Archívum

Kibercégek kísérték az izraeli miniszterelnököt Budapestre, majd az egyik külföldi titkosszolgákat képzett ki Magyarországon
Benjámin Netanjahu 2017-es látogatására egy olyan cég is érkezett, amely lehallgatós technológiát árul. A Direkt36 részleteket derített ki arról, hogy

Családi üzlet Pakson: a helyi Fidesz exelnöke ingatlanokat ad a Roszatomnak, a fia pedig WC-tisztításért kap tőlük pénzt
Kovács Sándor cége már több mint egymilliárd forint értékben kötött szerződéseket a Paks II.-t építő oroszokkal. A Direkt36 kiszúrta, hogy

Óriási vagyonokat rejtettek el kormányközeli körök, de most egy hivatalos adatbázis leleplezte őket
Dokumentumok bizonyítják, hogy kormányközeli üzletemberek tulajdonába tartozik számos olyan magántőkealap, amelyek tulajdonosai eddig titokban maradtak – derítette ki a Direkt36

Így fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére
A kormány már évekkel korábban elkezdett hatalmas összegeket költeni a haderő fejlesztésére, ami bizonyos pontokon összeér kormányközeli gazdasági körökkel. A

Orbán mondott valamit a reptérről, aztán a háttérben a kormány még aznap belefogott az ellenkezőjébe
A Direkt36 megismerte azoknak a tanácsadási szerződéseknek a tartalmát, amelyeket a kormány tavaly kötött a befolyásos német üzletemberrel, az orosz

Szijjártó egykori futsalos munkatársa szárnyal az üzleti világban. Százmilliókat kapott hozzá a külügytől is
Kiderítettük, hogy Benkő Szilárd építőipari cégének 280 millió forint jutott a külügyminisztérium egyik háttérintézményétől is.

Magyarország gyanús hátterű diplomatái is fennakadtak egy nemzetközi újságírócsapat nyomozásán
Magyarországot több, mint 270 tiszteletbeli konzul képviseli külföldön, köztük van hamis tanúzással, pénzmosással, terrorizmus támogatásával összefüggésbe hozott ember is. 46

Szexuális bűnözők, drogdílerek, gyilkosok is megbújnak a világ tiszteletbeli konzuljai között
Az Árnyék Diplomaták nevű nyomozó újságíró projekt több mint 500, bűncselekményben vagy kétes ügyben érintett tiszteletbeli konzult számolt össze világszerte.

Az orosz kémfőnök fia magyar lakcímet kapott. Méghozzá Rogán régi jóbarátjának céges ingatlanában
A Direkt36 birtokába került egy dokumentum, amely szerint a letelepedési kötvényprogramban magyar papírokat szerző Andrej Nariskin hivatalos lakcíme még pár

Orbán a háborúban
A kormányon belül gúnyolódtak az amerikaiak háborús előrejelzésein, és Orbán Viktor is úgy jött haza Putyinnal folytatott tárgyalásairól, hogy nem

A 10 legfontosabb részlet az Orbán háborús döntéseiről szóló tényfeltáró cikkből
Mi érdekelte Putyint, amikor februárban találkozott Orbánnal? Miért látta lehetőségnek a háborút Rogán a kampányban? Miért nézi rossz szemmel az

Feltárulnak a Pegasus kémszoftver beszerzésének rejtélyei
A Direkt36 kiderítette, hogy a kiberfegyvert egy olyan cégen keresztül vásárolta meg a magyar állam, amely később Pintér Sándor bizalmasának,

Orbán Áron egyszerre hirdet fogyókúrás élelmiszert és fegyvereket. Közben kormányközeli üzletemberek bukkannak fel körülötte
A miniszterelnök öccsének cége működteti Schobert Norbert bolthálózatának horvátországi üzletét. A fegyverbolt, amelyet rendszeresen reklámoz, az ő földjén épít lőteret,

A Panama-iratok kiszivárogtatója szerint az orosz kormány végezni akar vele
Hat év után először interjút adott két német újságírónak (képünkön) az offshore-titkokat megszerző forrás, aki a saját biztonsága érdekében továbbra

Rogán hivatala is feltűnik korábbi feleségének kiugróan sikeres üzlete körül
Rogán-Gaál Cecília médiacége tavaly másfél milliárdos bevételt termelt, aminek megdöbbentő módon 80 százaléka nyereség volt. A cég egy csekély látogatottságú

Nyugati szövetségesek furcsállják az Orbán-kormány enyhe reakcióját a külügy orosz hekkelésére
A külügyminisztérium meghekkelése foglalkoztatja az EU-t, az amerikaiak pedig már korábban is figyelmeztették Magyarországot és más szövetségeseket az orosz kibertámadások

“Az erőszak garantálja a sikert” – Így tarolta le a fél világot az Uber
124 ezer belső irat szivárgott ki az Uber amerikai techóriástól, az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ) nevű nemzetközi újságíró

Az Uber kiszivárgott irataiból kiderül, hogyan nyitnak meg lobbisták ajtókat az Orbán-kormányban
Egy nemzetközi tényfeltáró csapat tagjaként a Direkt36 hozzáfért az Uber nevű cég lobbizással kapcsolatos irataihoz. Ezekből kiderült, hogy hiába jutottak

Szijjártó felpörgetné Paks II. megépítését, a süllyedő talaj azonban megakadályozhatja ezt
A Roszatom terveit vizsgáló magyar hatóságnak kell eldöntenie, lehet-e olyan törésvonal fölé biztonságosan építkezni, amelynek vonalában földrengések alakulhatnak ki.

Az Orbán-kormány hallgat az orosz letelepedési kötvényesekről, miközben az EU felszámolná az egész programot
A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a már kiadott vízumok felülvizsgálatát. Putyin rendszerének több haszonélvezője jutott korábban magyar papírokhoz.