Orbán apja jóval drágábban ajánlja az építőanyagait, mint a versenytársai

Orbán Viktor édesapjának bányacége, a Dolomit Kft. lényegesen drágábban – esetenként 60-70-százalékkal magasabb áron – árulja a termékeit, mint a főbb versenytársai – derítette ki a Direkt36 a piacon végzett kutatások alapján.

Az idősebb Orbán Győző többségi tulajdonában álló bányacég a kitermelt dolomitzúzalék mellett különböző betontermékeket is árusít. Ahogy azt már korábban bemutattuk, a cég rendszeres beszállítója nagy állami beruházásoknak is, tehát a piaci átlagnál drágábban kínált termékekért közpénzt is kap.

Építőipari források korábban a Direkt36-nak azt mondták, hogy a beruházásokat levezénylő fővállalkozók általában nagyon érzékenyek az árra, és az olcsóbb beszállítókat keresik. Több forrás kiemelte, hogy Orbán apjának cége jó minőségű építőanyagokat árul, és a termékeinek magas ára ellenére is keresett partner. Az elmúlt években látványos növekedést produkált, a nyereségesség tekintetében lényegében a teljes konkurenciát lekörözte. A cég tavalyi bevételének közel 45 százaléka volt profit.

A kutatásaink kiindulópontja a Dolomit Kft. hivatalos árlistája volt. Ezt a listát az interneten nem publikálják, de a cég portájánál lévő szórólapállványra több példányt is kiraktak belőle. Ezekből vettünk egyet, amikor november elején Gántra utaztunk, hogy személyesen kérdezzük idősebb Orbán Győzőt az állami megrendeléseiről.

A bányacég portájánál kitett árlista a Dolomit Kft. jelenlegi (2020. március 15-től a visszavonásig) érvényes árait tartalmazza. Ezeket hasonlítottuk össze a piac más szereplőinek ajánlataival.

A Dolomit Kft.-hez hasonlóan betonelemeket gyártó magyarországi cégek közül több is rendszeresen publikálja a honlapján az aktuális árlistáját, egy cég pedig kérésünkre e-mailen küldött nekünk árajánlatot egyes termékeiről.

Ezek a cégek több, eltérő típusú betonterméket gyártanak, így az áraik összehasonlításához egy olyan elemet választottunk (a csatornázási munkákhoz felhasznált aknamagasító elemet, más néven aknagyűrűt), amely mindegyik cég kínálatában megtalálható, különböző méretekben.

Pont ilyen aknagyűrűt használtak fel akkor is, amikor egy Fejér megyei falu, Kulcs szennyvízcsatornát építettek Mészáros Lőrinc egyik cégének vezetésével. Amikor 2019 márciusában az építkezés helyszínére mentünk, több helyen még a járda mellett álltak a beépítésre váró betonelemek – rajtuk a Dolomit Kft. címkéjével.

Azt nem tudjuk, hogy 2019-ben mennyiért szerezték be ezeket az elemeket a Dolomit Kft.-től. Az viszont látszik az aktuális árlisták összehasonlításából, hogy jelenleg Orbán apjának cége árulja a legdrágábban ezeket az építőanyagokat: a versenytársainál 19-72 százalékkal magasabb áron.

Árlista
Infogram

Az aknagyűrűk mellett számos más típusú betonterméket is árul a Dolomit Kft. Ezek között vannak olyanok, amelyek más cégek árlistáján nincsenek rajta, de több olyan terméket is találtunk (például különböző méretű aknafenék- és aknaszűkítő elemeket, szintbeállító gyűrűket), amelyek jóval alacsonyabb áron valamely versenytárs kínálatában is megtalálhatók.

Több építőipari forrás hozzátette azonban, hogy a cégek által publikált árlisták inkább tájékoztató jellegűek, az árak nincsenek kőbe vésve. „Ez egy üzletpolitikai döntés, minden cégnél változik az árképzés, az árlistához képest nagy engedményeket adhatnak egy-egy megrendeléshez” – mondta egy betonelemeket gyártó cég értékesítési igazgatója.

A zúzottkövet árusító cégek, bányák esetében kevésbé jellemző, hogy nyilvánosságra hozzák az árlistáikat, és több megkeresett cég a kérésünkre sem osztotta meg velünk az áraikat. „Nagyjából hasonló árszinten dolgozunk. De az ár akármennyire fontos, nem csak az számít, és ez projektenként változik” – mondta egy bányacég ügyvezetője. Szerinte ugyanis nagyobb állami projektek esetében nagyon fontos, hogy a megbízott bánya rendelkezzen a megfelelő termelőkapacitással. Ilyen esetben ajánlhat bármilyen alacsony árat egy bánya, ha nem tudja teljesíteni a napi igényt, a csúszás miatt tízmilliós költségek merülhetnek fel.

A VIP beszállítók árai

Egy-egy állami beruházás fővállalkozóját közbeszerzés keretében választják ki, amelynek az a célja, hogy a legjobb ajánlatot tevő cég (vagy konzorcium) nyerje el a megrendelést. Az építőanyagokat szállító cégek hasonlóképp versenyeznek egymással, azonban ennek a részletei már nem követhetők nyomon nyilvános adatbázisokban.

Miután a projekten dolgozó vállalkozó bekéri az ajánlatokat a potenciális építőanyag-beszállítóktól, tárgyalásos egyeztetések indulnak. Egy építőipari forrás szerint a kiválasztásnál az első szempont az, hogy a szabványoknak megfelelő építőanyagot tudjanak beszállítani a cégek.

„Ha a szabványnak megfelelnek, rettenetes nagy minőségi különbségek nem lehetnek a termékek között. Ezután egy építőipari cég számára az az alap, hogy drágábban nem veszi meg a terméket, mint amennyiért mástól megkaphatja” – mondta a forrás.

Ezekről az állami projektekről tudni biztosan, hogy részt vettek bennük az Orbán család érdekeltségei / Grafika: Murányi János

Ha egy megrendelő egy régi, megbízható beszállítójától nem a legjobb ajánlatot kapja, előfordulhat, hogy megpróbálja „belekormányozni a legkedvezőbb árkategóriába”: azaz csak azzal a feltétellel rendel a cégtől építőanyagot, ha leviszi az árajánlatát a legolcsóbb ajánlat szintjére.

A forrás szerint 2010 előtt az volt a jellemző, hogy a legolcsóbb ajánlattól maximum 3-5 százalékkal tértek el a megrendelők. „Mostanra ez az eltérés már a 30-50 százalékot is elérheti. Persze ez csak a speciális, VIP beszállítók árai vonatkozik. Mint például a papára” – mondta a forrás idősebb Orbán Győzőre utalva.

A cégadatokhoz az Opten szolgáltatásait használtuk.