrség feltárt egy luxusprostitúciós hálózatot, de a politikus kuncsaftokra nem voltak kíváncsiak. Zöldi Blanka meséli el annak a kalandos történetét, ahogy hozzájutott a nyomozás több ezer oldalas iratanyagához.
TovábbHogyan zajlott a Tiborcz-nyomozás?
Baljós körülmények között kezdődött az a találkozó, amely Vorák Anitának, a Direkt36 újságírójának megadta a kezdő lökést az Orbán Viktor vejét érintő nyomozásához. Most elmeséli a cikksorozat készítésének részleteit.
Tovább„Semmit nem szabad elhinni” – így készült a letelepedési kötvényes cikkünk
Rogán Antal kezdeményezésére jutottak hozzá egy jövedelmező üzlethez, az úgynevezett letelepedési kötvények értékesítéséhez rejtélyes hátterű offshore-cégek. Az egyik cégcsoport azóta tucatjával vásárolt fel lakásokat az ország egyik legdrágább utcájában. Erről szólt Csonka Anna cikke, aki novemberben csatlakozott a Direkt36-hoz. Ebben a beszámolóban leírta, hogyan zajlott a nyomozás, és hogy milyen tanulságai voltak számára a munkának: Read More
Tovább